Egyenlet...

Hajnali fél kettőkor, egy hatalmas csésze tea társaságában ülök az asztalnál. Nem tudok aludni. Azon morfondírozom, hogy mekkora hatalma van a kimondott szónak. Nem mindegy, hogyan tesszük össze a mondatainkat, milyen sorrendben, milyen üzenettel töltjük meg azokat. Nagyot üthet például három negatív szó egy bizonyos sorrendbe állítása, mint Fodor Ákos, Három negatív szó című versében:
"Nincs semmi baj."
Ez egyszerűen zseniális. Tökéletes, erőt adó, vigasztaló, mindenképpen pozitív töltetű mondat.

Vagy itt van például az elengedés szavunk.
Igen, tudjuk, mert már rengetegszer hallottuk ebben az évben, hogy 2016 bizony erről fog szólni. Jajaja......
Ez a szó bekúszik az ember tudatába és ha akarja, ha nem, elkezd dolgozni, s alig várja a lehetőséget, hogy a szóban rejlő energia megnyilvánulhasson, neki teljesen mindegy milyen formában, csak végre megtörténjen a dolog.
Előfordulhat, hogy csak egy leheletnyi rossz érzéssel jelentkezik, mert az elengedés tárgya annyira nem viseli meg az adott  személyt, viszont szembe köszönhet olyan formában is, amikor éppen egy hatalmas dobással, két vállra fektetve, küldi az embert a tatamira.

Elég ehhez néhány szó olyasféle sorrendben való összeállítása, amitől az ember tényleg padlóra kerül. Ezek a szavak, mondatok, mondjuk minősítéssé válnak, melyek megnyomják azon gombjainkat a kis lelkünkben, amik erre érzékenyen reagálnak. Beindítanak egy olyan folyamatot, amiben a sok-sok megtapasztaláson keresztül, sejtjeink memóriarendszerébe beépült információkötegeket a felszínre hozzák, tehát beindul a nagy meló, akár tetszik, akár nem...

Van, aki könnyedebben veszi az akadályokat, van aki kevésbé...
De lehet, hogy attól is függ, milyen mélyen van eltemetve ez a nyomógomb. Milyen régi ez a kapcsolódási pont. Esetleg más életekbe nyúlik vissza?

Most éppen egy olyan lezárásnál tartok, ahol elveszettem a hangomat, nem kapok levegőt, köhögök, fáj a mellkasom, s az étel sem marad meg bennem hosszabb ideig már egy hete.

Könnyen levezethető egyenlet. Hogy ebbe az állapotba kerüljek, az elmúlt két hétben, elég volt néhány mondat, melyek azonnal bekapcsolták a vészvillogót.

Beépültek, mint egy mesterséges intelligencia, s elkezdtek dolgozni. Felkeresték a létező, összes pontot, ahol dolgozhatnak.
Mivel nem éreztem jogosnak, s Szíven (Szívcsakra) találtak a szavak, egyből a Lelkemre vettem. Az Ego (Köldökcsakra)szintén vette az információt, s egyből bekapcsolta az ősrégi ki nem mondott Félelmemet(Torokcsakra).
Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy lebetegedjek olyan mértékben, hogy ezzel kikényszeríthetővé váljon az elengedés az adott tárggyal kapcsolatban.
Szerencse a "szerencsétlenségben"az, hogy hagyom, a magasabb szintű információ beáramlását és áramlását, így tudom, hogy ezzel az állapottal az a cél, ha legközelebb ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetbe kerülök, már hamarabb felismerhetem, nem fogok tíz körömmel ragaszkodni a helyzethez, könnyebben elengedem vagy egyáltalán be sem engedem....

A wc kagyló fölé görnyedve villant agyamba az a kép, amikor már kellően vacakul éreztem magam a több napon keresztül tartó rohamok miatt, hogy valószínűleg ez egy ősrégi történet lezárása. Hogy miért éppen ebben a pillanatban kapcsolták fel a villanyt nálam, ebben a méltatlan helyzetben, s engedték látni a démonomat szemtől szemben? Erről fogalmam sincsen. Persze már régen sejtettem, de most valahogy erőteljesebben éreztem, láttam Őt.

Akkor most ebben a szent pillanatban megköszönöm Neked a Tanítást, s ígérem, legközelebb ha találkozunk, fejet hajtok előtted, hiszen ebben a történetben Tanítóm voltál.
Megköszönök minden szép pillanatot, s azt is ami szenvedést okozott.
Tudom, mind-mind egy Megtapasztalás része volt.
Visszaveszem Lelkem azon darabkáit, melyek a tanulás folyamán ott ragadtak, s visszaépítem magamba, hogy ezután az én Fejlődésemet segíthessék.
Kérlek bocsáss meg minden olyan cselekedetemért, amik bántottak.
Én is megbocsátok Neked.

Köszönöm, hogy Életem része voltál.

Szeretettel: G.E.