Az erőm és a hitem

Valaki azt kérdezte a minap, hogy hogyan tudok békében élni a múltammal. Erre azt válaszoltam, már nincs amivel meg tudna bántani.
Az eddig eltelt hetekben mást sem tettem, mint Segítséggel felgöngyölítettük eddigi létezésem negatív programjait és az ezek által rögzített negatív energiákat.
Gyors megértés, intenzív megélés, feldolgozás, majd ezek elengedése. a lehetőségeimhez mérten. Hol könnyebben, hol nehezebben.
Rájöttem, hogy az elém táruló "látvány" belőlem fakad, mások segítsége által.

Ahogy kitisztult a kép előttem, úgy erősödött bennem a hit, hogy jól érzem azt, amit érzek.
Néha még előjönnek  a régi minták energialenyomatai, mintegy próbaként, vagy visszacsatolásként.  Rövidebb időt vesz igénybe a felismerése és feldolgozása.

Egyben látni az egészet, nagy kegy.  És kemény belső munka. A feltoluló érzések átfolyatása, elengedése.
Viszont könnyebben megértettem az életemben résztvevők szándékát és tetteit.
Megbocsátani. Elengedni.
Ebből erőt meríteni. Harmóniát teremteni.
Azt is mondták, hogy erős lettem, és ezt érezni is lehet. Akár telefonon keresztül is.
Lehet.
Ezáltal a hitem is megerősödött. Hitem magamban, s azzal a képpel kapcsolatban is, amit már egy éve látok magam előtt. Közel van már. Türelemmel várok. Már készen állok a befogadására. Tiszta szerelemmel...


Ölelés
E.

Takarítónő tűsarkúban

Akkor tegyük helyére a dolgokat.

Sokan tudják, de van aki nem és én nem is szégyellem, a napi betevőmet magánlakások takarításával keresem. Van, akiben ez ellenérzést vált ki, mert még néha ott tartunk, hogy ez a munka alantas. Szerintem semmivel sem alantasabb, mint más munka. 

Nekem megadja a kellő szabadságot, egyedül lehetek, elég napi 6-8 óra meló, aztán mehetek haza a kis házikómba. 

Rengeteg időm van gondolkodni, lelket rendezgetni. Nemcsak a  környezetemben rakok rendet hanem magamban is. 

Én így meditálok. 

Nem szoktam mondogatni sehol sem, hogy emellett még mivel foglalkozom. Nem beszélek sem a Tarotról, sem a Numerológiáról, sem az asztrológiáról, sem a blogomról. Arról sem, hogy Tímár Péter, a filmrendező mondta, hogy jól írok, mert tetszett neki a vakokról szóló bejegyzésem. Arról sem szoktam beszélni, hogy bekerültem egy írói csapatba. Igaz, még nem volt megbízásom, de akkor is....

Ezek mind olyan dolgok, amikkel felvághatnék, ha akarnék. Meg még sok minden mással is. Nem teszem. 

Csak csendben teszem a dolgom s hallgatom a megjegyzéseket. 

Legfőképpen arra, hogy tűsarkúban járok dolgozni, csinosan felöltözve. 

Mióta leadtam 21 kilót, igenis megjött az önbizalmam. Újra 38-as méretet hordhatok s ez örömmel tölt el.  Miért is tagadnám.

Mikor még rajtam volt a súlytöbblet, akkor is felvettem a körömcipőt vagy a hosszú szárú csizmámat. 

Már többször kérdezték meg tőlem."Te így jársz takarítani?" vagy "Most már fitymaszűkületet is kezelhetsz szájjal!"

No! 

Akkor tegyük helyre a dolgokat! 

Nem, nem vagyok kurva. Takarítónő vagyok! Nő vagyok! Anya vagyok! 

Saját magamat tisztelem meg azzal, hogy csinosan öltözködök. Annyi centis sarokkal tipegek a flaszteren, amennyivel csak jól esik, és amivel még nem esek hasra. Megtisztelem azt az embert is aki velem szembe jön az utcán vagy beenged a lakásába. Minőségi munkát végzek és erre büszke is vagyok. 

Nem utolsó sorban pedig annak a férfinak öltözöm fel, akit szeretek. 

Egyébként meg van egy jó kocsim, egy kutyám, két szuper gyerekem és még Anyámmal sem élek. Hát ne legyek erre büszke? 

Kissé furcsának találom néha az intelligencia hiányát néhány embernél. Azt hiszik, hogy tök jó vicc. Nem, nem az. 

45 éves vagyok. Ha hivatalosan még nem is (bízom benne, hogy néhány hét és ez is bekövetkezik), de elvált nő vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy fejest ugrok a szexuális gyönyörök tengerébe mindennap már férfival. Nem venném igénybe azok szolgáltatásait sem, akik dugópartnert kerítenének nekem. Köszönöm szépen, nincs rá szükségem. Lehet, hogy látszólag nincs mellettem férfi, de pont ezért nem  is kötnék semmit, senki orrára. Főleg azokéra nem, akik inkább mást nyomnának maguk alá, minthogy önmaguk mélységes bugyraiba úsznának le, felkutatván mindazt, amin változtathatnának. 

Nos. 

Elnézést kérek mindazoktól, akiknek bántó most ez a hangnem. Sorry....

Ezután sem szeretnék megfelelni másoknak, s továbbra is szeretnék úgy öltözködni, ahogy nekem jól esik. Legyen az egy térd alatt érő fekete ceruza ruha, hosszú szárú csizmával, bőrdzsekivel, vagy egy farmernaci fehér blúzzal és körömcipővel...

Mert így esik jól és kész:))))

Megbocsátás....

    Ma valaki felhívott és annyit mondott: "Eljött hozzám Édesanyád. Nyugodt volt."
Elkezdett remegni a  gyomrom, hiszen régóta szerettem volna tudni, mi van vele. Mindig azt a választ kaptam, hogy most ne akarj róla kérdezősködni.
"Mit szeretne mondani nekem?"-kérdeztem a hangot.
"Azt szeretné, ha megbocsátanál neki."-mondta. Hirtelen megszédültem.
" De hát én nem haragszom."
"Valóban? Nézz csak mélyen magadba."

   Igaza volt. Most szinte napra pontosan annyi idős vagyok, mint amikor Anyu öngyilkos lett. Amióta meghalt, azóta kutatok, nyomozok magamban, magam körül, mi lehetett az oka. Az elmúlt húsz évben, sok mindenre ráleltem, rájöttem...
Kutattam a gyermekkorát, próbáltam a lehető legrégebbi emlékeimet elővarázsolni egy szorosan lezárt dobozból...
Megismertem több technikát, eszközt, melyek segítségemre voltak. Nemcsak őt, magamat is egyre jobban megismertem. De még mindig nem volt elég.
Ahhoz, hogy bele tudjam helyezni magam az ő világába, ki kellett lépnem a régi, megszokott életemből. Na nem ezért válok, csak ez a döntésem sodort abba a létbe, ahol Anyu tartózkodott a halála előtti években.

   Irtózatosan nehéz volt. Nem is gondoltam volna, hogy belecsöppenek Anyám lelkébe, lenyomatába...
Szinte ugyanazok azok az érzések kerítenek hatalmunkba, amit ő is megélhetett.
Tehetetlenség, szomorúság, magárahagyatottság, elhagyatottság...
Soha nem sírtam ennyit még életemben, soha nem voltam ennyire tehetetlen, soha sem kerestem még ennyire az okát valaminek, mint az elmúlt egy évben.

    Most viszont úgy érzem, hogy szerencsés vagyok. És hálás. Hálás vagyok annak az Égi Rendezőnek, aki belehelyezett ebbe az emlék-sodrásba, hogy megfordíthassam vagy megszakíthassam azt a folyamatot, ami elindult bennem és ezáltal körülöttem.
Megértem és megélem Anyut. Megértem mi vezetett odáig, hogy a selyemövet a nyakába kösse. Megértem, hogy a tehetetlen dühe nem ellenem irányult, hanem saját maga ellen, én csak a kivetülése voltam. Nem haragszom.

   Az elmúlt egy hétben valami fura, csendes és néha teljesen üres nyugalom lett úrrá rajtam. Valami átalakult bennem. Valamit útjára engedtem. Csendben figyelem a külvilágot.


Anyu!
Úgy éreztem, hogy már rég megbocsátottam. De nem így volt. Nem tudok megbocsátani úgy, ha nem értem meg, nem élem meg azt, amint Te keresztül mentél. Megértés nélkül, hogyan lehetne megbocsátani? Igyekszem, hidd el! Igyekszem elfogadni, hogy nem én vagyok az oka annak, hogy elmentél. A Te döntésed volt. Tudom, hogy szerettél.
Nem haragszom azért, hogy az életemre törtél. Nem haragszom azért, hogy a lelkemet törted.
Szeretlek. Mindig szerettelek! Mert másként nem lehetséges. Csak így...


Szeretettel:

Lányod, Erzsike

Viharban....

        Elmentem a kutyákkal a forráshoz. Már be volt borulva, viharos szél fújt, dörgött az ég. Nem baj, ha elázok, gondoltam. Kívántam a vihart. Vörös hajamat kiengedtem, hagytam, hadd túrjon bele a szél. Fekete ruhám körül ölelte a testem, a hosszú szoknya része pedig ide-oda libbent a lábaim körül.
      A fák már néhol elhagyják a leveleiket, de a távolban még zöld bársony fedi el a hegyek felszínét.
Imádom ezt a látványt. Nem cserélném el semmiért.
         Senki sem volt odalent, csak mi hárman. Míg Mazsi játszott és pancsolt a forrásvízben, addig Főni őrt állt az erdőt figyelte. Beültem egy kicsit az oltár elé imádkozni. A csendbe belehasított az érett makkok koppanása az öreg, kék pléhtetőn.
        Teljes nyugalomban voltam. Gyönyörködtem a szürke fényben fürdő fákban.
Kísérőim kezdtek nyugtalankodni az egyre hevesebb széllökések miatt, ezért elindultunk a házikóm felé ugyanazon az úton, ahol jöttünk. Mindketten szorosan a lábam mellett haladtak. Teljesen az erdőre hangolódtam, a lábaim szinte gépiesen vittek hazafelé.
        Egyszer csak egy hatalmas szarvas vágott ki elénk. Gyönyörű agancsai voltak, csak úgy dübörgött a patái alatt a föld. Nem féltem. Elvágtatott az ismerős csapáson. Főni utána eredt, Mazsi pedig mellettem maradt.
      Közben az eső is eleredt. A langyos víz jólesően végigfolyt a fejem tetejétől a fülem mellett , a nyakam vonalán a vállaimra, onnan be a völgybe a ruhám alá. Élvezettel hagytam hadd öleljen körbe a vad vihar.

      Mindeközben rájöttem, hogy már nem félek. mert nincs mitől Kincsem! Nem félek már attól, hogyan fogom eltartani magamat. Nem félek az egyedülléttől, hiszen azt is most tapasztalom három hónapja . Nem félek a holnaptól. Már nem félek attól sem, hogy mit mondanak rólam az emberek.
       Nem féltem a szarvastól sem. Te tanítottál meg arra, hogy bízzak az erdőben és a lakóiban.. Gyönyörködtem benne. És most már a saját életemben is elkezdtem bízni és gyönyörködni.

      Kedvesem! Kívánom Neked, hogy Te is merj bízni  és gyönyörködni abban, amid van ! Saját Magadban...


Örök szerelemmel....

Erzsó

Útravalóul....

Kívánok Neked minden szépet és jót, ami ezen a Földön fellelhető.
Kívánom, hogy találd meg azt, Akit keresel...
Kívánom, hogy találd meg azt, Amit keresel...
Legfőképp ott, ahol a szívünk összeért...
Ott megtalálsz Mindent...

Örök szerelemmel

E.

Aludj Kincsem!

Két karommal átölellek.
Hunyd le a szemedet!
Kezemmel végigsimítom az arcodat.
Mosolyogva nézem a vonásaid.
A szemöldököd ívét, az orrod, az ajkad vonalát, az álladat...
Végigsimítom a fülcimpáidat, az íveket, s onnan lefelé, egészen a nyakadig...
Lassan elkezdelek ringatni, jobbra, majd balra...
Közben a szívem megnyílik s feléd árasztja minden szeretét .
Megfürösztelek benne, hogy minden  kínod, nyűgöd enyhülhessen.
Erőt kívánok Neked, hogy a mindennapok harcát könnyebben viselhesd.
Elfogadást és a megértést kérem Neked, hogy mindazt akivel kapcsolatban úgy érzed súlyos sebet ejt rajtad, valamiképp megérthesd őt, s elengedd a megélt fájdalmadat, neheztelést.
Kívánom Neked, hogy el tudd engedni a negatív befolyásolást.
Csak a szívedre hallgass Kedvesem! 
Higgy magadban!!
Tudod Te mit kíván a lelked.
Tudod Te azt.


Aludj Kincsem, aludj csak, én addig gyönyörködöm Benned.
Szeretlek tiszta szívemből.
Tiszta szívemből szeretlek.

E.

Hálaadás...

Köszönöm Uram, hogy itt ülhetek az asztalodnál.
Köszönöm Neked és Nektek, hogy befogadtatok és foghatom a kezeteket.
Hálát adok, hogy az elmúlt év megpróbáltatásait megélhettem.
Én választottam, az Én utam...
Köszönöm Neked, hogy a Magamba vetett hitem, ha néha el is tűnt, mindig visszatért hozzám.
Hálás vagyok a Gyermekeimért és Mindenkiért aki mellettem, vagy mögöttem van.
Hálás vagyok azért is, mert már Magamban is jól érzem Magam...
Köszönet Neked a Halálért, mert már tudom, hogy meg kell egy kicsit halni azért, hogy új életet kezdhessek.
Köszönet Neked azért a feltétel nélküli Szeretetért amellyel körülölelsz.
Amen


Szeretettel
Erzsó

Ha jobban....

Tudod, ha jobban hittem volna magamban, mint benned,
Ha jobban hallgattam volna a belső hangomra, mint a tiédre,
Ha hamarabb valósítottam volna meg a saját álmaimat, mint a tiédet,
Ha nem lett volna minden sokkal fontosabb, mint én saját magamnak,
Akkor sokkal könnyebb lenne most minden.
Negyed évszázadnyi idő telt el így.
Lehet, hogy még nem elég erős a magamba vetett hitem,
Lehet, hogy még a te hangod elnyomja az enyémet,
De már nem a te álmaid a fontosak számomra, hanem az enyémek.

Szeretettel:
E.

Szeretve...

Ha menni akar, úgyis talál valami kifogásolhatót, hogy becsukja maga mögött az ajtót.
Ha szeret és marad, bármit is teszel, azt elfogadja, nem akar megváltoztatni.
A szeretete által Te is könnyebben változol.
Ha akarsz...


Szeretettel:
Erzsó

Neked

Tudom, hogy most nagyon nehéz velem.
De Te itt vagy mellettem.
Odabújok hozzád.
Hallgatom, ahogy egyenletes ütemben ver a szíved.
Tadam- tadamm-tadadammm...
Szeretem ezt a hangot.
Szeretem a hangod.
Szeretem mindazt, aki Vagy!
Köszönlek!
Szeretlek!

E.

Mi az ami látszik?

      Ma csendben várakoztam a kasszánál, amikor egy pillanatra elléptem onnan, hogy leemeljek a polcról egy csomag túrót. Ezalatt az idő alatt egy idős bácsi szinte lesöpörte a kassza elől a kosaramat és magamagát helyezte a soron következő pozícióba. Én csak somolyogtam, hiszen ismerős volt a szituáció, mivel Káló dédi a botjával söpörte félre a sorban állókat. 

       Mire sorra kerültem, a pénztáros hölgy, aki figyelemmel kísérte a jelenetet, hiszen az orra előtt zajlott le, megjegyezte, milyen kiegyensúlyozottnak látszok. Felvontam a szemöldököm, majd azt válaszoltam, hogy a látszat ellenére nem nagyon érzem magam kiegyensúlyozottnak. Annyira mellbe vágtak az elmúlt hetek információi, hogy inkább már csak üresnek érzem magamat. Ami nem feltétlenül rossz. Sőt!!!!

     

       Hogyan jutottam el idáig? Rengeteget csalódtam. barátban, testvérben, volt férjben...

Ez mind arra volt jó, hogy elgondolkozzak azon, milyen kapcsolatban is voltam ezekkel az emberekkel? Alárendeltem magam, megtettem mindent csak azért, hogy szeressenek, nem volt fontos, hogy mit is szeretnék. Összekuporodtam. Nem mertem senki szemébe nézni. Kívülről lehet, hogy másként látszott.

Egyre csak jöttek a gyomrosok, s már elkezdtem kételkedni a saját létezésem jogosultságában. Azon gondolkodtam, feladom, nem megy. Nehezen tudtam feldolgozni az elém táruló "látványt".

Romlik, bomlik az az illúzió, amit az általam szeretett emberek köré építettem. Én tehetek róla.

       Aztán kezdtek megszólítani. Megkérdezni, hogy valójában mi is történik? Belül féltem hallani azt, amit ők tapasztaltak a történetünkkel kapcsolatban. Reszkettek a lábaim, remegett a gyomrom. Nagyon féltem. Először fájt. Aztán dühös lettem. A végén már csak szomorú. Most már csak üres.

     Viszont megdöbbentett az, hogy akik meghallgattak, mind azt látják rajtam, bennem, mennyire energikus vagyok, mennyi erő volt és van bennem. Szorosan ölelnek, s arra biztatnak, csak így tovább, nagyon ügyes vagyok, s higgyem el, jól csinálom azt amit. 

      S ami a legfontosabb, nemcsak ők, hanem a gyerekeim szerint is jó Anya vagyok, akik elém álltak s azt mondtak, büszkék arra, hogy én vagyok az édesanyjuk. Ennél nagyobb elismerést azt hiszem nem is kaphatok. Én is büszke vagyok rá, hogy az édesanyjuk lehetek. 

A többi pedig igazán már nem is számít. Csak ez. 

    Egy szó, mint száz, valóban igaz az a mondás, amit szó szerint most nem idézek, miszerint egy erős emberen valóban nem látszik az a rengeteg fájdalom, ami azzá teszi.  

    

Szeretettel ölelek Mindenkit !

Erzsó

Már nincs jelentősége..

Azon tűnődtem egy hete, hogy még hol rengethetik meg létemet.
Megkérdőjelezték az anyaságomat, a nőiségemet, a beszámíthatóságomat. Két-három hete pedig a munkához való hozzáállásomat is....
Ha ez nem volna még elég, ezt olyan emberek teszik, akik közel álltak hozzám. Ők hárman összedugták a buksijukat, hogy arra a következtetésre jussanak, nagy a baj velem...
Hát igen...
Borzasztóan nagy a baj....
Szerintük..

Azzal, hogy belevágtam életem egyik súlyos kalandjába, álmomban sem gondoltam volna, hogy kifordul nemcsak bennem, hanem körülöttem is a világ. Anyagilag lenullázódtam, hiszen a pletykákkal ellentétben, nulla forinttal és egy autóval jöttem el otthonról, a 37 négyzetméteres kis faházikóba, amiből egy kis ékszerdobozt varázsoltam.
Munka éppen csak, mivel az a vonal is kialakulóban volt. Egyszerre több szálon is futtatni kellett a létemet, mint egy üzletszerűen kéjelgő hölgyet.
Kicsi lelkem nehezen viselte, hogy a rólam keringő pletykák főszereplője lettem. Közben csak feldolgoztam, feldolgoztam....
Hol könnyebben. hol nehezebben. Tudniillik így megyen ez nálam. Néhány irracionális reakció, ami nemcsak nekem, de másnak is okozhatott meglepetést. De ember legyen a talpán, aki ne reagált volna néha ilyen módon. Megdöbbentő élmény, amikor már nem találod azt az embert, akit látni véltél az elmúlt években. Piszok nehéz volt néha..

Elkezdtem fogyni, amiről volt aki úgy gondolta, nincs mit ennem...
Vagy beleőrültem a válásba....
Vagy megbetegedtem...
Vagy isten tudja mit gondoltak....

Bevallom, hogy egészen az Ünnepekig azon morfondíroztam, hogyan mutassam meg vagy írjam a fejem fölé vagy bizonyítsam be, hogy igenis, JÓ ANYA VAGYOK, NŐ VAGYOK, BESZÁMÍTHATÓ VAGYOK ÉS AZ ÁLTALAM ELVÉGZETT MUNKÁVAL IS MINDEN RENDBEN VAN! Ja, és HAZUG sem vagyok, ugyanis ez lett a legújabb címke, amit rám aggattak.

Azzal, hogy azok az emberek, akikben hittem, megrángatták szinte mindazt a pillért, amin nyugszik az emberi létem, nagy szomorúságot okoztak. Akkor.
Most viszont úgy érzem, már nincs semmi jelentősége.

Elővettem a naaagy velencei tükrömet, amire állítólag piros rúzzsal írhatnám a hazugságaimat, s jó mélyen belenéztem a velem szembenéző arcba, szembe, vagy amit akartok :)))

Tudom kit és mit látok benne. Tudom, hol hibáztam. Nem vagyok tökéletes, nem is akarok az lenni.
De ahogy elteltek az Ünnepek és helyre tettem néhány dolgot és személyt, így már nekik s az általuk rám biggyesztett jelzőknek sincsen számomra már jelentősége. Már nem nagyon érdekel, mit is gondolnak rólam. Gondoljanak azt, amit szeretnének. Arra is rájöttem közben, mindazt, amit nekem szántak, az igazából róluk szól és nem rólam.

Eltűntek az életemből. S jól is van ez így. Fura módon, nem is hiányoznak és nem is érzek bűntudatot emiatt, pedig ők igazán bennem éltek s megbíztam bennük. Magabiztosabb lettem és higgadtabb...s jó ez így nekem.

Úgy gondolták nem változom, ellenállok...
Én pedig úgy vélem, hogy igenis változtam és változom...
Mert ez másként nem lehet...
Minden változik, minden pillanatban.
Még én is...


Szeretettel
Erzsó