2016. november 17., csütörtök

Beth -A harmadik lépcsőfok


Választás -A Hold



Itt ülök a szakadék szélén.
A Hold már kezd fényleni ott valahol, fent az égen. Sötétedik. A szellő éppen a ruhámat lengeti.
Zöld selyem. Úgy tapad a testemre, mintha második bőröm lenne. Ez a szín sosem állt közel hozzám. Nemrég álmot láttam, ahol egy öreg Tölgyfánál menedéket keresve láttam magamat, mint fiatal lányt, akinek karcsú alakját ölelte körül a zöld anyag, fekete haját fonatban viselte, mely a derekáig ért. Teljesen egyedül volt, kitaszítottnak érezte magát. Később, ott a fa tövében megölte őt az a férfi, akibe szerelmes volt. Azért kellett meghalnia, mert a férfi nem merte felvállalni mások előtt azt, hogy szereti. Emellett félt is tőle.

      Anyám kedvenc színe volt a zöld. Úgy érzem az Ő tiszteletére is, és a Lányéra is, magamra öltöm. Jól esik viselni.
A selyem lágysága, puha simogatása jól esik. Testemnek és lelkemnek egyaránt. Térdeimet átkulcsolva nézem a tájat. Haragos-, és frissen harsogó zöld, és az ezüst váltják egymást.
A felhők is sötétebb színt kapnak a közelgő éjszakától. Kislányként sokszor bámultam a földön fekve az eget. Elképzeltem, milyen lehet ott fent, a felhők felett élni. Úgy gondoltam, van ott Valaki, aki figyel onnan fentről, s vigyáz Rám. Látja mi történik velem, s bár nem tudja megakadályozni a történéseket, mégis segít. Nagyon kíváncsi voltam az ottani életre.
„Ugye Ti szerettek ott fent?” Kérdeztem olykor Tőlük.
      Közben Anyám a rózsáit metszette a terasz mellett. Imádta a virágokat. Apám éppen egy harminchat órás műszakot húzott le a mészégető kemencéknél. Mindig piszkosan és hullafáradtan jött haza, amire néha anyám azt mondta, biztosan részeg. Nem volt feltétlen az. Ezzel megindította a lavinát. Ilyenkor repült, ami a kezük ügyébe került, ütötték egymást vagy minket, mi pedig sírtunk és reszkettünk a húgommal. Ha Anyám úgy látta jónak, költöztünk, menekültünk. Gyermekkorom szinte másról sem szólt, mint a hangos veszekedésekről, menekülésről, alkalmazkodásról, választásról.

        Választanom kellett Apám és Anyám között. Szerettem Apámat. Valahogy másképp láttam Őt, mint Anyám. Persze, hiszen a Lánya voltam. Mindannak ellenére, hogy egyszer úgy nekivágott a radiátornak, hogy csak nyekkentem, mert Anyám védelmére keltem tízen éves koromban.
Nem ez a lényeg. Én mégis azt láttam, bármi történik közöttük, nagyon szereti a Nőt, szereti a Gyerekeit, de mégsem tudnak együtt működni. Mindketten ugatják a Holdat. Mindketten félnek. Mitől féltek? Saját maguktól és attól, amit létrehoztak egy halovány akarattal. A Családot, egy Közösséget, amit szeretettel kellett volna működtetni, nem pedig elvárásokkal. Figyelni a másikra, megérteni, kommunikálni, elfogadni.....
Nem a gyerekeket felhasználva önnön alantas céljaikhoz. Egyetlen céljuk volt: bebizonyítani, amit ÉN képviselek, az az Egy Igazság. Pedig ez rohadtul nem így volt. A két ugató kutya rettegett a Családtól. Nem látták a benne rejlő Lehetőséget. Nem látták a Gyermekeiket. Jól érezték Magukat abban a posványban ahol voltak. Hiába váltak el, a probléma nem oldódott meg. Már nem akartak semmit sem átadni az utódoknak, elvárták, hogy az éppen aktuális lelkiállapotukat figyelembe véve éljék mindennapjaikat. Seduxent szedő Anya, alkoholista Apa kiváló elegy egy Családot szétrobbantó Molotov koktélhoz.
             
De Válasszak. Hát éppen ez volt a baj. Nem tudtam nem szeretni Apámat, s ez Anyám szemében megbocsáthatatlan Bűn lett. Első lépések ahhoz, hogy Beth felvállalja érzéseit, döntéseit, még ha ez kegyetlen megtorlásokhoz is vezetett. Bár nem értettem, miért olyan Nagy Bűn? Nem értettem, miért nem szerethetem? S ez máig visszatérő kérdés. Miért nem tehetem azt, amit szeretnék? Miért nem engedik, hogy Önmagam legyek? Miért jár érte büntetés? Én ezt már nem akarom! Nem Akarom! Egyre inkább kívánkozik kifelé az a Kisl(é)ány, aki a felhők feletti életet kutatta. Fel szeretném szabadítani. Lerúgni a béklyókat, mindent, ami még mindig táplálja a lelkiismeret furdalást azzal kapcsolatban, ha Magamnak szeretnék örömet okozni. Táplálni kell a Lelkemet. Azt szeretném szeretni, akit Én választok, aki hozzám jön. Így kell lennie.

        A zöld szín a gyógyulás és a  szívcsakra színe. A választásé, az elhatározásé. A választás jó és rossz között, Isten és Ördög között, a valóság és a képzelet között.
Jól esik itt ülni. Meleg az este. Hagyom, hadd simítsa az arcomat az enyhe szél. A hűvös selyem még mindig kellemesen ölel át. A Hold ezüst sugarakkal simogatja a tájat. Nem félek tőle.

(2015.)






2016. november 6., vasárnap

2016. november 4., péntek

Lakat alá...

Kivettem.
Betettem.
Hét pecsétes lakat alá rejtettem.
Nem férhet hozzá más,
Csak az, aki kiállja a hét próbát.
Akkor kiveszem.
Lába elé helyezem.

G.E.

2014.november