2017. augusztus 27., vasárnap

Címkék nélkül..

Úgy néz ki, hogy mostanában vannak olyan periódusai az életemnek, amikor csak akkor szólalok meg, amikor nagyon muszáj. Tulajdonképpen most sem kötelező.

Az elmúlt két hónapban nagyon sok minden történt, amihez igazából már hozzá is szokhatnék. Az is lehet, hogy már meg is szoktam. Be kell vallanom, élvezem is. Szép csendben figyelem.
Szinte hűvös nyugalommal veszem tudomásul, igen, ez is bekövetkezett, az is megtörtént olyan módon, hogy hagytam, hadd alakuljanak a dolgaim úgy, ahogyan nekem, neki, nekik a legjobb s a szintemnek(fejlődési ütememnek) a lehető legmegfelelőbb.

Kiültem a forrás kis padjára, megcsináltam a gömbömet, mint egy boszi, s beletettem minden jót, ami csak létezik(szeretet, béke, harmónia, megértés és elfogadás), s mellé a kívánságomat. Nem szabtam határidőt, mert halványlila dunsztom sem volt arról, mikor állnék készen a megvalósulásra. Majd....amikor ott lesz az ideje. Felküldtem, elengedtem az égbe, hadd szálljon tova az az óhaj.
Nem görcsöltem,

Mire felocsúdtam volna , a beteljesülés ott állt az ajtóm előtt. "No, itt vagyok!"
Igazából ennek feldolgozásához kell a csend. Többször feltettem magamnak a  kérdést, vajon meg is érdemlem? Jó ez nekem? Mit is nyerek vele, mihez kezdek vele? Tudok-e ezzel az ölbe hullott ajándékkal bármit is úgy kezdeni, hogy az a javamra váljék, s a régi hibákból tanulva, új alapokra helyezzem azt.

Azonban teljesen biztos vagyok, hogy mind abban, amiben eddig hittem vagy arról, amiről szentül meg voltam győződve, minden porba hullott, s teljesen új megvilágításba kellett helyeznem.
Rengeteg türelemre volt szükség mással, de legfőképp magammal szemben. Nem volt könnyű feladat. Még most is néha nehezen viselem, amikor néhány régi félelmem szembejön velem s próbára tesz.

S itt jönnek a feltett kérdésekre a válaszok.
Egészen biztosan megérdemlem azt az ajándékot, amit kaptam. Mert most van itt a lehetőség, hogy éljek vele, élvezzem s merjem jól érezni magamat. És ez jó.
Mindenképp nyerek vele, hiszen ezzel a tapasztalattal csak több leszek. Akárhogy is alakuljon a dolog s akármeddig is tartson.
Igyekszem feloldani azokat a régi korlátokat és meggyőződéseket, amik miatt többször is a saját falaimba ütöttem a fejemet. Átértékelek, más megközelítésből oldom meg a felmerülő feladatokat. Persze a megszokás nagy úr, ezért még bőven belefutok zsákutcákba. Sebaj!!! Ez is hozzátartozik a fejlődéshez.
Azt is teljes nyugalommal vettem tudomásul, hogy behúztam egy betegséget is. Szinte törvényszerű volt. Már mínusz 18 kilónál tartok, de meg fogom oldani. Nincs betegségtudatom. Nem szeretnék belegabalyodni. Ez is egy megoldandó feladat s nem lehet más kimenetele, csak a gyógyulás. És pont. Nem halálos kórság. Előfordult már a fejlődéstörténetemben ennél durvább eset, s azt is túléltem. Kértem segítséget, amit meg is kaptam.

Így mostanában szinte csak "élvezkedek".
Például ebben a pillanatban a kis teraszomról a Pilis látványát, miközben a kis asztalkán fekvő laptopomon pötyögöm ezeket a sorokat.
Esténkét egy kis roseval vagy kólával telt pohár mellett egy klassz beszélgetést. A jó kajákat.
A zenét, a kirándulásokat. Új élményeket gyűjtök...


Jó érzés "CSAK LENNI". Idilli állapot. Nincs felcímkézve semmi, csak VAN.
A maga tökéletlen tökéletességében. És ez MOST így pont elég.