Majd meglátjuk...

       A minap megnéztem egy, a facebookon lévő kis filmet arról, hogy merre tarunk eben a világban. Merre tartunk, ha továbbra is a szürke, uniformizáló, agymosó elveket követve éljük a mindennapjainkat ahelyett, hogy felébrednénk ebből a mély hipnózisból, ami azt követeli tőlünk, hogy adjuk fel egyéniségünket, ne legyen szabad akaratunk, szabad véleményünk, egy célt szolgáljunk, mert különben büntetésben fogunk részesülni.
És ugyebár ki ne tartana a büntetéstől. Senki sem szereti a pofonokat, a testi vagy lelki fenyítést.

    Vakon követjük a
vezető vonalat, amit felfestettek előttünk, mert kell a pénz, a hatalom, a jólét s a jóllét, kell a nagyobb ház, autó, fiatal lány, férfi, a luxus nyaralás erőn felül, mert a másik ezt meg tudja engedni ilyen vagy olyan okból. Ember, embernek farkasa. Bár ez is megérne egy külön bejegyzést, hogy miért éppen egy farkas szerepel ebben a hasonlatban, holott nem is szolgált rá. Ebből is látszik szerintem, mennyire lenézzük a Földet, a Természet Csodáit, ezen belül is az Állatokat. A Farkas nem öl haszonszerzés céljából. Egy állat sem.

    Szokták mondani, majd meglátjuk. Ezt már egy másik bejegyzésben kifejtettem, de akkor a fizikai vaksággal kapcsolatban, "Érzékeink vaksága " címmel.
Én most arra a vakságra gondolok, amikor nem vesszük észre, nem látjuk a bennünk rejtező értékeket, lehetőségeket.
Furán néznek arra az embere, aki felvállalja magát. Mosolyognak rajta vagy kinevetik. "MÁS VAGY."
Aztán egyszer csak azt veszik észre rajta, hogy jól érzi magát a saját bőrében, boldogul a mindennapokban, nehezen billentik ki a napi rutin során szembejövő akadályok és telve van optimizmussal. Neki nem fontos az, hogy első legyen bárhol is, nem fontos ki mit gondol róla. Ő csak Élni szeretne. Megélni a Pillanatokat. Az Örömöt, a Bánatot, a Szerelmet, a Szakítást, a Születést vagy éppen a Halált, a Szövetséget és az Egységet.

    Persze  néhányan irigyen figyelik, de vannak, akik fogékonyak rá és ők is szeretnék elérni ezt az állapotot vagy legalábbis megközelíteni. Kitartó munkával, önvizsgálattal elérhetjük. Jó érzés, amikor a Valót színesben látjuk. Ahogyan szépen bekapcsolnak újra azok az érzékeny receptoraink, amik segítségével kitágulhat a Világ. Megérthetjük mi, miért történik velünk, milyen Hatással vagyunk Másokra, és Ő hogyan Hat vissza Ránk. Ezek a receptorok megtanítanak minket begyűjteni a környezetünkből beszűrődő fontos információkat. Információként szolgál az, hogy a családtagjaink, kollégáink, a szomszédaink milyen kölcsönhatásba kerülnek velünk. Erre érdemes odafigyelnünk. Kiben milyen érzéseket váltunk ki.

Újra kell tanulnunk magunkat, felfedezhetjük a bennünk lévő Univerzumot. Nem kell ide hatalmas teleszkóp. Csak kitartó belső munka.

A "majd meglátjuk" kifejezés is egy kissé pesszimista, halogató érzést kelt bennem. Persze még hozzáteszik a "vak is ezt mondta" kis szösszenetet.
Én úgy gondolom, hogy egy kissé mindannyian vakok vagyunk. Ezért is fűzöm hozzá rendszeresen azt, " ÉS Ő MEGLÁTTA A SAJÁT MAGA VALÓSÁGÁT".

Mint mondtam volt, ezért engem mindig kinevetnek. De legyen. Én szeretném látni a magam valóságát. Ami nem csak az Én Valóságom, hiszen még sokan tartoztok ide. Az Én Univerzumomba. Szeretem, ha itt vagytok Velem.

Legyen ez az én Színes valóságom :)