A lelked ezernyi darabra hullott szét.
Szeretnél meghalni. Odabent sikítva jajveszékelsz a fájdalomtól, s azt kérded mi jöhet még?
A könnyeid is elapadtak. Nem maradt már más barátod, csak a Depresszió s az Önsajnálat.
Elköszönt tőled minden, ami szép és jó. A Gyermek Kacaja, az Önfeledt Nevetés, az Öröm és mindenek felett a Szeretet. Nincs aki szeressen. Hátat fordítottak. Egyedül maradtál.
A napok egyformán telnek. Bekapcsolsz "zombi" üzemmódba.
Teszed a dolgod. Felkelsz, lezuhanyzol, elmész dolgozni.
Az emberek nincsenek igazán nagy hatással rád. Van, aki közeledik hozzád, de nem árulod el a titkod, mert félsz, hogy nem fog elfogadni.
Közben neked fogalmad sincs, hogy az Ő szemében ennek semmi jelentősége, mert szeret Téged, azért, aki vagy. Te pedig nem érted miért.
Nem tudsz mi adni, hiszen Üresnek érzed magad, hiábavalónak, érdemtelennek, de valójában nem vagy az.
Nincs kapacitásod másokért is felelősséget vállalni.
Eközben várod a Halált.
Egyszerűbb lenne a Halálba menekülni?
Mit oldana meg?
Én, aki látlak Téged, Teljes Szívemből Szeretlek.
Mondd, hogyan segíthetnék?
Hogyan mutathatnám meg neked, milyen szép az Élet?
Nehéz ugyan, de hidd el, mindig van felfelé!
Nézz a szemembe! Mondd mit látsz?
Erőt adok Neked, Hitet adok neked, Magamat adom neked.
Neked, Megadom Magam.
Megnyitom Szívem Virágát, hadd áramoljon feléd, hogy gyógyulhass!
Engedd, hadd járja át sejtjeidet, hiszen ők még emlékeznek milyen szeretve lenni. Idézd meg ezt az Érzést. Engedd, hogy a Szíved köré emelt falak leomoljanak.
A Gyermek Kacaját, az Önfeledt Nevetést, az Örömöt, és a Szeretetet, Neked kell megkeresned. Emlékszel merre van.
Fogd meg a kezem, itt vagyok. És nézz Rám.
Látom, már mosolyogsz.
Gyere, állj fel onnan a Sarokból, nyisd ki az ajtót. Szépen, fokozatosan szoktasd a szemed a Fényhez.
Ugye, milyen jó itt? Finom, meleg és puhán körbeölel.
Itt vagyok.
Veled vagyok.
Segítek Neked összeilleszteni a Széthullott Darabokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése