Megkérdőjelezték az anyaságomat, a nőiségemet, a beszámíthatóságomat. Két-három hete pedig a munkához való hozzáállásomat is....
Ha ez nem volna még elég, ezt olyan emberek teszik, akik közel álltak hozzám. Ők hárman összedugták a buksijukat, hogy arra a következtetésre jussanak, nagy a baj velem...
Hát igen...
Borzasztóan nagy a baj....
Szerintük..
Azzal, hogy belevágtam életem egyik súlyos kalandjába, álmomban sem gondoltam volna, hogy kifordul nemcsak bennem, hanem körülöttem is a világ. Anyagilag lenullázódtam, hiszen a pletykákkal ellentétben, nulla forinttal és egy autóval jöttem el otthonról, a 37 négyzetméteres kis faházikóba, amiből egy kis ékszerdobozt varázsoltam.
Munka éppen csak, mivel az a vonal is kialakulóban volt. Egyszerre több szálon is futtatni kellett a létemet, mint egy üzletszerűen kéjelgő hölgyet.
Kicsi lelkem nehezen viselte, hogy a rólam keringő pletykák főszereplője lettem. Közben csak feldolgoztam, feldolgoztam....
Hol könnyebben. hol nehezebben. Tudniillik így megyen ez nálam. Néhány irracionális reakció, ami nemcsak nekem, de másnak is okozhatott meglepetést. De ember legyen a talpán, aki ne reagált volna néha ilyen módon. Megdöbbentő élmény, amikor már nem találod azt az embert, akit látni véltél az elmúlt években. Piszok nehéz volt néha..
Elkezdtem fogyni, amiről volt aki úgy gondolta, nincs mit ennem...
Vagy beleőrültem a válásba....
Vagy megbetegedtem...
Vagy isten tudja mit gondoltak....
Bevallom, hogy egészen az Ünnepekig azon morfondíroztam, hogyan mutassam meg vagy írjam a fejem fölé vagy bizonyítsam be, hogy igenis, JÓ ANYA VAGYOK, NŐ VAGYOK, BESZÁMÍTHATÓ VAGYOK ÉS AZ ÁLTALAM ELVÉGZETT MUNKÁVAL IS MINDEN RENDBEN VAN! Ja, és HAZUG sem vagyok, ugyanis ez lett a legújabb címke, amit rám aggattak.
Azzal, hogy azok az emberek, akikben hittem, megrángatták szinte mindazt a pillért, amin nyugszik az emberi létem, nagy szomorúságot okoztak. Akkor.
Most viszont úgy érzem, már nincs semmi jelentősége.
Elővettem a naaagy velencei tükrömet, amire állítólag piros rúzzsal írhatnám a hazugságaimat, s jó mélyen belenéztem a velem szembenéző arcba, szembe, vagy amit akartok :)))
Tudom kit és mit látok benne. Tudom, hol hibáztam. Nem vagyok tökéletes, nem is akarok az lenni.
De ahogy elteltek az Ünnepek és helyre tettem néhány dolgot és személyt, így már nekik s az általuk rám biggyesztett jelzőknek sincsen számomra már jelentősége. Már nem nagyon érdekel, mit is gondolnak rólam. Gondoljanak azt, amit szeretnének. Arra is rájöttem közben, mindazt, amit nekem szántak, az igazából róluk szól és nem rólam.
Eltűntek az életemből. S jól is van ez így. Fura módon, nem is hiányoznak és nem is érzek bűntudatot emiatt, pedig ők igazán bennem éltek s megbíztam bennük. Magabiztosabb lettem és higgadtabb...s jó ez így nekem.
Úgy gondolták nem változom, ellenállok...
Én pedig úgy vélem, hogy igenis változtam és változom...
Mert ez másként nem lehet...
Minden változik, minden pillanatban.
Még én is...
Szeretettel
Erzsó
