2017. augusztus 27., vasárnap

Címkék nélkül..

Úgy néz ki, hogy mostanában vannak olyan periódusai az életemnek, amikor csak akkor szólalok meg, amikor nagyon muszáj. Tulajdonképpen most sem kötelező.

Az elmúlt két hónapban nagyon sok minden történt, amihez igazából már hozzá is szokhatnék. Az is lehet, hogy már meg is szoktam. Be kell vallanom, élvezem is. Szép csendben figyelem.
Szinte hűvös nyugalommal veszem tudomásul, igen, ez is bekövetkezett, az is megtörtént olyan módon, hogy hagytam, hadd alakuljanak a dolgaim úgy, ahogyan nekem, neki, nekik a legjobb s a szintemnek(fejlődési ütememnek) a lehető legmegfelelőbb.

Kiültem a forrás kis padjára, megcsináltam a gömbömet, mint egy boszi, s beletettem minden jót, ami csak létezik(szeretet, béke, harmónia, megértés és elfogadás), s mellé a kívánságomat. Nem szabtam határidőt, mert halványlila dunsztom sem volt arról, mikor állnék készen a megvalósulásra. Majd....amikor ott lesz az ideje. Felküldtem, elengedtem az égbe, hadd szálljon tova az az óhaj.
Nem görcsöltem,

Mire felocsúdtam volna , a beteljesülés ott állt az ajtóm előtt. "No, itt vagyok!"
Igazából ennek feldolgozásához kell a csend. Többször feltettem magamnak a  kérdést, vajon meg is érdemlem? Jó ez nekem? Mit is nyerek vele, mihez kezdek vele? Tudok-e ezzel az ölbe hullott ajándékkal bármit is úgy kezdeni, hogy az a javamra váljék, s a régi hibákból tanulva, új alapokra helyezzem azt.

Azonban teljesen biztos vagyok, hogy mind abban, amiben eddig hittem vagy arról, amiről szentül meg voltam győződve, minden porba hullott, s teljesen új megvilágításba kellett helyeznem.
Rengeteg türelemre volt szükség mással, de legfőképp magammal szemben. Nem volt könnyű feladat. Még most is néha nehezen viselem, amikor néhány régi félelmem szembejön velem s próbára tesz.

S itt jönnek a feltett kérdésekre a válaszok.
Egészen biztosan megérdemlem azt az ajándékot, amit kaptam. Mert most van itt a lehetőség, hogy éljek vele, élvezzem s merjem jól érezni magamat. És ez jó.
Mindenképp nyerek vele, hiszen ezzel a tapasztalattal csak több leszek. Akárhogy is alakuljon a dolog s akármeddig is tartson.
Igyekszem feloldani azokat a régi korlátokat és meggyőződéseket, amik miatt többször is a saját falaimba ütöttem a fejemet. Átértékelek, más megközelítésből oldom meg a felmerülő feladatokat. Persze a megszokás nagy úr, ezért még bőven belefutok zsákutcákba. Sebaj!!! Ez is hozzátartozik a fejlődéshez.
Azt is teljes nyugalommal vettem tudomásul, hogy behúztam egy betegséget is. Szinte törvényszerű volt. Már mínusz 18 kilónál tartok, de meg fogom oldani. Nincs betegségtudatom. Nem szeretnék belegabalyodni. Ez is egy megoldandó feladat s nem lehet más kimenetele, csak a gyógyulás. És pont. Nem halálos kórság. Előfordult már a fejlődéstörténetemben ennél durvább eset, s azt is túléltem. Kértem segítséget, amit meg is kaptam.

Így mostanában szinte csak "élvezkedek".
Például ebben a pillanatban a kis teraszomról a Pilis látványát, miközben a kis asztalkán fekvő laptopomon pötyögöm ezeket a sorokat.
Esténkét egy kis roseval vagy kólával telt pohár mellett egy klassz beszélgetést. A jó kajákat.
A zenét, a kirándulásokat. Új élményeket gyűjtök...


Jó érzés "CSAK LENNI". Idilli állapot. Nincs felcímkézve semmi, csak VAN.
A maga tökéletlen tökéletességében. És ez MOST így pont elég.




2017. július 6., csütörtök

SZERETLEK...

Összetörten ültem a kád szélén. Annyira gyorsan történik minden. 
Viharos gyorsasággal zúdulnak az információk. 
Összeroppantottak, maguk alá temettek. Nem értettem. Azaz értettem, mégis meglepve álltam a kör közepén. Zokogva, nyüszítve zuhanok le a padlóra. Nem bírom, feladom...

A körön belül Én voltam. És Te velem vagy. 
Látlak, érezlek és szeretlek. Tiszta szívből. 
Itt vagy bennem. Látlak és Te is látsz engem. Egymás tükörképei vagyunk. Szinte percről percre pontosan ugyanaz történik velünk, s ki-ki a saját képességei szerint teszi helyre a dolgait. 
Próbálok türelmes, megértő és elfogadó lenni. 
A körön  kívüli sötét felhő örvénylett. Tele negatív rezgéssel. Betört és elragadott. 
Kétségbe esve kapálózok, sikítva próbálok szabadulni.
Te pedig tehetetlenül nézted, amint elragadtak. Körmeim belevájtak a húsodba, ahogy kapaszkodni szerettem volna beléd. 
Bevillant egy sötét kép, mely szerint egy veszélyes játék szereplőjeként vontak be. 
Rajtam múlik, hogy közreműködője leszek, vagy inkább a nézője. 


Segíts, add a kezed! 
Egyedül nem megy!
Beszélj hozzám, hadd halljam a hangodat!
Végig folyik a könny az arcomon és felszakad a mellkasomból:
"SZERETLEK!"
"ÉN IS SZERETLEK!"

Megnyugszom, s máris elhalványul a körön kívüli sötétség. Erőre kapok. És hálás vagyok. 
Érted és Értetek...


Szeretettel

Erzsó













2017. június 4., vasárnap

Az a fehér ruha....

Nem tudom, mi volt csütörtökön, bár utána olvastam milyen bolygóállások voltak azon a napon, illetve ezen a héten. Jelentem, ezt most jól behúztam. Úgy rázizzentem ezekre a rezgésekre, mint Micimackó  a mézes csuporra.

Próbálom helyretenni magamban a dogokat. Nézem jobbról, balról, alulról, felülről, belülről és kívülről is. Tehát végül is akárhonnan lesem, ez bizony szívás. Miért is? Ilyenkor simán lerázom az embereket annyival, hogy ismeritek azt a négybetűs szót? Csak!!!!. 
No, ez most nekem nem volt elég. 

Csütörtökön reggel egy pici csomag kiütötte nálam a biztosítékot. Teljesen lekapcsolták nálam az áramot. Bőgtem. Halkan nyeltem a könnyeimet, majd hangosan bömbölve indultam el dolgozni. 
Csodaszép látvány lehetett. 
Pilisszántón megálltam a lila réten és kiszálltam. Annyira itattam az egereket, hogy le kellett guggolnom, s közben egyfolytában azt mormoltam, mekkora szívás ez! Csessze meg!! Majd eszembe jutott, lehet, hogy azt hiszik lökött ez a nőszemély, amiért nem képes elbújni valami bokor aljába ha pisilnie kell. Mert totál úgy festett, mintha szorult helyzetemben lennék. 
Egyébként meg, milyen klassz lila minden! Ja? Hogy azt mondják a lila a kielégítetlen nő színe? Akkor duplán csessze meg!!!
Na mindegy visszaültem a kocsiba és lenyomtam az aznapi műszakomat. 

Este folytatódott a történet. Annyira jól összeszedtem magam a nap folyamán, azt hittem, minden rendben lesz most már. Hát, nem így lett. 

Hazaérve megláttam a ledobott csomagot az asztalon, majd ismét egy elveszett oroszlán vinnyogott fel belőlem. A francba!!
Átöltöztem, felvettem a fehér ruhámat, meglocsoltam az összes majdnem kiszáradt virágomat, megmetszettem a rózsát, amit már majdnem teljesen kiirtottam(na jó, nem is, mert tulajdonképen hozott egy csomó gyönyörűséges virágot), aztán nekidőltem az autónak és a kertben lévő fákra emeltem tekintetemet és ismét megindultak a könnyek az arcomon. 
Melyikre is húzzam fel magamat? Én ezt már nem bírom elviselni! Ja! Persze, tudom, tudom, megértés, elfogadás, elengedés!!!! Annyira jó, hogy ezeken mind keresztül megyek és megtapasztalhatom!! Állati jó!! De ez most már nagyon kemény!!
Inkább teszek egy erős hurkot a nyakam köré, oszt adjunk az érzésnek. Inkább szívok többet a következő életemben, most már fáradt vagyok. 

Felrémlett bennem, talán lehet, hogy nincs is kötelem. Meg lehet, hogy jó ez a fehér ruha, mert így hamarabb megtalálják a hullámat a szomszédok vagy az utcán sétáló emberek. Basszus, ebben a kertben olyan sok fa van, hogy egy hónap múlva sem látják majd a fehér ruhás hullámat. Ez nem is olyan buli. Meg ott van egy letörött ág, amit le kellene már fűrészelni. A manóba. megint meló.
Mind eközben sírtam. 
Nagyon érdekes érzés volt. Eszembe jutott, basszus, nemsokára megjön és tuti a hormonok erősítik fel bennem  a világvége hangulatot. Felröhögtem. Ezalatt egyfolytában szidtam a jó édes élet prostituáltnak titulált felmenőjét.
" A k.....a életbe!"
Egyszerre van a világvége hangulatom, meg most jön a rendrakás ideje és még ráadásul menstruálni is fogok? 
Piszkosul remélem, senki nem fogja azt mondani, hogy milyen rohadt könnyű a nőknek :)))
Persze, a pasiknak sem egyszerű. Aláírom. 

Mikor mindezt végigzongoráztam magamban, eldöntöttem, csak azért is jól fogom érezni magamat. 
Egyébként, nagyon élveztem, ahogyan felismertem ezt az örvényt. Mindent szét tudtam választani, majd helyretenni. Persze hagytam, hadd vigyen magával, ami később igazából kilökött magából, mert nem tudott velem mit kezdeni. És ez jó. 

Nagyon szeretek élni. Minden szépségével és nehézségével egyetemben. Mert élni jó!!!!
A többit meg....Nem, nem leszarom.
Helyreteszem

A fehér ruha nálam egy szimbólum lett. 
Nekem most nem az ártatlanságot jelképezi, azt már régen elszúrtam. Ez most egy igazi mélyből, felfelé szárnyalni érzés volt. Főnixi. 
Ugye? 

Olyan Laar Pour Lart-san: "Há' nem? Há' de!"

Akkor ugrás a fehér ruhákba:))))

Szeretettel

Erzsó





2017. június 1., csütörtök

Szabadnak lenni, avagy gondolataim az asztrális világban...

Milyen érzés lehet szabadnak lenni?
Könnyű vagy fájdalmas út vezet el hozzá?

Gondolataim ide-oda cikáznak egy téma körül. Végül is nem egy téma, hanem inkább egy olyan gondolat-köteg, mely magában foglalja mindazt, ami mostanában bennem van.
És jó mélyre befúrta magát, mint egy asztrális féreg, ami igen kellemetlen pillanatokat szerez a gazdatestnek. 
Felzabál, ha hagyom. Végül is lefogytam kb tíz kilót. Élvezi a szenvedést. Vágyakozásért, függőségért, kétségbeesésért ordít a fülembe. Némán nyüszítek a sarokban, gyomromra szorítva az öklömet. 
"Szenvedj csak, szenvedj! Még nem elég??!! Lehet ezt még fokozni! Akarod vazze? Gyúrjunk rá?!
Vagy szeretnél inkább megszabadulni ettől az érzéstől? 
Nézd csak, milyen otromba lények keringnek körülötted, amit a negatív gondolataid teremtettek!
Viszont VÁLASZTHATSZ!!!!
Ha akarod, hagyhatod, hogy begyűrűzzön a SZENVEDÉS! Élhetsz a megszokásaid szerint, szűk keretek között. Függőségben, megalkudva és feladva álmaidat, önmegvalósítás nélkül.
Ha szeretnéd, akkor MEGSZABADULHATSZ tőlük. 
Azonosítsd be, honnan indultak. Fordítsd át őket kellemes élményekké. Transzformálj. 
Két kincsed van. Egyik a teljes tudatosságod, a másik a szabad akaratod. 
Dönthetsz. Aztán válassz magadnak utat. Lehet, hogy néha fájni fog. Gondolj a születésre. Kemény munka Anyának és az Újszülöttnek egyaránt, mégis a születés, maga a CSODA!!
Bátran engedd meg magadnak ezt a csodát."

Úgy döntöttem, megengedem magamnak. Néha rohadtul fáj. Miért? Mert az illúzióim szerteszét hullanak. Meg kell értenem, el kell fogadnom és el kell engednem őket. Elég nehezen, de már megyeget. Oda kell figyelnem. Azonosítanom kell magamban minden felbukkanó érzést, gondolatot. nehogy elvigyenek a negatív irányba.  S ha mégis lecsúsztam, akkor a lehető legrövidebb idő alatt megkezdjem a felfelé való menetelést. Ez nagyon fontos. 

Nem engedhetek meg magamnak még mínusz tíz kilót, különben kereshetek magamnak egy plasztikai sebészt!!!!
És különben is....






 







2017. május 23., kedd

Akarsz TŐLEM valamit, vagy ENGEM szeretnél látni?

Éreztem az illatát megváltozott körülöttem a levegő. Álmomban jött el hozzám. Bőrébe bújtam, felvettem az alakját. Mindent éreztem, amit Ő.
Anyám voltam, akit valahogy mégis kívülről, Gyermekként láttam.
Emberek vettek körül. Ismerősök és ismeretlenek emlékeztek rá. Ezek az emlékképek, mint színes filmkockák peregtek előttem.

Mélységes, mély szomorúságot éreztem, mint Én/Anyám.
Volt egy kedves barátnője, akit sosem láttam. Ebben a létben, nagyon beteg volt a nő. Bőrét mindenhol fekélyek borították. Kart, karba öltve, némán bandukoltak végig az utcán, ami sehová sem vezetett...

Eközben Húgom hívott félre. Nem szólt, csak megmutatta régi házunkban a villanyórát. Nem értettem, mire szeretné felhívni a figyelmemet. Az egyik mérőeszközön egy fehér matricán, Anyu betűit ismertem fel, melyet zöld tintával rótt oda: "1989.12.05." .
Megdöbbentem, hiszen ez a 16. szülinapom. Már nem nagyon emlékszem, mi is történhetett azon a napon.

Ezután ismét visszacsusszantam Anyu mellé, aki egy buszon ült. Valahol a jármű hátuljában ült az utasok közt. Ismeretlenek, mégis ismerős rezgésekkel rendelkező emberek. Nem tudtam őket azonosítani.
Kitört a buszon valamiféle elégedetlen hangulat, mely Anyu felé irányult. Leszálltunk . Benne és mellette voltam, mikor ismét mellé került a beteg barátnő. Anyu simogatta a hátát és határtalan szeretet tört utat magának a szívéből. Valami fura érzés kerítette hatalmába. Olyan információ került a birtokába, amitől hirtelen minden más megvilágításba került.
Tudta. hogy meg fog halni. Ezt elmondta a nőnek is. Én pedig meghallottam.
Anyám sírni kezdett...

Ekkor felébredtem. Nem éreztem rossz álomnak. Sőt. Tudtam, valamit üzenni szeretne.
Érzetként a mélységes szomorúság volt az, ami megmaradt, nyomott hagyott bennem És a dátum. Ennek még utánanézek.

Felhívtam Nekem Kedvest, hogy elmeséljem az éjszakai élményemet.
Hamar megjött a válasz. Az álmom elemzése, mely szerint a gyerek énem jött elő, aki szeretné azt élni, ami az ő feladata, Szeretné már jó érezni magát, nem megfelelni másoknak.
S mivel nagyon sokszor voltam szomorú mostanában, ezért éreztem azt, hogy Én vagyok Anyu. Az elmúlt évben megtudtam, hogy álmomban minden szereplő ÉN VAGYOK.  Ezért éreztem most magam Anyunak.
Ez az álom a Gyermeki Én szimbolikája volt.
Túl sok emlék jött fel nálam az elmúlt hetekben, amit próbálok MEGÉRTENI, ELFOGADNI.
Jelenleg vannak olyan történetek, kapcsolatok és emberek az életemben, akikkel szintén a MEGÉRTÉST, ELFOGADÁST és az  ELENGEDÉST élem meg.

Szintén most szembesülök azzal a kérdéssel is, hogy ki, mit akar tőlem?
Vagy akar tőlem valamit, vagy azt AKI VAGYOK.
A kettő között óriási a különbség.
Megdöbbentő.
Most már nemcsak nézek, hanem látok is. Látom, ki milyen szándékkal közeledik felém. Viszont még a határaimat kell láthatóan és érezhetően kijelölnöm. Ez a következő lépés.

Megdöbbentő az is továbbá, hogy milyen szuperszonikus sebességre kapcsolták a megéléseimet. Csak kapkodom a fejemet, s megpróbálom felvenni a ritmust. Irdatlan sok energiámat viszi el s emiatt olyan fáradt vagyok, mintha egy hegyet kellett volna elhordanom. Olyan lettem, mint Csipkerózsika.
Csak alszom és alszom...persze ébredésemet nem a szőke henceg segíti:)))

Viszont kezdem megszokni az EGYEDÜLLÉTET.
Megkérdezték a minap, nem vagyok-e magányos.
A válaszom nemleges volt. Nem vagyok magányos. Most már jól érzem magam a társaságomban. Együtt megyünk kirándulni, vásárolni, vagy a Duna korzóra elnyalni egy levendula fagyit.

Azt hiszem, most már egyre jobban ÉRZEM (a)MAG(O)MAT :)))))

Szeretettel

Erzsó









 

2017. május 15., hétfő

A Szégyen és más öngyilkos gondolat...

Most szálltam ki a levendulás fürdővízből. Nyugalom van körülöttem és csend. Már egy hónapja lakom a hegy tetején. Ott, ahol sokan szeretnének eltölteni legalább egy órácskát. Tavaly tavasszal, amikor  erre jártam, felsóhajtottam, milyen jó lenne ide elvonulni, vagy itt lakni!
A vágy, melyet felküldtem és elengedtem az Univerzumba , most Valósággá vált.
Milyen klassz dolog a Vonzás Törvénye! Ugye?

Míg eljutottam idáig, nehéz utat tettem meg. Mérlegelnem kellett.
Vagy továbbra is úgy élek, hogy a MEGSZOKÁSAIM uralják a mindennapjaimat és teszik egyre szűkebbé a mozgásteremet, vagy megpróbálok kiállni magamért és megtalálni azt az utat, mely újra megmutatja nekem ki is vagyok én ?

Rengeteg időm van elmélkedni. Az elmúlt hetek alaposan megrángattak. Elhangzott néhány mondat, melyek olyan blokkokat aktiváltak, amikkel ugyan tisztában voltam, de még csendben vártak a felszín alatt.
Egy ideje már nagyjából kezdem érteni azt a rendszert, amelyben létezem. Látom a működését, tapasztalom a saját bőrömön vagy a lelkemen. Mégis, a megélése az, ami rengeteg energiát visz és piszkosul nehezen élem meg.
Magamba fordultam, kezdtem elszigetelődni az emberektől. A hangulatom kilengése őrületes volt.
Múlt héten kedves Barátnőm alaposan megrángatott. Rávilágított, hogy most éppen a szégyen állapotában vagyok.

Mi is a szégyen?

Egy olyan állapot, melyet gyermekkorban egy külső hatásra élhetünk meg. Elég ehhez néhány mondat, mint például, "ezt te nem érdemled meg", vagy "takarodj", vagy "nem szeretlek, mert ilyen és ilyen vagy", vagy "nem vagy képes rá".
Ezek az élmények bevésődnek az ember lelkébe, és egy szép napon valaki aktiválhatja ezt. Ilyenkor az ember vagy magába fordul, vagy dühössé válik.
Én magamba fordultam.

Költözésemnek volt, aki örült és ennek hangot is adott. Helyemet próbálta átvenni a családban.
Volt, aki bosszút akart állni rajtam olyasmiért, amihez közöm sem volt. Volt, aki csak szimplán nem tudott dönteni és inkább megbántott.
Látom és értem mi miért történik. Mégis, a megélése volt iszonyatosan nehéz.

Felsejlett Anyám elszigeteltsége. Nem tudtam mit érezhetett. Most viszont igen. Előkúszott mindenféle gondolat bennem. Az autóban ülve bevillant néha, hogy mi lenne, ha elengedném a kormányt, tapostam a gázpedált, hátha történik valami ami kiemel innen, hiszen úgysem hiányzom senkinek, otthon is minden működik nélkülem.
Feleslegessé váltam,gondoltam magamban. Anyu érzései egyre erősebbé váltak. Mint valami szürke démon keringett körülöttem. Fura találkozás volt. Úgy gondoltam, hagyom, hadd kússzon belém. Kíváncsi voltam arra, mit kapcsol be nálam. Abban a furcsa ürességben, ahol tompa fájdalomban lüktetett a lelkem, valahogy hidegen fogadta a közeledést. Körbe-körbe járt, hívogatott, csalogatott, gyomorszájon vágott.
Azt mondta úgyis elvesztettem mindent, mi tart még itt? Egyedül maradtál, vinnyogta.
Tényleg, mi az ami itt tart?

Aztán képek jöttek elő Anyuról. Mit csinálhatott az utolsó pillanataiban? Mire gondolhatott?
Áramlott bennem az a fura energia, ami tele volt információval, majd ezzel egy időben, beépültek szépen minden sejtembe. Ott kell, hogy maradjanak, hogy aztán később emlékezni tudjak rájuk.

Ültem az autóban és eközben a fák harsogó zöldjét figyeltem. A nap sugarai áthatoltak a lombokon. Élet van az erdőben. Élet van az út mellett. Élet van bennem is. Nagyobb az élni akarásom, mint az öngyilkos hajlamom.
Anyám öröksége. Tudom, hogy szembe kellett néznem ezzel az érzéssel is.
Minél mélyebbre kerülök, annál magasabbra szárnyalhatok majd.

Két hét leforgása alatt lefogytam majd tíz kilót.Szarul nézek ki. Azt mondják.

Mind eközben tudtam, hogy mégsem vagyok egyedül. Segítséget kell KÉRNEM.
Sőt! A segítséget fogadnom is kell. Tehát, az ELFOGADÁST is gyakorolnom kell.

Volt amikor úgy éreztem feladom, nem tudom végigcsinálni. Rengeteg akadály gördült elém. Görcsösen próbáltam fogni a dolgokat. Tehát, az ELENGEDÉST is komolyan kell vennem. Szó szerint.

Mégis miként tudom majd megélni ezeket az érzéseket?

Úgy kérem szépen, hogy el kell hinnem MAGAMRÓL, hogy szerethető vagyok. Úgy, ahogy vagyok.

Olyan emberek vannak körülöttem, akik azért szeretnek, amilyen vagyok. Ők tartják bennem a HITET miszerint, amit adtam az embereknek, azt most visszakapom. Tényleg ennyien szerettek engem?
És tényleg. Nagyon sok támogatást kapok. Megható. Van, aki tárgyi segítséget, anyagi segítséget nyújt. Van, aki a lelkemet pátyolgatja, próbálja az önbizalmamat megerősíteni, eljön minden héten, hogy lássa miként vagyok. Van, aki felhív....
És sorolhatnám.
NEM VAGYOK MAGÁNYOS!
Csak EGYEDÜL-LÉTben vagyok. És ez nagyon nagy különbség.

Most fordult át bennem minden.
Megtanulok KÉRNI.
Megtanulok ELFOGADNI.
Megtanulok ELENGEDNI.
Megtanulok kilépni a SZÉGYEN állapotából.
Megtanulom SZERETNI MAGamat 100%-ig, hogy másokat is ugyanennyire szerethessek.

Mindehhez szükségem volt a VÁLTOZÁSRA.

Úgy gondolom, amikor az ember eldönti azt, hogy változni szeretne, akkor sajnos sok támadással találkozhat a folyamat közben. Lesznek olyanok, akik nem hisznek benne, próbálják lehúzni, odaláncolni magukhoz, bármilyen eszközt választva.
Csak rajtam múlik, van e bennem annyi BÁTORSÁG, hogy végig tudom csinálni azt.
Vállalom az egyedüllétet, ami nem jelenti azt, hogy egyedül maradok, hiszen olyan emberekkel találkozhatok, akik támogató szándékkal közeledhetnek hozzám.Meg kell lennie a BIZALOMNAK bennem a SORS és az EMBEREK felé.

Most már úgy gondolom, Anyu szellemi örökségét lassan- lassan feldolgoztam. Hosszú folyamat volt, s talán még nincs vége, de azért már sokkal könnyebben és vélhetően rövidebb idő alatt tudom eltenni a megfelelő helyre.

(Azért be kell, hogy valljam, a mínusz tíz kilónak örülök. talán megboldogult leány koromban voltam ennyire "vékony":)))
Végre rám jönnek az M-s ruhák is :)))

Köszönet Mindenkinek !!!!

Szeretettel

Erzsó



















2017. május 7., vasárnap

Beth- Negyedik lépcső



Az Emlékek Hálója- Az Ítélet



Itt vagyok. Mindegy, hogy hol. Itt, a semmiben. Annyi mindenen túl vagyok már. Igazából ez nem is jó kifejezés. Nem vagyok túl semmin. Dolgozom rajta. Könnyebben elteszem őket valahová. Nem szeretek túl sok időt szánni rájuk. Gátolnak. Túlságosan fájdalmasak. S mintha a Tudatom tudná ezt, jó mélyre eltemeti, hogy ne gátoljon az új célok kitűzésénél, s majd újra visszaköszönhessen néhány momentumban, észreveszem-e, újra és újra beleesek-e az érzelmi csapdába.

                                          
Kisgyermekként látom Magamat. Sokszor sírtam, sokszor bántottak. Vagy úgy, hogy ütöttek, vagy úgy hogy a lelkemet bántották azzal, nem vagyok jó ember, nem csinálok meg semmit elég jól.
Tőlem nem elég a hármas, nekem kiválóan kell telesíteni. A húgomtól elég volt, ha kevesebb energiát fektetett bele az éppen aktuális projektjébe. Nagyon megvertek a rossz jegyért. Féltem Anyám elé állni.
Emlékszem, egyszer egyest vittem haza. Napokig nem mertem elmondani. Egyszer csak elkérte az ellenőrzőmet. Egy vékonyka kis hálóingben voltam. Lent voltunk a pincében, éppen begyújtáshoz készülődtünk. Egyik sarokban nagy halom szén, amit mindig iskola után hordtuk ide le, a másikban fadarabok, gallyak, vesszők. A szerszámos asztalon, egy kopott, régi szíj feküdt. Lebaktattam a pincébe és már a testemen és az arcomon előre éreztem az ütéseket. Odanyújtottam neki a kis füzetet, én pedig ott álltam a vékony anyag fedte csenevész testemmel. Szinte meztelen voltam. Nagyon féltem. Anyám arca eltorzult az egyes láttán, s mintha nem is ő lett volna hirtelen a szíj után nyúlt, s artikulátlan hangon üvöltve ütésre emelte a kezét és rám mérte az elsőt. Aztán a másodikat és már nem számoltam hányszor sújtott le rám. Csak nyüszítve próbáltam menekülni, de utamat állta. Mikor kifáradt eltakarodtam a szobámba. A testemet ért fájdalom semmi sem volt a Lelkemet ért fájdalomhoz képest. Mint annyiszor az elmúlt életemben, most is kutattam az okát, kérdezem, mit vétettem?
Akkor nem tudtam.

Persze történtek jó dolgok is. Szép napjaink is voltak. Szerettem, amikor a varrógép elé ült, és csodálatos dolgok kerültek ki szorgos kezei közül. Láttam, amint a lakást Apámmal ketten kitapétázták, mert a festő egy pancser volt. Fáradtságot nem kímélve szépítgették a házat, a kertet. Imádtak táncolni. De szerettem nézni Őket tánc közben!
Úgy simultak egymáshoz, mintha a másik ruhaként öltötte volna fel magára a partnerét. Mozgásukban benne volt az egymás iránt érzett szerelmük. Ritka pillanatok egyike volt.                                
A lemezjátszót nyáron kivitték a teraszra, mely az erdőre nézett. Olajfák, akácos, galagonya bokrok. Imádtuk. A hatalmas ajtók kitárva, hogy a hangfalak is kint lehessenek a szabadban. Mi pedig Anyu készítette kis szoknyácskában és hímzett topban táncikáltunk Apuval. Anyu meg nézett minket. Büszke volt Ránk. Akkor szeretett Mindannyiunkat. Úgy hiszem. Még Engem is. Néha megláttuk Őket, amint összeölelkezve ülnek kint a széken. Sötét volt már. Beszélgettek, csókolóztak. Mi pedig a szobában sutyorogtunk a Húgommal. Amikor nagyon szerették egymást, a szeretkezésük zaja is áthallatszott a szobánkba. Emlékszem, amikor a legkisebb húgom született. Apu nagyon izgatott volt, Anyu anyja vigyázott ránk...
Amikor Apám megtudta, hogy harmadszor is lánya született, fénylő szemmel, kissé kapatosan, de rendkívül büszkén odaállt a nagyanyám elé s azt monda, "mama, megint Lányom lett."
 Apu átölelt Minket és elsírta magát, aztán hármasban birkóztunk az ágyon. Három a kislány, mondogatta. Boldog voltam. Nagyon szerettem az Apámat.

S most, ahogy itt ülök, látván azt, hogy nemcsak rossz dolgok, hanem szép pillanataink is voltak, elönt a határtalan Szeretet a Szüleim iránt. Ha Ők nem lettek volna, akkor Én sem lennék. Itt. Szerettek. És ha szerettek, akkor Én miért ne szerethetném Magam?   Miért ne szerethetném azt a L(é)ányt, aki vagyok? Nem szeretnék menekülni az emlékeim elől. Szembe állok velük, hadd jöjjenek. Ők az én kivetüléseim. Hogy újra létrehozhassam Magamat, el kell döntenem, mit is szeretnék valójában. Szeretnék-e megfelelni másoknak,?

Feldolgozok. Dolgozom. Támogatva vagyok Minden oldalról.

Itt Élet Volt. Itt Élet Van. Itt Élet Lesz.



Szeretettel

E.