Neked

Tudom, hogy most nagyon nehéz velem.
De Te itt vagy mellettem.
Odabújok hozzád.
Hallgatom, ahogy egyenletes ütemben ver a szíved.
Tadam- tadamm-tadadammm...
Szeretem ezt a hangot.
Szeretem a hangod.
Szeretem mindazt, aki Vagy!
Köszönlek!
Szeretlek!

E.

Mi az ami látszik?

      Ma csendben várakoztam a kasszánál, amikor egy pillanatra elléptem onnan, hogy leemeljek a polcról egy csomag túrót. Ezalatt az idő alatt egy idős bácsi szinte lesöpörte a kassza elől a kosaramat és magamagát helyezte a soron következő pozícióba. Én csak somolyogtam, hiszen ismerős volt a szituáció, mivel Káló dédi a botjával söpörte félre a sorban állókat. 

       Mire sorra kerültem, a pénztáros hölgy, aki figyelemmel kísérte a jelenetet, hiszen az orra előtt zajlott le, megjegyezte, milyen kiegyensúlyozottnak látszok. Felvontam a szemöldököm, majd azt válaszoltam, hogy a látszat ellenére nem nagyon érzem magam kiegyensúlyozottnak. Annyira mellbe vágtak az elmúlt hetek információi, hogy inkább már csak üresnek érzem magamat. Ami nem feltétlenül rossz. Sőt!!!!

     

       Hogyan jutottam el idáig? Rengeteget csalódtam. barátban, testvérben, volt férjben...

Ez mind arra volt jó, hogy elgondolkozzak azon, milyen kapcsolatban is voltam ezekkel az emberekkel? Alárendeltem magam, megtettem mindent csak azért, hogy szeressenek, nem volt fontos, hogy mit is szeretnék. Összekuporodtam. Nem mertem senki szemébe nézni. Kívülről lehet, hogy másként látszott.

Egyre csak jöttek a gyomrosok, s már elkezdtem kételkedni a saját létezésem jogosultságában. Azon gondolkodtam, feladom, nem megy. Nehezen tudtam feldolgozni az elém táruló "látványt".

Romlik, bomlik az az illúzió, amit az általam szeretett emberek köré építettem. Én tehetek róla.

       Aztán kezdtek megszólítani. Megkérdezni, hogy valójában mi is történik? Belül féltem hallani azt, amit ők tapasztaltak a történetünkkel kapcsolatban. Reszkettek a lábaim, remegett a gyomrom. Nagyon féltem. Először fájt. Aztán dühös lettem. A végén már csak szomorú. Most már csak üres.

     Viszont megdöbbentett az, hogy akik meghallgattak, mind azt látják rajtam, bennem, mennyire energikus vagyok, mennyi erő volt és van bennem. Szorosan ölelnek, s arra biztatnak, csak így tovább, nagyon ügyes vagyok, s higgyem el, jól csinálom azt amit. 

      S ami a legfontosabb, nemcsak ők, hanem a gyerekeim szerint is jó Anya vagyok, akik elém álltak s azt mondtak, büszkék arra, hogy én vagyok az édesanyjuk. Ennél nagyobb elismerést azt hiszem nem is kaphatok. Én is büszke vagyok rá, hogy az édesanyjuk lehetek. 

A többi pedig igazán már nem is számít. Csak ez. 

    Egy szó, mint száz, valóban igaz az a mondás, amit szó szerint most nem idézek, miszerint egy erős emberen valóban nem látszik az a rengeteg fájdalom, ami azzá teszi.  

    

Szeretettel ölelek Mindenkit !

Erzsó