Nem tudhatod...

ÉN mire gondolok ?

Nem tudhatod, csak feltételezel.

S ez tévútra visz.

Nem látsz sem a fejembe, sem a szívembe.

Még ha sokáig ott is voltál.

E.

Csak lenni...

Olyan, mintha megreccsent volna.
A kívülről jövő információk, atombombát robbantottak bennem.
Hatalmas erővel zúdul át rajtam, nem győzőm átélni, megélni a magával húzó érzéseket.
Néha már azt sem tudom, hogy bőgjek, nevessek vagy a falhoz vágjak valamit. Vagy valakit.
Óriási a feszültség bennem.
Elvitték a hangomat mégsem hagyták, hogy néma legyek.
Egy percre sem hagynak magamra.
Feladatokat adnak, s úgy akasztják rám őket, mintha egy fogasra dobnák fel a sálat meg a kabátot, mondván, így kényelmes. Nekik.
Más döntésének tárgya lenni, vagy mások helyett dönteni...
Feladatok, felelősség átruházása.... rám.
Őrületesen hasonlít a helyzet a két évvel ezelőtti eseményekhez.
Szinte napra pontosan, s majdnem minden szereplővel megegyezően...vagy másikat behelyettesítve.
Minden, de minden újra elém állt, hogy megtanultam-e a leckét.
Jelentem, megtanultam!
Nemet mondok....
Kijelentem, nemcsak adni szeretnék, hanem kapni is...
Mert így kerül minden egyensúlyba...
Belereccsent a lelkem, de végre, valahára, megy a dolog. Sőt, valamiféle rejtett Erőt is adott.
Nagyon érdekes.
A felismerés, óriási erővel ütött gyomron, úgy hogy hányingerem lett tőle.
Hihetetlen, milyen gyorsan reagál a szervezet a lelket ért ingerekre.
Hagyom, hadd fussanak át rajtam az érzések, hiszen ez a dolguk.
A bennük rejlő információk bekapcsolták azt a nyomógombomat, mely visszavezet ahhoz a rejtett érzelemhez, aki ezt az egész színházat körém emelte.
Őszintén örülök, hogy felismertem...
Még ha hányok is tőle.
Szembe nézek vele.
Most már nem csak a fizikai némaságot kívánom, hanem a belső csendemet is óhajtom.
Úgy érzem, most nincs mit közölnöm.
Magamban lennék inkább, a magam társaságával.
Elvonulni, kivonulni...
Csak így egyszerűen.
S hogy ez önzőség?
Nem, nem az.
Nekem nem az.
Csak szeretném szerrel etetni magamat.
Szeretni.


E.

Alfától az omegáig....

Az asztalon elém tett egy képet. Fehér gyertyán piros kereszt.
A kereszt alá az Omegát, a kereszt fölé az Alfát festették , ugyancsak pirossal.
"Szerinted mi az ami nem stimmel?" Kérdezte tőlem.
"Szerintem? A két betű helyét felcserélték.
Az Alfának kell a kereszt alatt lennie és az Omegának a kereszt felett." Feleltem.
"Helyes a válasz. S azt is tudod, hogy miért?" Tette fel a kérdést.
"Igen, tudom. Legalább is azt hiszem. Mindig az információ első felvételi pontján kezdünk el dolgozni, vizsgálódni és tisztulni.
Aztán szép sorjában felfelé haladunk, megtisztítva az információs csatornákat, hogy elérhessünk addig a pontig- az Omega pontig-, ahol az Általa Teremtettből, az Igazi Önvalónkból kaphatjuk meg mindazt, amit tudni szeretnénk saját MAGunkról, s úgy tudjunk megnyilvánulni a külvilág felé, amilyenek valójában vagyunk. Minden Félelem nélkül."
"Pontosan. Azt még hozzáfűzném, hogy nemcsak felfelé, az Omegáig kell eljutnod, hanem visszafelé is kell áramoltatni azt, lefelé az Alfáig, hiszen az Önvalódban lévő információknak el kell jutniuk a fizikai szintre is, s azt élhetővé tenni. S aztán újra vissza, felfelé.
A lényeg a körforgás. Az Örök Körforgás."

Egyenlet...

Hajnali fél kettőkor, egy hatalmas csésze tea társaságában ülök az asztalnál. Nem tudok aludni. Azon morfondírozom, hogy mekkora hatalma van a kimondott szónak. Nem mindegy, hogyan tesszük össze a mondatainkat, milyen sorrendben, milyen üzenettel töltjük meg azokat. Nagyot üthet például három negatív szó egy bizonyos sorrendbe állítása, mint Fodor Ákos, Három negatív szó című versében:
"Nincs semmi baj."
Ez egyszerűen zseniális. Tökéletes, erőt adó, vigasztaló, mindenképpen pozitív töltetű mondat.

Vagy itt van például az elengedés szavunk.
Igen, tudjuk, mert már rengetegszer hallottuk ebben az évben, hogy 2016 bizony erről fog szólni. Jajaja......
Ez a szó bekúszik az ember tudatába és ha akarja, ha nem, elkezd dolgozni, s alig várja a lehetőséget, hogy a szóban rejlő energia megnyilvánulhasson, neki teljesen mindegy milyen formában, csak végre megtörténjen a dolog.
Előfordulhat, hogy csak egy leheletnyi rossz érzéssel jelentkezik, mert az elengedés tárgya annyira nem viseli meg az adott  személyt, viszont szembe köszönhet olyan formában is, amikor éppen egy hatalmas dobással, két vállra fektetve, küldi az embert a tatamira.

Elég ehhez néhány szó olyasféle sorrendben való összeállítása, amitől az ember tényleg padlóra kerül. Ezek a szavak, mondatok, mondjuk minősítéssé válnak, melyek megnyomják azon gombjainkat a kis lelkünkben, amik erre érzékenyen reagálnak. Beindítanak egy olyan folyamatot, amiben a sok-sok megtapasztaláson keresztül, sejtjeink memóriarendszerébe beépült információkötegeket a felszínre hozzák, tehát beindul a nagy meló, akár tetszik, akár nem...

Van, aki könnyedebben veszi az akadályokat, van aki kevésbé...
De lehet, hogy attól is függ, milyen mélyen van eltemetve ez a nyomógomb. Milyen régi ez a kapcsolódási pont. Esetleg más életekbe nyúlik vissza?

Most éppen egy olyan lezárásnál tartok, ahol elveszettem a hangomat, nem kapok levegőt, köhögök, fáj a mellkasom, s az étel sem marad meg bennem hosszabb ideig már egy hete.

Könnyen levezethető egyenlet. Hogy ebbe az állapotba kerüljek, az elmúlt két hétben, elég volt néhány mondat, melyek azonnal bekapcsolták a vészvillogót.

Beépültek, mint egy mesterséges intelligencia, s elkezdtek dolgozni. Felkeresték a létező, összes pontot, ahol dolgozhatnak.
Mivel nem éreztem jogosnak, s Szíven (Szívcsakra) találtak a szavak, egyből a Lelkemre vettem. Az Ego (Köldökcsakra)szintén vette az információt, s egyből bekapcsolta az ősrégi ki nem mondott Félelmemet(Torokcsakra).
Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy lebetegedjek olyan mértékben, hogy ezzel kikényszeríthetővé váljon az elengedés az adott tárggyal kapcsolatban.
Szerencse a "szerencsétlenségben"az, hogy hagyom, a magasabb szintű információ beáramlását és áramlását, így tudom, hogy ezzel az állapottal az a cél, ha legközelebb ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetbe kerülök, már hamarabb felismerhetem, nem fogok tíz körömmel ragaszkodni a helyzethez, könnyebben elengedem vagy egyáltalán be sem engedem....

A wc kagyló fölé görnyedve villant agyamba az a kép, amikor már kellően vacakul éreztem magam a több napon keresztül tartó rohamok miatt, hogy valószínűleg ez egy ősrégi történet lezárása. Hogy miért éppen ebben a pillanatban kapcsolták fel a villanyt nálam, ebben a méltatlan helyzetben, s engedték látni a démonomat szemtől szemben? Erről fogalmam sincsen. Persze már régen sejtettem, de most valahogy erőteljesebben éreztem, láttam Őt.

Akkor most ebben a szent pillanatban megköszönöm Neked a Tanítást, s ígérem, legközelebb ha találkozunk, fejet hajtok előtted, hiszen ebben a történetben Tanítóm voltál.
Megköszönök minden szép pillanatot, s azt is ami szenvedést okozott.
Tudom, mind-mind egy Megtapasztalás része volt.
Visszaveszem Lelkem azon darabkáit, melyek a tanulás folyamán ott ragadtak, s visszaépítem magamba, hogy ezután az én Fejlődésemet segíthessék.
Kérlek bocsáss meg minden olyan cselekedetemért, amik bántottak.
Én is megbocsátok Neked.

Köszönöm, hogy Életem része voltál.

Szeretettel: G.E.

"Sajnálom..."

Ha azt mondod, sajnálod, hogy megtörtént,
Porig alázod azt a pillanatot, amikor ott, azon a szent helyen boldog voltál....

G.E.

Egy vagyok....

Egy vagyok  a sok közül, aki az Egységből való.
Úgy, mint Te...
Rendelkezem mindazzal a tudással, ami a Létezésemhez szükséges és szintemnek megfelelő.
Igyekszem úgy élni, hogy szeressek mindenkit, aki hozzám csatlakozik, s azt is, aki nem...
Nem változok meg azért, hogy megfeleljek Mások elvárásainak.
Szeretem Mag(ohm)at annyira, hogy ne akarjak.
Nem szeretnék.
Kérlek, fogadj el úgy, ahogy Vagyok.

Szeretettel

E.

El nem érhető lehetőség...

Hogy az Elérhetetlen elérhető legyen, ne kifogásokat gyárts és ne a hibát keresd benne azért, 

mert úgy látod messze van tőled s mert úgy érzed kevés vagy hozzá.

Félelmeidből falat emelsz kettőtök közé, így annak esélyét is elveszted, hogy megismerhesd Lehetőségeid és Képességeid végtelen tárházát.

E.