2016. augusztus 26., péntek

Köztünk..

"Hogy érzed magad?"
"Vacakul. Úgy néz ki, van még lejjebb..."
"Az már a pokol kapuja. Addig nem szabad eljutni."
"Ott állsz a kapuban?"
"Igen. Én vagyok a jegyszedő. De Téged nem engedlek be oda."
" Miért kivételeznél velem?"
"Mert Te az Angyalokhoz tartozol."
"Hmmmm....Mióta?"
"Mióta megszülettél Madárka."


Köszönlek...



G.E.








2016. augusztus 21., vasárnap

Azt mondod...

Azt mondod, erős nő vagyok, kibírom, meg tudom oldani.
Én pedig úgy érzem, ez cserbenhagyásos gázolás.
S már nem először...


G.E.


2016. augusztus 16., kedd

A két végén...

Fény és Sötét...
Jó és Gonosz..
Szűz és a Szajha...
Életet Adó és Életet Elvevő...
Szeretet, Gyűlölet...
Béke és Düh...

Mindenkiben ott vannak.
Hajlandóak vagyunk tudomást venni mindkét oldalról, vagy szépen elnyomjuk az egyik, nekünk nem tetszőt?
Felfedeztem Valakit Magamban. 
Egy, az ebben az életemben, soha nem tapasztalt Erőt. 
A Nő, vagy ahogy ma megsúgták nekem, a bennünk, nőkben élő Istennő Sötét Arcát. 
Egy ideje már éreztem, hogy közeledik. Kemény, kihívó, harcra és győzni kész. Bármi áron.
Ha akarja, pusztítani sem rest. Akkora erővel rendelkezik, hogy akár egy kézmozdulattal rommá változtathatna egy biztonságosnak látszó várat.
Térdre kényszeríthetné azt, aki mélységesen megbántotta. Azt, akinek ismeri a gyenge pontját. Odavághatna, ahol a legjobban fáj. Hatalmas erővel, démonival...

Milyen érzés találkozni vele, az Énem Sötét Árnyékával?

Mondhatni hirtelen vágtam bele ebbe az utazásba. Hála, vannak segítőim, viszont az érzést nekem kell megélnem. 
Sok időt töltök el magamba fordulva, az érzéseimet elemezvén. S közben azon gondolkozom, miért van az, hogy el akarjuk tüntetni a sötét oldalunkat? Pedig ott van mélyen, létezik. Igen. 
Ha életet adok valaminek, éppúgy el is vehetem, ha már gyatrán pulzál. Minek tartsak életben valamit mindenáron, ha már nem életképes? Miért? Jogom van hozzá? Jogom van ahhoz, hogy szenvedésben tartsak valamit vagy valakiket ? Kinek teszek jót ezzel? 
Hogy elvegyem onnan az éltető energiát, igenis szükség van arra az erőre, amely képes rá. És ez Ő.

Miért kell mindenáron a fényesebbik oldalamat mutatni? Mert akkor talán szerethetőbb leszek? Könnyebben elfogadnak?

Érdekes amin most megélek. Mondhatnám, hogy olyan beavatás félén megyek keresztül. Mondhatnám. Az is lehet, hogy csak túlmisztifikálnám. 

Az is lehet, hogy van aki aggódik értem. 
Köszönöm, jól esik, hogy figyeltek rám. 

Most kezdem megérteni Anyámat. Felvillant ma az arca. Mély depresszióban szenvedett, majd önkezével véget vetett az életének. 
Nem, én jobban szeretek élni, mint hogy ezt megtegyem, viszont a depresszióhoz közeli állapotban vagyok most, Asszem...
Már hetek óta itt vagyok lent. Szerencsére van segítségem, s igénylem is azt. Nem jó itt lenni. Figyelek, mint a skorpió a fedezékből. Ha bántanak, kész vagyok sötét lepelbe burkolózva támadni. 
Bár, nem szeretnék...

S itt van a kutya elásva. 
Odavághatnék , de nem teszem, s nem is fogom, mert tudom, azt, ezzel magamnak ártok s nem neki. Kétségek közt hánykódva ülök autóba, s kimegyek a fák közé, a domb tetejére. Kiüvöltöm magamból énekelve azt ami fáj, fogva tart. Hagyom, hadd törjön fel. Tudja Ő azt, miként távozhat legálisan. Iszonyatos erőtől duzzad, lefáraszt. Ha magamba fojtom, akkor magam ellen fordítom Őt. Ezért inkább kiordítom. A természetben megnyugszom, csak hadd legyek egyedül...
Ne lásson senki. 
Mikor mindez eltávozott belőlem, akkor szeretném felemelni azt, akiről úgy érzem bántott, magamhoz ölelni...
Mellkasomat elárasztja az iránta érzett SZERETET...
Jó ez így...

Létjogosultságot kapott az Istennő Sötét Arca is....

Látlak, érezlek, kérlek segíts nekem, hogy a nekem megfelelő módon, együtt tudjunk működni. Szeretném megtartani az egyensúlyt. Minden legyen úgy, ahogyan nekem a legjobb, s akkor, amikor itt az ideje.
Namaste

















  






2016. augusztus 8., hétfő

Őszintén...

"Előbb teljesen tudatára kell ébredned érzelmeidnek, és képessé kell válnod arra, hogy érezd őket, mielőtt megérezheted azt, ami rajtuk túl van."

Eckhart Tolle

Merünk őszinték lenni saját magunkkal?
Meg merjük tenni azt, hogy a tükör elé állunk, s belenézünk?
Mi az, ami tetszik magunkban és mi az, ami nem?
Őszintén fel merjük vállalni azt az embert, akik vagyunk, vagy azt, amit gondolunk?
Merünk-e arra a szintre lépni, ahol Ő, Én vagyok?
ŐszintÉn...

Néhány napja, hatás alá kerültem. Mintha valami démoni szert csepegtettek volna belém vénásan, húzott egyre lejjebb és lejjebb.
Ez a hatalmas, fekete örvény elragadott, s elvitt lelkem legsötétebb zugaiba, ahol szembesülnöm kell olyan tulajdonságaimmal melyeket nem szeretek magamban, vagy éppen a társadalmi normák szerint, nem illik  viselkedni, megnyilvánulni.
Megtaláltam magamban a Nő sötét oldalát is. Sosem tapasztaltam még a női hatalmat. Azt a hatalmat mellyel bármikor megsemmisíthetsz valakit. Például, csaholó kutyává változtathatom...
Megengedtem, hadd borítson el a gyűlölet és a düh.....
Hagytam, hadd rohanjanak át rajtam ezek az érzések.hagytam hadd jöjjenek elő Lényem ezen darabkái, hiszen ők is az én részeim.
Nem akarom eltakarni őket, bedugni valami sötét lyukba, csakhogy ne kelljen velük együttműködnöm.
Kíváncsi voltam, milyen élményekhez kapcsolhatóak ezek az impulzusok, hol van az eredete?
Próbálom megtalálni azt az utat, amelyen ezeket a személyiség-darabokat egy olyan egységbe tudom befogni, hogy Lelkemet emeljék s ne pedig támadják.
Nehéz feladat, embert próbáló, ezért ebben az időszakban igencsak befelé fordultam, nem kívántam társaságot. Most sem kívánom...

Górcső alá vettem a körülöttem lévőkkel való kapcsolatomat. Körbejártam mindent. Nem volt mindig kellemes a végeredmény, s én sem voltam éppen kellemes társaság. Elismerem.
Rájöttem, miért kötődöm még azokhoz az emberekhez, akikkel igazából már "nincsen semmi dolgom".
Tök egyszerűen levezethető az egyenlet itt is.

Másokkal őszinte vagyok-e?
Igyekszem az lenni.
Az őszinteségnek viszont ára van.
A képet, amit másról alkottam magamban, nem biztos, hogy most be tudja fogadni.
Az én képem valószínűleg semmi más, mint vélemény, az én véleményem, az én szűrőmön keresztül...

Biztos vagy abban, hogy most akarod hallani? Jobb, ha hallgatok.
Halld meg Te is a saját gondolataidat.

G.E.








2016. augusztus 6., szombat

Mélyből...

Hagyom, hadd húzzon egyre lejjebb és lejjebb.
Ha leértem Mélységem sötét fenekére,
Nagy levegőt veszek s elrugaszkodok onnan.
Magammal viszek mindent, amit odalent találtam,
Hiszen az is Én vagyok.


G.E.


2016. július 29., péntek

Fél-elemben

Álmot láttam.
Erős, fájdalmas szorítást éreztem a bal csuklómon. Mikor lenéztem a két kezemre, elképedve láttam, hogy bal oldalamon, két vipera arany színű, fémes csillogással, egymása fonódva, ellentétes irányból indulva, körbefogták a csuklómat. A két fej a radiálison pihent, mintha szemmel szerették volna tartani lelkem pulzálását.
Jobb csuklómon pedig egy fekete kobra foglalta el a helyét. Nem szorított, csak némán figyelt. Mintha nem is érdekelte volna, hogy ott van. Nem moccantam, mert féltem tőle, hogy egy rossz mozdulat és támadni fog. Valami azt súgta, egyáltalán nem érdekli őt, bármit is teszek.
Ez a gondolat csak az ÉN fejemben született meg, s nem az övében. A megtestesül nyugalom áradt belőle.

A bal oldalamon már fájt a szorítás, nem akart enyhülni.
Aztán egy hangot hallottam valahonnan az éterből: "Keresd  meg őket!"
Mintegy varázsütésre a kígyók életre keltek, lehullottak rólam, s tekergőző mozdulattal gyorsan eltűntek előlem.
Engedelmeskedvén a hangnak, keresésükre indultam.
Benéztem minden résbe, ajtók mögé, szekrények, lépcsők alá, félve attól, hogy bármikor megmarhatnak.
Benéztem az ágy alá is. Egy hatalmas pitont találtam ott összetekeredve, aki egyenesen a szemembe nézett. Zöld és magenta színekben pompázott. Érdekes módon tőle nem féltem, viszont  a mellkasomban szorító fájdalmat éreztem...

Meglátogatott álmomban a Fél-Elem...
Tudom, hogy valami nincs rendben pár hete. Sosem tapasztalt érzések borítanak el, tartanak gúzsba kötve.
Félelem a jövőtől, attól, hogy nem vagyok szerethető akkor, ha ÖnMAGomat adom, a félelem attól, hogy megtalálom-e a nekem való munkát, a nőiségem megélésétől való félelmem.....
Egyszóval, egyszerre rohant le minden, amitől eddig tartottam.

Elindítottam valamit, ami nagy változást hoz az életemben, amivel magammal húzok egy csomó olyan dolgot, ami nem csak engem érint. Ezért felmerült most bennem az, hogy lesz-e erőm mindezt végigcsinálni. Eddig álltam a sarat. Most egy kis pihenőt kértem, s ez idő alatt lerohant, maga alá temetett...

Mindennap felteszem a kérdést, jól döntöttem-e. A válasz rendre meg is érkezik. Tudom a választ, mégis újra és újra megkérdőjelezem.
Halványan dereng előttem a jövőkép és ez elbizonytalanít. Hagynom kellene, hogy hadd vigyenek magukkal a történések. Valahol meg kellene találnom az aranyközéputat.
Próbálkozom vele...

Ezek a kígyók csupán figyelmeztetésként jelentek meg.

Fél- Elemeben nem jó lenni.
Mégis le kell szállnunk a pokolba ahhoz, hogy aztán felül tudjunk emelkedni magunkon. Muszáj megélni a mélységeinket is, bármilyen rémisztőek.

Nándi azt mondta, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...

Jelentem, most valóban leszálltam a saját alvilágomba, viszont nem szeretnék sokáig itt tartózkodni, csak amennyit muszáj.


G.E.








2016. július 12., kedd

Nem számít...

Már nem számít, mit mondtál vagy én mit mondtam.
Nem számít, mert ott maradt. 
Valahol az éterben.
Már nincs jelentősége. 
Az érzés, ami akkor végigrohant rajtad és rajtam, semmivé lett.
Csak néma ajkak maradtak, a könnyek és a fájdalom a szemekben...
Valami meghalt...
Egy dolog azonban itt maradt velem. 
Mindentől függetlenül , szívből Szeretlek!

E.