El innen, mentsük a menthetőt, mert veszélyben vagy. Elveszted a hited, a lelkesedésed, a vidámságodat, a Lényedet, mert beszippant a mindennapok monotóniája, az állandó konfliktusok, a nehéz munka még nehezebbé válik, már nincs mit odaadnod a másiknak, sem embernek, sem másnak. Nem tudsz munkád tárgyára úgy tekinteni, mint egy segítségre, ellátásra szoruló lélekre. Reggel fáradtan ébredsz, álmosan, ólom nehéz lábakkal bebotorkálsz a fürdőbe, hátha a testedre zúduló meleg víz visszaadja az életkedvedet. Felveszed a ruhádat. Bár most már besüt az ablakodon a nap, most még ez sem segít. Beülsz az autóba, elfordítod a kulcsot, s a motor beindul. A fenébe, miért nem tud most lerohadni? Mert a mi autónk igen megbízható, s amikor éppen jól jönne nem számíthatok rá. Elindulsz az úton, rohan melletted a táj. Olyan jó lenne elfordítani a kormányt, elszökni másfelé. Mondjuk mit tudom én merre, csak ne oda, ahol a Halál jár kézen fogva az Idővel, a Kicsinyesség a Rosszindulattal, a Nagyravágyás a Szánalommal.
No! Itt legyen Ember a talpán aki megpróbál egy ilyen molotov-koktéllal a környezetében szépen csendesen ellavírozni napi tizenkét órát vagy akár huszonnégyet. Istentelen energiát rabol, szakít belőled.
Nos. Ott tartottunk, hogy éppen szökésben vagy. Önző módon kitéped magadnak azt a cseppnyi időt a téged egyenletesen őrlő malomból, s a tartalék energiáidat felhasználva elindulsz. Hét ágra süti a Nap az arcodat, a magnóból éppen kedvenc zenéd szól. Mit szól, üvölt, s irtó jól érzed magad ettől az őrült száguldástól az ereidben. Megindult a tetszhalottban a keringés. Megdobban a szíved. Eleinte még lelkiismeret-furdalást érzel, amiért cserben hagytad a kedves kollégákat, a lakókat és még másokat is, de ahogy egyre távolodsz a zombigyártól, úgy költözik vissza beléd az élet. Hova menjek? Merre menjek? Ismerős helyet keressek vagy inkább induljak el az Ismeretlen felé, bízzam magam a Gondviselésre? Legyen az utóbbi. Elindulok a Hegynek felfelé. A fák egyre magasabbak, ágaik között átsejlik a napfény. Harsogóan zöld lombjaik benyúlnak az útra. Egy félreeső helyen, de még nem a hegy tetején, leállítod a motort. Kiszállsz az autóból és elindulsz a erdő felé. Hívogat, s te megbabonázva haladsz egyre beljebb. A madarak hangosan jelzik egymásnak a Nem Teljesen Idegen érkezését Birodalmukba. Már tudod, kit kell keresned. Ott áll a tisztás közepén, méltósággal foglalja el az Egyetlen Helyet. Törzse jelzi, hogy már több évszázadot megélt már s látott több Zarándokot is, akik eljöttek hozzá Biztatásért, Szeretetért, és a Tudás bizonyosságáról.
Már várt Téged. Nem tudod, honnan tudod, de tudod, hogy tudja, miért jöttél. Átöleled a törzsét s szemed behunyva látod Mindet s a Mindent. S akkor körülölel, körülvesz az Élet. A Múlt, a Jelen, a Jövő. A Szerződés a Fogantatás, a Születés, a Fejlődés, a Szenvedés, a Szerelem, az Öröm, az Újjászületés, a Mulandóság, az Örök Körforgás. Látod, belelátsz, megtapasztalod, s közben egyre fényesebben süt a Nap. Így állsz ölelkezve az Öreg Tölggyel. Ő pedig csendben ringat, míg úgy nem érzed, megkaptad, amiért jöttél. Kicsit még lepihensz a tövében, hogy tovább tartson az élmény, szeretnéd még itt tartani a pillanatot, hogy ne szálljon tova. Aztán felfrissülve búcsút mondasz neki s elindulsz az autód felé. Beülsz, elfordítod a kulcsot. Nem visszamész, hanem elmész ugyanoda, ahonnan elindultál. Más szemmel nézel rájuk, hiszen azt is tudod, miért kell vagy kellett közöttük lenned, közben azt is tudod, más utat kell választanod, még ha nehezebb is lesz az elindulás. El kell indulnod, csak el kell fordítanod a kulcsot.
Mert a megoldás kulcsa a Kezedben van!
