A fák már néhol elhagyják a leveleiket, de a távolban még zöld bársony fedi el a hegyek felszínét.
Imádom ezt a látványt. Nem cserélném el semmiért.
Senki sem volt odalent, csak mi hárman. Míg Mazsi játszott és pancsolt a forrásvízben, addig Főni őrt állt az erdőt figyelte. Beültem egy kicsit az oltár elé imádkozni. A csendbe belehasított az érett makkok koppanása az öreg, kék pléhtetőn.
Teljes nyugalomban voltam. Gyönyörködtem a szürke fényben fürdő fákban.
Kísérőim kezdtek nyugtalankodni az egyre hevesebb széllökések miatt, ezért elindultunk a házikóm felé ugyanazon az úton, ahol jöttünk. Mindketten szorosan a lábam mellett haladtak. Teljesen az erdőre hangolódtam, a lábaim szinte gépiesen vittek hazafelé.
Egyszer csak egy hatalmas szarvas vágott ki elénk. Gyönyörű agancsai voltak, csak úgy dübörgött a patái alatt a föld. Nem féltem. Elvágtatott az ismerős csapáson. Főni utána eredt, Mazsi pedig mellettem maradt.
Közben az eső is eleredt. A langyos víz jólesően végigfolyt a fejem tetejétől a fülem mellett , a nyakam vonalán a vállaimra, onnan be a völgybe a ruhám alá. Élvezettel hagytam hadd öleljen körbe a vad vihar.
Mindeközben rájöttem, hogy már nem félek. mert nincs mitől Kincsem! Nem félek már attól, hogyan fogom eltartani magamat. Nem félek az egyedülléttől, hiszen azt is most tapasztalom három hónapja . Nem félek a holnaptól. Már nem félek attól sem, hogy mit mondanak rólam az emberek.
Nem féltem a szarvastól sem. Te tanítottál meg arra, hogy bízzak az erdőben és a lakóiban.. Gyönyörködtem benne. És most már a saját életemben is elkezdtem bízni és gyönyörködni.
Kedvesem! Kívánom Neked, hogy Te is merj bízni és gyönyörködni abban, amid van ! Saját Magadban...
Örök szerelemmel....
Erzsó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése