2015. december 23., szerda

Szeretettel...

Kívánok annak akit szeretek,
Annak, akit csak kedvelek,
Annak aki haragvó,
Annak is aki megnyugvó,
Annak aki keresi,
Annak aki meglelte,
Annak aki várja,
Annak aki látja,
Annak aki egyedül van,
Annak aki családban,
Annak akinek van és annak akinek nincs
Annak aki nevet és annak aki szeret,
Annak aki fiatal és annak aki öreg,
A Grincseknek és Angyaloknak
Áldott és békés ünnepet.


G.E.



2015. december 22., kedd

Miért?

Van, mikor már hiábavaló a szó vagy a tinta.
Akkor mégis miért lüktet úgy, mint egy eleven seb ?

G.E.




2015. december 21., hétfő

Nyomok...

A homokban még látszanak a lábnyomaim.
Itt állok s látom, hogy más helyezi könnyű lépteit a kitaposott ösvényen...
Fogod a kezét és mellette haladsz...

Áldás






2015. december 20., vasárnap

Körülmények.....



Körülményeket nem számítva szeretlek....
Ha a körülményeidet figyelembe veszem, álom maradsz.
Nem számít, mit gondolsz vagy érzel...
Inkább hátat fordítok neked.

G.E.





2015. december 18., péntek

Szabadesés...

Már régóta vágytam arra, hogy megtegyem...
Dédelgettem a gondolatot, körbejártam, vagy vártam türelmetlenül, a megvalósulást.
Aztán elfogadtam a helyzetet, hogy talán mégis csak jó így.
Nem, mégsem jó így.
Minden sejtem szabadulásért vinnyogott...
Ma végre gondolkodás nélkül megtettem.
Lelkiismeret furdalás nélkül.
Védőháló nélkül leugrottam a semmibe.
Nem tudom mi fog várni rám.
Nincs alternatív megoldás.
Elrugaszkodtam és csak lebegtem.
Hihetetlen szabadságot éreztem.
Kitártam karjaimat és felfeküdtem a légáramlatra, hagytam hadd sodorjon arra, ahová csak szeretne.
Nem érzek félelmet, mindent rendben valónak hiszek.
Hiszek.
Hiszem, hogy valami jobb fog elém jönni.
Hiszem, hogy minden úgy lesz jó, ahogy van...
És ez az első ugrásom...




2015. december 17., csütörtök

Válaszul....

Bármilyen kilátástalannak tűnt is,
Bármilyen nehéznek,
Sosem gondoltam volna, hogy túlélem.
Most már rálátok arra, ami történt, ami volt.
Elfogadom.
S csak annyit mondhatok neked válaszul: 

Minden Rendben Van.

Szeretettel....





2015. december 14., hétfő

"Piszkos" lélekrész...

Történt nevezetesen, hogy szülinapi ajándékként(negyvenkettedik)kaptam egy furcsa élmény-ajándékot.
Ismét kilépünk a komfortzónánkból, de kőkeményen, Szó szoros értelmében.
Ugyanis az ország talán egyetlen revüszínházába utaltak három óra tömény "élvezetre".

Hogy kellően hangolódjunk az előttünk álló estére, éjszakára, elindultunk bevásárló körútra.
Dögös szerkóra lesz szükség, mivel annak ellenére, hogy testünk felett az idő kissé tovaszállt, kell néhány trükk, hogy megfelelő szintre hozzuk fel azt.
E cél érdekében  térdcsizma és miniruha kívánkozik fel becses testemre. Persze előtte ruhapróba, amire egyetlen fiam reakciója;"Anya, olyan vagy benne, mint egy répa!"
Nos, mintha a Tarot 16 lapját húztam volna ki, úgy éreztem belém csapott az Isten nyila.
Kiugrottam a ruhából, nem hagytam, hogy maga alá temessen a rossz érzés, inkább bevágtam a szekrény aljába...
Nincs mit tenni, újratervezés. Nyomás hasleszorítós  bugyogóért. No, nem olyan hatalmas anyagból készült csodáért, amit Bridget Jones hordott, hanem egy kellemes küllemű háromszögletű anyagdarabért, némi alakformáló funkcióval. Persze a kosárméretből már nem tudok lefaragni, de ezzel együtt kell élni.
Akkor feszes gatya fel, flitteres kötött pulcsit rádobni felsőtestre, extra sarkakat felcsatolni, némi harci díszt magamra kenni, ékszerekkel felvértezni, s máris készen van a harcra kész Amazon.

Hétre kellett a kapukhoz járulnunk, hogy a meztelen férfitestek Mekkájába bejuthassunk.
Egy kis vézna muksó utunkat állta és kötötte az ebet a karóhoz, pontban hétkor, egy perccel sem korábban, léphetjük át a Szentély küszöbét. Reszkettünk, vacogtunk a hideg flaszteren.
Nemsokára feltárultak a kapuk, odabentről fény áradt, megvilágítva utunkat a Mennyországba..

Extra helyre szólt a jegyünk, Egy kiváltságos asztalt kaptunk, ahol egy jégbe hűtött mézédes BB pezsgő várt minket.Tudják a pasik, hogy a nők legtöbbje az édes pezsgőért képes ledobni az összes ruhadarabot magáról. Emellett, hogy az élvezeteket fokozzuk még egy Sex on the Beach koktél is megérkezett mindenkihez a társaságunkban.

Nos, extra szolgáltatás ma estére, hogy a táncosok minden hölgyet az asztalhoz kísérnek. Megláttam a felhozatalt az ajtónál várakozva, mire felkiáltottam, megkérem majd szexi kísérőmet, nyugodtan szólítson Mamának, erre a mögöttem álló Vadászok felvinnyogtak.
Kísérőnkön egy szmoking nadrág, két hófehér mandzsetta egy inggallér és egy cuki hóemberes nyakkendő mutatott a megfelelő irányba, lefelé. Természetesen meztelen felsőtestén néha kéjesen legurult egy-egy izzadtságcsepp..

Helyet foglaltunk öten, elszopogattuk a koktélunkat, nyakára hágtunk a pezsgőnek, mire végre felgördült a függöny. Megszólalt a zene, és nekem itt végem volt. No, nem a gyönyörűen kidolgozott izmokkal rendelkezőktől, hanem az eszméletlen zenétől.
Gyorsan elbarikádoztam magam, nehogy kísértésbe essen az egyik táncos és felvigyen magával a színpadra.
Persze, hála Istennek, volt eszük és szemük is, ezért gyönyörű fiatal lányokat ragadtak magukkal, én pedig elhűlve néztem, milyen reakciót váltanak ki nő társaimból az eszeveszett erotikus tánc....

Nehezen léptem ki a komfortzónámból, s csak a zene tudta kiváltani belőlem az oldódást. A szünetben ülve táncoltunk kebelbéli barátnőmmel, amibe belefért egy rögtönzött széken való erotikus vonaglás a helyszínhez méltóan. Ennyi, semmi több....

A fiúk tényleg klassz műsort állítottak össze, tényleg szép a testük, tényleg nagyon jól táncoltak.
De ennyi..
Három koktél után még mindig nem éreztem késztetést, hogy végigsimítsak a feszes kockahasakon. Elgondolkodtam, hogy melyik alkatrészem működik hibásan, hogy nem hozott lázba az élmény, nem billentett ki, elfogadtam. Megetettem a "piszkos" lélekrészemet.

Ajjaj, valami baj van velem.......
Szerencsére tudom az okát:)))

Csajok!
Bakban van a Vénuszom, amit kvadrál a Marsom :)))
Válasz mindenre, s természetesen mentségként is szolgál. Persze, ez csak része az információnak. Azért ez lényegesen többről szól.

De eljön még az én időm!

Mindenesetre egy jól sikerült este volt. Egy élmény-ajándék.















2015. december 10., csütörtök

A boldogsághoz való jog...

Van-e jogom a boldogsághoz?

Én úgy gondolom igen is van.
Mint mindenki másnak.
Van-e joga bárki másnak megkérdőjelezni azt, ha azt csinálom, ami boldoggá tesz?
Vagy azt amitől kiteljesedem.
Van-e bárkinek joga ahhoz, hogy megkérdőjelezze épelméjűségemet?
Van-e joga bárkinek is ahhoz, hogy megkérdőjelezze azt, amiben hiszek?
Van-e joga bárkinek is bezárni egy szobába, eldobva a kulcsot?
Van-e joga bárkinek is, hogy megszabja, kivel ismerkedhetek, állhatok szóba vagy barátkozhatok?
Egyáltalán, van-e joga bárkinek is ahhoz, hogy az egyéniségemet szűk határok közé szorítsa.

Jogai neki is vannak.
Ahhoz, hogy engem korlátozzon, ahhoz nincsen.


Nem fogom hagyni, hogy az Egyéniségemet megnyirbálják.
Nem hagyom, hogy épelméjűségemet megkérdőjelezzék.
Azzal beszélgetek, akivel jól esik és azzal barátkozom, akiről úgy gondolom, hogy jól érzem vele magamat.

Eddigi életem során mást sem tettem, mint Mások iránt vállaltam felelősséget.
Én vállaltam, az én játékom. Most ezt a terhet szeretném letenni.
Most szeretném, ha Én jöhetnék.
Nem fogom rosszul érezni Magamat azért, mert az vagyok Aki.
A fentről jövő információkat Magam szeretném megszűrni a magam szűrőjén.
Nem fogok elvárásoknak megfelelni.


Felvállalom a jó-, és rossz tulajdonságaimat.
Én, Én vagyok.









2015. december 9., szerda

Jelen vagyok

Valahol, egy másik dimenzióban,
De mégis bennem,
Pihe-puha plüssel bevont térben
A szív tájékán, egy kötél hintán
Ülök a Csendben...
Előre-hátra dőlve mozgatom,
Miközben nézem a filmet.
Szám nem nyílik szóra, csak befogadok.
Befogadok, szűrök, továbbítok.
Áradok, átadok s közben haladok.
A saját ritmusom szerint.
Itt bent, a pihe-puha Csendben,
Jelen vagyok...


2015. december 6., vasárnap

Lélekben

Behunyom a szememet.
Itt vagy velem. Lélekben.
Bátoríts, támogass.
Ne csak  a szívemre hass.
Rezegtesd meg a lelkemet,
Mondd, hogy minden rendben van.
Mondd, hogy nem kell sokáig várni,
Csak amennyit szükséges.
Most nagyon szűk a Föld s az Ég.
Itt vagy velem. Lélekben.
Maradj még...
Ameddig csak lehet....

G.E.








2015. december 4., péntek

Ölelés

Egy karnyújtásnyira vagy tőlem.
Tekintetünk összekapcsolódik.
Érzem, hogy szeretnéd.
Én is így gondolom.
Közelebb lépek. Egyre közelebb. 
Tétovák a mozdulataid, zavarban vagy.
Lehet, hogy én is...
Ölelésre tárom karjaimat, felkínálom neked a szívemet.
És nem csak azt.
Mikor végre a mellkasunk egymáshoz ér, kapcsolódunk.
Magamhoz szorítalak. Hallom a sóhajt mely felszakad belőled. 
Ringatlak, itt biztonságban vagy. 
Megszűnik körülöttünk a tér és az idő.
A pillanatok végtelennek tűnnek a karjaidban.

Szeretlek







2015. december 1., kedd

Kereső...

Szívdobbanás.
Lélekrezgés.
Minden ami jó és rossz,
Eggyé gyúrva.

Kiinduló és megérkező.
Úton lévő.
Fellegekben járó.
Válaszúthoz érkező.

Önmagát kereső.
Másokban megtaláló.
Bűntudatot ébresztő.
Ítéletet hozó.

Önmagát felszabadító.
Szivárványra pattanó.
Születést segítő.
Életet adó.

G.E.







2015. november 29., vasárnap

2015. november 26., csütörtök

Az asztalomnál...

Hasonlítsuk az Életet egy étteremhez ,ahogyan ezt tette, egy nekem kedves Ismerősöm.
Legyen.
Mielőtt kiválasztottam az asztalomat abban a bizonyos étteremben, egyeztettem.
Veled, Vele, Veletek.
Tehát, itt senki sem Betolakodó...
Hogy kik és hányan foglalnak nálam helyet, az az ő szabad akaratukból történik.
Legyen az jó, vagy rossz döntés. Mindenképpen döntés.
Azon a helyen Én leszek az állandó, minden más Változik.
Én is változom azzal, hogy milyen élményt hagytál magad után...
Ízlett-e az együtt elfogyasztott étel, vagy sem.
Vagy rájöttél, nem erre az ízre vágytál.
Vagy esetleg bonyolultabb az ízvilág, mint a te ízlésed..
Vagy esetleg nem vártad meg, míg kijön az étel.
Vagy úgy gondolod, ez az asztal neked elég snassz..

Ennél az asztalnál Én ülök.
Most, még.
De ettől az asztaltól én is felállhatok.
Szabad akaratomból, hogy egy másik étteremben foglaljak helyet magamnak.




2015. november 24., kedd

Tizenhét éve

Rólad beszéltem éppen valakinek, délelőtt tíz óra volt,
S elmondtam, mennyire fáj, hogy eltaszítottál Magadtól.
Nem engedtél haza, nem ölelhettelek át, nem hallhattam a hangodat, hiszen a telefonhoz sem akartál jönni.
Igen, rólad beszélgettem valakivel.
Aztán délután, kettő felé, a csendbe hasított a telefon.
Egy férfi hang megkérdezte, ismerlek-e. 
Akkor már tudtam. 
Szívem összeszorult, s visszakérdeztem, hogy sikerült-e megtenned....
Kérdésemre igennel válaszolt. 
Kicsiny gyermekem bent szuszogott a szobában, a nagyobbik pedig engem figyelt.

Ott én is egy rettegő gyermek voltam, akitől a Halál elvette az Édesanyját.
Összezúzott a fájdalom. Összepréselt, mint a vajúdó anyaméh a magzatot, amint éppen ki akarja lökni a Világba...
Te már régen kilöktél magadból....
Túlságosan is régen. 
Tudom, nem tehettél mást...

Ott ültem a nappaliban, a másik szobában még ott volt élettelen tested. 
A hátrahagyott cetlijeid szerte szét, mint megannyi üzenet. 
Kegyetlen üzenetek....
Nem engedtek hozzád, de nem is mentem volna..
Maradj meg úgy bennem, ahogyan utoljára láttalak...

Eltelt tizenhét év. 
Még mindig hiányzol. 
Még mindig hiányoztok.
Bár az emlékeket elrejtettem agyam leghátsó zugába,
Néha, néha előveszem őket, mert muszáj elővenni őket...
Olyan régóta nem vagy velem...
Olyan régóta nem vagytok velünk...

Anyu! Szeretlek 





2015. november 22., vasárnap

A Tó, a Galagonya, az Öreg Tölgy és az Őszi Napsugár

Gondoltam egyet. Elsétáltam a Tóhoz. Örültünk a viszontlátásnak.
Olyan régen nem láttuk egymást. Megkérdezte kivel jöttem s kérte mutassam be őt neki.
A kísérőm előrelépett és kezet nyújtott, majd bemutatkozott. Én vagyok a Csend.
Kedves ismerősöm felvonta szemöldökét de nem szólt semmit. Kérdeztem, hogy van.
Jól, hangzott a válasz, csendesen és nyugodtan.
De látogasd meg a többieket is, tanácsolta.
Barátommal elmentünk a Galagonyához. Egyedül áll a tisztás csücskében.
Ágai csupaszon meredtek a szél minden irányába. Tavasszal virágba borult, nyáron árnyékot adott. Sokszor pihentem meg alatta. Kérdezte miért nem járok már arra. Haragszol ránk vagy meguntál bennünket? Dehogy, mondtam, csak annyi minden történt.
Meglátta mellettem újdonsült társamat és nem kérdezett többet.
Keresd fel az Öreg Tölgyet is, örülni fog neked, mondta.
Felsétáltam a Bölcs Öreghez. Hatalmas lombja a zöld ezernyi árnyalatában pompázott, amiben már bőven található barna levél is. Vastag törzse biztosan és méltóságteljesen állt a domb tetején.
Belátta az egész völgyet.
Meghajoltam üdvözlésképpen, mire mélyet sóhajtott s rám köszönt.
Hogy vagy Kedves Leányom, látom magaddal hoztad Csendet is, aki nekem is kedves barátom. Gyere közelebb, hadd öleljelek át. Ne búsulj, hidd el minden jóra fordul majd.
Odaléptem, átöleltem. Éreztem, amint az Öreg Tölgy átadja minden bölcsességét, megmutatja miként látott engem a nyáron. Mosolyogtunk. A Csend is hozzánk lépett, mindketten biztattak.
Eközben az Őszi Napsugár megsimogatta kis hármasunkat és melegséggel töltötte meg a völgyet. Vidáman átszökkent a lombok között, aztán átlibbent a tó vizén.
Búcsút vettünk a régi barátoktól. Hamarosan ismét felkereslek benneteket, de akkor a Reményt is magammal viszem....


2014. október...







2015. november 20., péntek

Mint egy ima...


Engedd hogy Én legyek....
Hadd legyek forró, hadd legyek jég
Hadd legyek föld, hadd legyek lég.
Hadd legyek gésa, hadd legyek szűz.
Hadd legyek víz, hadd legyek tűz.
Hadd legyek féltékeny, hadd legyek szerető,
Hadd legyek taszító és hadd legyek ölelő.
Hadd legyek angyal, hadd legyek ördög,
Hadd legyek a kéz ami megköt.
Engedd, hogy szeressek, hadd legyek boldog,
Hadd legyek a levegő, ami nem fogy.
Engedd, hogy Én legyek.
Engedd, hogy Én Nő legyek...


2014. július 04.







2015. november 14., szombat

Meditáció egyetlen fiú magzatommal avagy a megvilágosodáshoz vezető út első lépései


Ma este, amikor megfáradt, negyvenen túli löttyedt testem behelyeztem a zuhanykabinba, egyetlen fiú magzatom bekiabált utánam, hogy meglepetés vár rám a szobájában.
Netán végre összepakolt maga után, amit már közel öt órája kértem tőle
és még nem volt rá érkezése ?
Miután felfrissülten kilépek a fürdőből, meglátom őt teljes valójában amint egy fekete zoknit a feje köré tekert.
Basszus! Honnan vett ekkora szárú zoknit?
Bevezet a barlangjába. Levegő nyista. A padlón négy mécses ég, négyzet alakba rendezve.
Zenét keres.
Úristen!!!
A monitoron az Omega és a Scorpions egyik közös száma villog agyamba hatolva.
Jesszus! Mi vár rám!
Rühellem az Omegát!
Aztán japán meditációs zenét villant, egyetlen, zoknit feje köré tekerő fiú magzatom.
Anyukámnak, mert megérdemli, mondja.
Leülök a csupasz padlóra törökülésben és bio levendula olajat csepegtetek csuklómra, hogy ezzel némi komolyságot adjak a jelenetnek.
Elindítja a zenét és kéri engedjem el
magam.
No, anya eleget tesz fia kívánságának, széles vigyorral a frissen, éjszakai feszesítő krémmel bekent  arcán.
A gyerek pedig röhögve kéri, hogy vegyek mély lélegzetet és engedjek el minden feszültséget.
Hát persze gyermekem!
Aztán kéri, hogy gondoljak a jövőmre.
Anya szeme előtt megjelenik a jövő.
Hú! Azta! Kit látok? Mit látok?
A gyerek erre felvinnyog, hogy itt a vége és elporzik a szobából,  magára hagyván a jövőben kutakodó anyját.
Mi lesz a jövőmmel, kérdezem tőle, mire a válla fölött visszaszól, hogy tartsd szem előtt.


2014.....

2015. november 13., péntek

Szent Iván éj egy kicsit másképp


Szent Iván napja előtt nem sokkal, szóltak a Borókák, ők elmennének ebből a világból, mert dolgukat elvégezték, nincs több feladatuk.
Kérték ne szomorkodjunk, csak engedjük el őket.
 "Vessétek tűzre testünket, ágainkat s közben minden egyes részünkkel egy-egy terhet, mely nehéz súlyként nyomja vállatokat, lelketeket, engedjétek el. Hagyjátok, hogy a tűzben elemésztődjön, és mi boldogan elvisszük magunkkal odaátra."
Belépve a Borókák Templomába, megjelent előttem egy gyönyörűséges, harsogón, eleven zöld táj egy hatalmas vízeséssel.
A vízesésnél vártak engem. 
Hívogatóan kinyújtotta kezét és kérte menjek vele. Azt mondta, megmutatja honnan jöttem, megmutatja Ki vagyok.
Eközben odabújtam Borókához. Halódó karjaival körbefont és biztatott. 
"Engedd el! Kérlek engedd el! Ne cipeld, segíteni szeretnék. "
Szemem behunyva kértem, hogy minden neheztelésemet, haragomat és minden olyan cselekedetemet amivel másoknak bánatot okoztam vegyék el tőlem. És vigyenek Haza! 
Ez a világ nem nekem való.
Míg gondolatban elsoroltam, miért nem akarok itt maradni, szememből folytak a könnyek.
Anyám képét látom magam előtt. Remélem jól van odaát és boldog.
Ősi, régi fájdalom. Kiszakadás, elengedés, öröm.
Negatív listám végére érve, már nem is tűnt negatívnak.
Odamentünk a tűzgyújtás helyszínére. 
A Borókák teste felhalmozva egy hatalmas téren. 
Az egymásra halmozott testek mint halotti máglyák. Porból lettünk, s porrá leszünk.
A nagy Transzformáció...
Nagyon furcsa látvány. Az első szikrából első lobbanás.
A lobbanásból hatalmas tűz. 
Égnek, átalakulnak, visszatérnek...
Én még csak nézem, ahogy társaim megfogják az ágakat, a törzseket és a tűzre vetik. 
Senkit nem érdekel, ki mekkora darabot vet a tűzre. 
Egyre csak dobálják. 
Füstje az égbe száll, melege pedig égeti az arcomat.
Egymás után érkeznek a félig megsárgult testek. Egyik halom a másik után.
Végre felállok, mert belülről mondja, kéri, hogy itt az idő!
Megragadok egyet. 
Minden erőmet összeszedve a tűz felé viszem, koncentrálva arra, hogy a máglyára dobhassam. 
Feldobom a tetejére, aki a lángban elviszi magával a terheimet. 
Magas, zöld füstoszlop tör az ég felé, Ő pedig elolvad a tűzben, mintha alig várná, hogy ledobhassa magáról földi porhüvelyét. 
Megszabadultam valamitől. Folyamatosan hordom az ágakat.
Szent Iván éjjelén nem szerelmet kérek, nem kérem, hogy szeressenek bármi áron, nem kérem, hogy minden könnyebb legyen.
Csak megnyugvást. 
Mindenkinek megnyugvást. 
Körben állok. A körben egyedül. A kört alkotók velem szemben, körülöttem .
Mindenki itt van. Nem vagyok egyedül. Együtt vagyunk.
Tudom KI VAGYOK.
ÉN és TE. MI vagyunk.
JÓL vagyunk....


2014. június



2015. november 10., kedd

Veletek

Odakint szürke ködbe burkolózik a táj.
Idebent puha, meleg paplan alá bújva, mint Anya vagy Apa ölében, biztonságban és melegben.
A lakásban mindenhol mécsesek égnek, apró jelzőfények egy túlvilági leszállópályához.
Gyertek vissza, ha csak egy gondolatra is!
Vagy megyek én hozzátok. Félrehajtom dimenziónk sötét függönyét és belépek.
Kereslek, kutatlak benneteket. Hívó szavamra eljöttök. Szépen, fiatalon.
Kézen fogtok s mintha ismét éppen járó kisgyermek lennék, felnézek rátok és ti elvisztek engem sétálni.
Arcotok nyugodt, kiegyensúlyozott.
Szemetek végtelen tudást hordoz, szívetek sugárzóan tiszta.
Kézen fogtok és elkísértek. Elém jön mindenki aki a családunkhoz tartozott.
Főhajtással üdvözölnek és körbevesznek.
Nagyapák, nagyanyók, nagybácsik és nagynénik.
Amott egy pici fiúcska fut felém és üzeni Anyukájának, hogy nagyon szereti és innen segíti.
Anya és Apa tovább visznek egy kis házikó felé.
A ház, mely domb tetején ücsörög, nagyon takaros.
Oldalában rózsák, nefelejcsek és zöld növények ültetve.
Megállnak az ajtónál. Betessékelnek. Odabent egy asztal amin egy csonkig égett gyertyát hagytak. Mellette egy hideg étellel teli tányér. Mindent belepett a szürke por.
A többi bútor fehér lepedővel letakarva. Szomorúság telepedett a kis hajlékra.
Vállamra teszik a kezüket. Én becsukom a szememet s elképzelem tisztán.
Szeretettel és élettel töltöm meg a szobákat.
Közben kezük még mindig a vállamon s biztatnak.
Ez a kis házikó a Te otthonod, a Te templomod. Gyújts gyertyát, hadd égjen.
Mondj egy imát Magadért, értük, értünk és érte!
Szeresd magad, becsüld magad.
Az Élet ajándék, tehát élj úgy, hogy minden nap ajándék legyen.
Nehéz utat választottál. Megegyeztünk.
Mi segítségedre voltunk terved megvalósításában.
Még ha fájdalmasan nehéz is volt megélned.
Azok, akikkel találkoztál, szerettél vagy még mindig szeretsz, azok akikben csalódtál vagy fájdalmat okoztak mind-mind segítenek téged. Hidd el!
Az életet nem élni kell. Megélni. Hisz ezért vagy Itt.
Akinek sokat ad a Teremtő, sokat is követel.
Visszakísérnek a függönyig. Mindketten megölelnek.
Megfordulnak és kézen fogva elindulnak visszafelé.
A puha paplan alatt megébredve a lelkem nyugalmat talál.
Gyógyulok. Élek. Szeretek. Tudok. Vagyok.
Velem Vagytok.
A Lányotok vagyok.
Köszönöm.


2014. november




Magamban


Állok széttárt karokkal,lobogó hajjal.
Hosszú ruhám örvénylik körülöttem. 
Átölel a hajnal.
Várom, hogy vigyenek.
Az áramlattal együtt szállok a magasba.
Oda, ahol nem kell semmit sem tenned hogy szeressenek...
Nem kell másnak lenned. 
Nem kell megerőszakolnod MagAd. 
Nem vársz el semmit és nem ítélsz el senkit.
Ott Te vagy. Csupaszon. Pőrén.
Nem számít a pénz és a rang. 
Nem számít semmi, csak a Mag.
Így egyszerűen. Így. Szépen.
Hívjatok, vigyetek. Vissza ne küldjetek.
Aztán amikor látom fentről mennyire jó itt,

Akkor mégis tegyetek le, mert amit fent megtaláltam azt megtalálom idelent magamban.


2014. november






2015. november 8., vasárnap

Szárnyak előtt

Bármilyen képességgel bír az Ember Leánya, a rosszhiszeműséggel nem tud mit kezdeni.
A segítséget megkapja az egyén térképéhez, mégis megakad rajta.
Hiába tudja, mire számíthat. Várja a reakciót.
Mégis.
Azt hiszi, hogy hátha van egy kis remény arra, hogy másképp cselekszik.
De nem. Minden a terv szerint történik.
Nem hibáztatod, hiszen látod és mosolyogsz.
Nem őt neveted ki, hanem azon, hogy csessze meg, mennyire kiszámítható!
Csak figyeld meg!
Azt hiszi, nála van a hatalom. Nem baj. Érezze.
Felállsz, kezet nyújtasz felé, amit elfogad, én pedig a szárnyaimba burkolózva elmegyek.
Nincs semmi baj. Semmi baj.
Elvonulok és figyelek...
Figyelek és tanullak...
Nem bánthat senki. Soha többet. Nem engedem meg senkinek.
Inkább megismernélek, ha hagyod.
Megismerhetlek?
Tudni szeretném a Terved.
Mondd el a neved.
Csak a neved.
Tudni fogok mindent. Majdnem mindent.
Nem bántalak Téged. Te sem Engem.
És akkor majd ott állunk szemben egymással.
Te meg Én.
Csak Te és Én...

2014. október




2015. november 5., csütörtök

Vagyunk

Tavaly íródott.....
Most átadom nektek..


Vagyunk

Vagyunk.
Te, meg Én.
Én vagyok Te, Te pedig Én.
Tehát  mindegy Ki vagyok.
Te,vagy Én.
Te azt mondod porban fekszel.
Én azt mondom, szállj fel a Diadalszekérre, ami a porban száguld.
Nem vesztesként fekszel ott, hanem velem hajtasz át Városkapun.
Téged ünnepelnek, hogy győztél.
Legyőztél.
Engem vagy Téged,
Mindegy. Mert Mind Egy.
Magad.
Ne hagyd, hogy homokkal legyen teli a szád és a szemed.
Nyisd ki, vagy vegyél levegőt.
Állj fel. Szállj fel Hozzám.
Látsz Engem? Látod Magad?
Ne csak nézz. Láss!
Ne csak levegőt végy.
Érezd, ahogyan megtelnek sejtjeid 
Oxigénnel. Élettel.
Lásd a fát, a Napot.
Lásd a madarat és a vizet. 
Lásd a hegyet, a völgyet.
Lásd a Nőt és a Férfit.
Láss Engem és Téged.
Érezd, hogy vagy.
Érezd, hogy vagyok.
Mert Te Én vagyok.
Mert Egy vagyok.
Egységben vagyok.....


2014. GE


2015. november 3., kedd

Itt, középen...

Istentelenül kemény napok, hetek járnak felém.
Minden részemet feszültség akarja szétrobbantani.
Feszül és csak feszül ott bent valami.
Izzik, forr, lobosodik....
A szív egyre gyorsabban pumpálja a vért az erekbe és a vérkörökbe. 
Mind több energiát próbál mozgósítani, hogy a felturbózott igényeket ki tudja szolgálni.
Futok, rohanok. Hiába, úgyis utolér, ott lohol a nyomomban. 
Nem akar elmenni. Próbálom elzavarni, nem hallgat rám...
Már a világ is kezd elsötétülni, lépéseim bizonytalanok.
Nem megy, nem bírom már. Elég legyen! 
Kiabálok, tehetetlenül toporgok.
Ne nyúlj hozzám, ne érints! 
Ne szólj hozzám, ne nézz rám!
Szétfeszíti a nyomás az edény falát.  
A menekülés nem segít. Szembe kell néznem vele. 
Behunyom szememet, lélegzetem lelassítom, az orromon beszívom, számon kifújom a levegőt.
Egyre lassabban és lassabban, még lassabban....
Hol van a Nyugalom Szigete? Ott valahol, középen...
Mostanában elvesztettem, s nem találom az odavezető utat.
Mintha valami sötét erő nem akarná, hogy visszataláljak. 
Lélegezz lassan, egyenletesen.....
Lélegezz lassan, egyenletesen....
Szívd be a levegőt és a fényt....
Érezd, ahogy szétárad a testedben....
A szív is lassabban ver, felveszi a megszokott ritmusát.
A napfény még melegen simogatja bőrömet. 
Finoman, mint a Kedves érintése...
Felidézem a kellemes élményt, hagyom, hadd öntsön el tetőtől-talpig.
Emléke mosolyt csal az arcomra, kéjesen nyújtózok egyet.
Napsütötte tisztás, meleg szél, őzek, kék ég, forró ölelések,
Ziháló mellkasok,egyszerre dobogó szívek...
Megfordulok és így várom.
Gyere csak! 
Nem adom meg Magam!
Tudom, Te is Én vagyok! 
Jó is és rossz is...
De nem szeretnék oda lemenni hozzád....
Gyere, találkozzunk itt középen. 
Így lesz jó mindkettőnknek...
Itt, középen...









2015. október 29., csütörtök

Egy kis élvezet

Mit tehet az ember, amikor éppen úgy érzi, nem tud megbirkózni azzal a csomaggal amivel erre a   bolygóra érkezett?
Széles vállamon egyensúlyoznak a hétköznapi gondok. Az éppen 17 éves "Hormonbomba"aki a fülembe üvölti a "piszkosul szar nekem, mert gondom nincsen" refrénjét, egyensúlyozik a vállfájdalommal, mert éppen Toldi Miklóst játszok mindennap a munkahelyen, betegeket emlegetvén. Ehhez még csatlakozik a Lelkemet szétrobbantó esemény, és a velőig hatoló fáradtság is.
Nos ha ezeket szépen beletesszük egy shakerbe, majd összerázzuk, megkapjuk az "Úristen! Most őrülök meg!" koktélt. 
Nem elég, hogy belső szerveimet magam után húzva közlekedek az utcán vagy csak a lakásban, még össze is kellene rittyenteni egy ebédet. 
Az időt húzva barangolok a világhálón, hátha valahogy megúszom....
Elolvastam Eszter blogját, majd bevillant egy tavalyi bejegyzésem a vörösboros marhapörköltről.

Eszembe jutott a pléden elfogyasztott étel, mely szeretettel készült...
Látom, ahogyan az első falatot a szájához emeli és élvezi minden pillanatát, az ízek orgiáját...

Szeretek főzni. Akik kóstolták, azt mondják jól űzöm eme tevékenységet. 
Hirtelen elillant a fáradtság és minden rossz érzés. 
Hátam mögött a Vad Fruttik, Mi lenne jó című száma bömbölt. 

Készítsünk akkor egy csirkepaprikást, máglyarakással.
Az alapanyagok megteltek élettel. Már nem dobálom a combokat a fazékba, mint a késdobáló a késeit a artistanő köré, hanem finoman belehelyezem a szépen, üvegesre dinsztelt hagyma és paprikaágyra. Jöhet a gyönyörű pirospaprika, só, bors, majoránna és a fedő. Imádom az illatát és a színeit.

Készül mellette a máglyarakás is. Az almát megmosom, piros mosolyával felderít. Leheletvékonyra szeletelem, s azon vigyorgok, ahogy az almaszeletkék szívet formáznak. 
Nem lehet másként finomat főzni, csak szívvel-lélekkel...
Mazsola, körte, szilva, tej, tojás, fahéj, szegfűszeg és még más hozzávalókkal egyetemben, összeáll a sütemény. Aztán mehet be a forró sütőbe, hogy a tűz segítségével az ízek egybeolvadhassanak.

Kiviharzik a Hormonbombám és elrikkantja magát, hogy most boldog. Miért is kedves fiacskám? Kérdem. Azért, jön a válasz, mert ilyen finom ebédet főztél...

Finom illatok terjengenek a lakásban....
Most nem fáj, nem gyötör. Most jó...


Ne sötétítsd be a szobát!
Idegyűlnek a fekete fák.
A plafon a végtelen ég,
a szőnyeg a májusi rét.
Hadd, higgyem azt,
hogy így igaz.
Most semmi se bánt, amit érzek az jó. Most jó.

Ha a felhők fölé futok,
fejemből a gondolatot
akkor se a szél fújja ki,
nekem kell kimozdítani.
Elveszni most kéne nagyon,
sodródni lenne, most tudom jó.

Mi dolgozik mégis belül,
ha a harag megszelídül,
ha a vihar lecsendesül?
Mégis, mi dolgozik belül?
Mondhatom azt, hogy megérte?
Mégis, mi lesz a vége, és mi lenne jó? Most jó?

Jó lenne tudni, hogy mi lenne jó.

Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.
Nincsen cél, hiába is képzelem.
Nincsen út, nincs semmilyen történetem.
Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.

Most jó!
/ Vad Fruttik: Mi lenne jó/ 



2015. október 27., kedd

Hajlítás

Figyelem. Már két hete.
Visszafogottabb, csendesebb. Velem legalább is.
Szeret engem, mert hasonlítok a feleségére.
Ezt mondta.
Ülök az asztalnál, kezemben tányér és kanál.
Éppen vacsorát adok valakinek.
Ő a fal mellett meghúzódik a kerekesszékben.
Az etetésre koncentrálok, de érzem, hogy figyelnek.
Tekintetünk összekapcsolódik s látom, hogy szeme könnyes.
Pár napja vérzik az orrán át. Ma már elállíthatatlan.
Szinte vele foglalkoztam egész nap.
Most pedig engem néz.
"Annyira hasonlítasz rá!
A termeted, ahogy mozogsz.
Szeretlek!" Mondja.
Hirtelen időt hajlítok s érzem és látom, ahogy szereti azt az Asszonyt.
Látni vélem Őket fiatalon, az esküvőn, a gyermekek születésekor.
Végtelen szeretet érzek.
Érzem a fájdalmat is.
Azt a fájdalmat, amit akkor érzett, amikor az Asszony elment dolgozni és nem ment haza többet.
Összeesett és meghalt. Fiatal volt.
Elvesztette.
Leteszem a tányért és a kanalat.
Odamegyek és megölelem...
"Szeretlek. szeretlek." Mondja.
Tudom, hogy ez nem nekem szól.
Ez a vallomás egy másik dimenzióba száll tovább.
Oda, ahol nincs tér és idő.
Ahol nem számítanak a körülmények, korlátok és a kifogások.
Nem számít semmi más.






2015. október 25., vasárnap

Csoki trüffel és levendula

Az asztalon tányér és pohár.
A tányér mélykék széle arannyal díszítve, fehér közepében egy csoki trüffel vár rám, hogy érzéki örömmel örvendeztethessen meg.
Minden oldalát lágy reszelék borítja be, mint a talajt az őszi avar.
Mellette a villa ezüstösen csillog.
A pohárba finom rose-zuhatag kerül, majd nyár illatú levendula szörp ,aztán megérkezik a finoman gyöngyöző víz is, s helyet kér magának a térben.
Hármuk finom ölelkezéséből születik meg Isten egyik csodája.
A nekem kedves nedű, kellemes púder színe és illata megnyugtat.
Az első korty után a receptoraim bekapcsolnak s átadom magam az élvezetnek.
Kellemesen elnyújtom a csokoládé bársonyos ízélményét s a mennyei ital selymes simogatását.
Szememet lehunyom, hagyom hadd vezessenek.
Hagyom, hadd ölelkezzenek, vigyenek el magukkal...
Hadd élvezzem, hadd vesszek el bennük...
Aztán, ha megérkezünk az extázis kapujába, robbanjanak szét, mint ezernyi sebvarró fonál.




Egyedül

Csak egy fénysugár világít meg.
Most jól esik.
A sötétség ezt a burkot bársonyosan körül öleli.
Védelmébe vesz.
Itt ülök s látom porrá hullani azt, amiben hittem.
Kezemben a visszakapott ezüstgömb.
Többé már nincs szüksége rá.
Elment. Többé már nem jön vissza...
Mindent tudott rólam. Még azt is, amit soha senkivel nem osztottam meg.
Rábíztam minden titkomat.
Minden rezdülésemet...
Elment. Itt hagyott...
Lassan hátat fordított és elindult.
Álltam, s ahogy távolodott, úgy vitte magával a Lelkem egy részét.
Nem törődött vele, mit hagy maga után.
Egyedül maradtam.....
S most egy fénysugár világít meg.
Kezemben a gömb lüktetni kezd.
Az élet nem áll meg, megy tovább.
Mennie kell tovább...
De új utakon...
És erről tudni fog...













2015. október 22., csütörtök

Lélekcsomag

A kezedbe adtam.
A kinyitott tenyeredben elfért.
Ezüstösen csillogott s vigyázni kellett, nehogy kiessen belőle.
Neked adtam, hogy vigyázzon Rád, mert a Tiéd már eltörött.
Te rám néztél és egy mozdulattal a Falhoz vágtad...
De legyen....
Legyen meg a Te akaratod.....


Rám nézel én pedig belefúrom tekintetemet a Tiédbe.
Keresem, kutatom az okát.
Egyre beljebb hatolok a Tudatodba.
Megtaláltalak...

Megnyitom a Föld csapóajtaját és a Menny kapuját.
Meghívom az Erőt.
Ezüstös fénnyel körbevont engem.
Téged elvakít , s valami különöset érzel....
Régen éreztél már ilyet.
A szívemből egy szál összeköt veled...
Kinyújtom Feléd a kezem...
Tenyeremen ott van egy ezüst fényben csillogó Lélekcsomag.

Tiéd lehet.
Ha szeretnéd...




2015. október 20., kedd

Elmondom neked....




Elmondom Neked....
Igen. A Himalája csúcsán ott van a hó is és a jég is.
Nekem a Himalája csúcsa átjáró a Menny és Föld között.
Nekem a Himalája csúcsa egy elérhető cél, ha akarom. És akarom. Nem. Szeretném...
Veled....
Elmondom Neked...így, röviden...és egyszerűen.






2015. október 16., péntek

Visszakapott élet

Lenyomta a kilincset. Halkan kinyílt az ajtó. A résen beszűrődött a fény. Kellemes, sárgás színt engedvén a sötét helyiségbe, ahol eddig tartózkodott. Igazából itt nem érte semmilyen inger. Egyedül volt a saját gondolataival, Muszáj volt egyedül lennie.
Rá gondolt. Elmosolyodott. Látta maga előtt, amint kitárt karokkal várta ott a mezőn. A szeme mindig mosolygott. Látta benne a Napot és saját magát. Nem értette, mit szeret benne annyira a nő, hiszen úgy érzi, nem érdemli meg.
Ott megígérte neki, hogy Isten szent színe előtt feleségül veszi. Csak néhányan vesznek majd részt a szertartáson, ami csak róluk szól ott a szabad ég alatt.
Boldogan várja a szabadtéri oltár előtt, torkában dobogó szívvel. Hangja elcsuklik, amint előlép a fa árnyékából, vékony kék anyaggal körbefont testén, melyet a nyári szellő meglibbent néha-néha. A lemenő Nap arany színnel vonja körbe a sziluettjét. A hasát eltakarja a rét virágaiból font kis csokor, de feltűnik,hogy előrehaladott állapotban van. Az Ő gyermekével várandós. A Fiával.
Ó! Mennyire várja már azt a pillanatot, amikor karjaiban tarthatja a kis Jövevényt és a szemébe nézhet...
Mennyire vágyott már a Fiára.
A nőt egy kislány vezeti hozzá. Mindketten fogva tartják a tekintetét. Izgatottan lépkednek a férfi felé. Szövetséget kötöttek a tudta nélkül. Meglepetésnek szánták, hogy együtt fognak majd elé lépni.
Egyre közelebb érnek hozzá, ő kinyújtja kezét a nő felé, felajánlva ezzel, hogy az élete hátralévő részében mindig mellette lesz, jóban és rosszban egyaránt. Nem tud betelni a látvánnyal. Az érzések olyan mértékben rohanják meg, hogy megroggyan a térde. Hihetetlen szeretetet érez a Nő iránt. Visszakapta az életét. Családot kap.
Gyönyörű kép.

Átlépi a küszöböt. A teremben nincs senki. A falon hatalmas velencei tükrök lógnak, így láthatja magát minden oldalról.Egy megtört ember tekint vissza a másik oldalról, aki keres valamit. Vagy valakit. A mennyezeten kristálycsillárokból szóródik a fény szerteszét, különös fényjátékot vetítve a tükrökre és a padlóra. Úgy tűnik, bálterembe vezetett az ajtó. Még meg kell szoknia a világosságot.
Ahogy hozzászokott a terem miliőjéhez, érezte nincs egyedül. Aztán meglátta, amint a sarokban egy fotelben ülve a tekintetével őt követi. Nem mozdul, csak a szemével üzen. Rá várt. Hagyta,hogy a saját ritmusa szerint megérkezzen.
Szereti ezt az arcot. Szereti a tüzet a szemében, szereti ahogy megpróbálja őt visszahozni az életbe. Mindent szeret benne. Eszeveszett vágyat érez, hogy karjaiba zárhassa, de a lába nem engedelmeskedik.
A nő bal oldalán felsejlik valami, amit most még nem lát tisztán. Közelebb kell mennie hozzá. Közelebb megy. Még közelebb. Egy bölcsőben kisfiút ringat. A nő nem szól semmit, csak némán nézi  a férfit, ahogy a fiához közeledik.
Nézi az apát és gyermekét.
Érdemes volt várni.
És életet adni. Apának és Fiúnak egyaránt.






2015. október 7., szerda

Gyere velem...

Rád gondolok...
Behunyom a szemem.
Megszólalnak az első taktusok. A Lelkem után a testem is elkezd ringatózni  a zene dallamára. Transzba esek. Magával ragad s mintha a gravitáció kevésbé hatna rám, indulok felfelé.
A színek elevenebbek, az érzések intenzívebbek....
Lebegek, élvezem, hogy tagjaim kellemesen könnyűek lettek. Tudatom kiterjed, messzire elérek.

Látlak közeledni. Arcod szomorú, fáradtnak tűnsz. Karomat kitárom, gyere közelebb.
Szívemhez szorítalak, érezd, hogy szeretlek és törődöm veled. Körbeveszlek, körbefonlak, ringatlak.
Élvezd a puha balzsamos ölelést.
Mellkasom a tiédhez ér, átadom minden szeretetemet. Gyere velem, felemellek.
Látom amint a feszültség eltűnik arcodról, mosolyogsz rám....
Te is táncra perdülsz és én boldogan nézlek Téged. Arcod a Nap felé fordítod.
Rám nézel, már nevet a szemed, karodat kitárod, felém jössz...
A szívedhez szorítasz...

Maradjunk még itt egy kicsit, így ketten.
Aztán elengedlek....
Most már jobban vagy?

A zene még mindig szól. Kinyitom a szememet s Rád gondolok....
Köszönöm, hogy adhattam Neked valamit magamból...







2015. október 3., szombat

Lélekbörtön

Bezárva, összetörve kuporogsz a sarokban. A szoba kopár és üres. Egy kis ablakon süt be csak a Nap. Fejed a két térded közé hajtod s behunyod a szemed. Elkövettél egy hibát, s most bezártak ide. Vagy te száműzted magad a sarokba. Széthullott minden körülötted. Elszakították tőled a Legdrágább Kincsedet. Megbélyegeztek, megaláztak.
A lelked ezernyi darabra hullott szét.
Szeretnél meghalni. Odabent sikítva jajveszékelsz a fájdalomtól, s azt kérded mi jöhet még?
A könnyeid is elapadtak. Nem maradt már más barátod, csak a Depresszió s az Önsajnálat.
Elköszönt tőled minden, ami szép és jó. A Gyermek Kacaja, az Önfeledt Nevetés, az Öröm és mindenek felett a Szeretet. Nincs aki szeressen. Hátat fordítottak. Egyedül maradtál.
A napok egyformán telnek. Bekapcsolsz "zombi" üzemmódba.
Teszed a dolgod. Felkelsz, lezuhanyzol, elmész dolgozni.
Az emberek nincsenek igazán nagy hatással rád. Van, aki közeledik hozzád, de nem árulod el a titkod, mert félsz, hogy nem fog elfogadni.
Közben neked fogalmad sincs, hogy az Ő szemében ennek semmi jelentősége, mert szeret Téged, azért, aki vagy. Te pedig nem érted miért.
Nem tudsz mi adni, hiszen Üresnek érzed magad, hiábavalónak, érdemtelennek, de valójában nem vagy az.
Nincs kapacitásod másokért is felelősséget vállalni.
Eközben várod a Halált.
Egyszerűbb lenne a Halálba menekülni?
Mit oldana meg?

Én, aki látlak Téged, Teljes Szívemből Szeretlek.
Mondd, hogyan segíthetnék?
Hogyan mutathatnám meg neked, milyen szép az Élet?
Nehéz ugyan, de hidd el, mindig van felfelé!
Nézz a szemembe! Mondd mit látsz?
Erőt adok Neked, Hitet adok neked, Magamat adom neked.
Neked, Megadom Magam.
Megnyitom Szívem Virágát, hadd áramoljon feléd, hogy gyógyulhass!
Engedd, hadd járja át sejtjeidet, hiszen ők még emlékeznek milyen szeretve lenni. Idézd meg ezt az Érzést. Engedd, hogy a Szíved köré emelt falak leomoljanak.
A  Gyermek Kacaját, az Önfeledt Nevetést, az Örömöt, és a Szeretetet, Neked kell megkeresned. Emlékszel merre van.
Fogd meg a kezem, itt vagyok. És nézz Rám.
Látom, már mosolyogsz.
Gyere, állj fel onnan a Sarokból, nyisd ki az ajtót. Szépen, fokozatosan szoktasd a szemed a Fényhez.
Ugye, milyen jó itt? Finom, meleg és puhán körbeölel.
Itt vagyok.
Veled vagyok.
Segítek Neked összeilleszteni a Széthullott Darabokat...





2015. szeptember 27., vasárnap

Dermedten

Földbe gyökerezett lábbal nézi, ahogyan távolik.
Egyre messzebb és messzebbre kerül tőle, elérhetetlenné válik.
 Legyen...
Érzi, ahogyan megdermed a lába.
A Földből mintha kemény és erős gyökerek kúsznának felfelé, kemény kérget képezve a bőrén. Fájdalmat nem érez. Lépni sem tud, de nincs is szándékában.
Bebábozódik. Most csak befelé figyel.
Az ereiben a vér lassabban folyik tova a vérkörökben. Légzése is felületessé válik, szíve pedig lassabban dobog. Szemét behunyja.
"Most lesz időm gondolkodni. Nem érhet el senki onnan kintről. "
A gyökerek egyre lejjebb kúsznak Föld Anya felé, melyek összekötik a Nővel.
Táplálni fogja, óvni és védelmezni, amennyire csak tudja. Segít neki megtalálni a Belső Békét. Emlékezteti majd a Fák Énekére, a Napfelkelte hangjára, az Erdő Élőlényeinek nyelvére...
A karjai ágakká alakultak át, melyeken zöld levelek hajtottak..
Szemét behunyta. Vett egy utolsó, mély lélegzetet, s hagyta, hadd áramoljon szét a tüdejében. Az utolsó kis léghólyagocska is elraktározta ezt az emléket, hogy az Átalakulásnál előhívhassa majd. Érezte feje tetején megnyílik a Csatorna. Fehér fénnyel új Erő érkezett, melyek a Testben összetalálkozván szép lassan egybeolvadtak, az új Létformához új táplálékként szolgálva.
Odabent a Lélek megpihent, élvezi a Csendet, a Magányt. Úgy érzi, jól döntött.
Itt marad egészen addig, míg a Csalódás ki nem mosódik belőle...
Az Ég és Föld csatornája lett. Benne áramlik korábbi életeinek tapasztalata, melyeket most segítségül hív.









2015. szeptember 15., kedd

A kezemben...

Álom volt.
A karjaimba adták. Nem én szültem, de örömmel fogadtam. Apró, kicsit ráncos, rózsaszín bőrű, sötétkék szemekkel. Pelyhes, szőke fejecskéje a tenyerembe fért.
Rám nézett, tekintetét az enyémbe fúrta, s mint régi Ismerőst, üdvözölt. Összekapcsolódtunk.
Ringattam. Szívem, Lelkem megtelt Szeretettel a kis Lény iránt. Óvtam, védtem.
Mellemre tettem, tápláltam. Szája mellett kicsiny tejcseppek csurogtak lefelé.
Mikor jól lakott arca kisimult, néha még el is mosolyodott. Mindenhová magammal vittem.
Figyeltem minden mozdulatát, figyeltem a légzését, hallgattam kicsi szívének dobogását. Megnyugtatott. Öltöztettem, puha takaróba burkoltam, magam mellé fektetem. Így pihentünk, így aludtunk. Minden apró szösszenésére felébredtem. Összhangban voltunk.
Aztán eljött, Aki Nekem adta. Megkérdezte, hogy van, de nem közeledett. Nem akar Vele törődni, Örül, hogy megszabadulhatott Tőle.
A Kincsem. Velem marad. Vigyázok Rá. Táplálhatom, óvhatom, gyógyíthatom, terelgethetem, játszhatok vele, együtt fedezhetjük fel Egymást és a Világot....

Ő, az Én Belső Gyermekem...



2015. szeptember 8., kedd

A Szembe(s)Ülés

      Esik a hó. A Lány mezítláb rohan a havas avaron. Arcába belecsapnak a visszahajló ágak és néhol sebet ejtenek kipirult arcán. Fekete haja, mely a derekáig ért, vizes lett a kimelegedett testén elolvadó hópelyhektől. Zöld ruhája körbefonja testét, nem akadályozza a menekülésben.
    Az életéért fut. Rohan, egyenesen az Erdő belsejébe. Ismeri az utat, hiszen egészen pici leány kora óta jár ide ki az Öreg Tölgy Fához. Leült  a tövébe, hallgatta a szelek, a fák és bokrok dalát, a madarak énekét. Ilyenkor köré gyűltek az erdő apró lakói is. Ők voltak a játszópajtásai, mert a faluban az emberek kinevették a háta mögött furcsa viselkedése miatt. Más volt. Az Ő világukban egyedül érezte magát. Az Erdő Szelleme megtanította, hogyan gyógyíthat a fában, fűben található orvosságokkal, hogyan hívhatja le a Mindenség energiáját, s hogyan állíthatja ezt az arra rászorulók segítésére. Együtt lélegzet a Természettel, s ez így volt jó neki. Föld Anya Leánya lett.

      Ahogy telt múlt az idő, megpróbálta felvenni a falu ritmusát, közeledett az itt élőkhöz. Beszédbe elegyedett velük. Megfigyelte szokásaikat, életmódjukat. Ahogy bizalmukba fogadták, látták, hogy nagyon különleges lény járkál közöttük. Elkísérték gyógyfüveket szedni a rétre, az erdőbe. Egyre többen fordultak hozzá segítségért és beszélt nekik a Halálról és az az utáni Életről.

      S most menekülnie kell. Hallja a háta mögött az Üldözői zihálását. Nem érez fájdalmat a csupasz lábán ami szinte megfagyott a havas ösvényen. Nem érzi a hideget. Tudja jól, hogy meg fog halni még ma este, csak érjen oda Hozzá. Tudja jól, hogy mi fogja várni őt odaát, de most mégis fél belépni.
     A háta mögött utána rohanó fáklyák, megvilágítják előtte az utat. Ha nem lennének, akkor is megtalálná. Már dereng az Öreg Tölgy a tisztás közepén. "Még pár lépés és odaérek, gondolja, még pár lépés."
     Amikor a fához ért, szorosan hozzá simult és átvette a Tölgy rezgését. Beszélgetett vele. Az óvón körbefonta csupasz ágaival, s úgy nyugtatta sajgó Szívét és Lelkét. A Lány átadta magát az Öreg Bölcsnek. Szíve csordultig telt Szeretettel. Megfordult.
     Arcába csapott a dühös férfiak meleg lehelete. Látta szemükben az ajzottságot, amint rátaláltak az üldözött vadra, akit el kell ejteniük. Körbeállták a Fát és a Lányt. Hátulról előlépett a Férfi. Kezében kivont kard volt. Ő vezette a gyilkos társaságot. Szerette a Lányt, de jobban szerette azt a figyelmet és Hódolatot, amit rangja és lénye kiváltott követőiből. Sokkal fontosabb volt mindannál, amit iránta érzett...
    A Lány belenézett a szemébe. A szája nem nyílott beszédre, csak a szeme és a szíve kommunikált a Férfiéval. "Szeretlek- üzente-, tudom, hogy meg fogsz ölni, tedd meg ha meg kell tenned! Megbocsátok, feloldozlak!"
   A Férfi ebben a pillanatban szerette volna, ha csak Ők Ketten vannak ott azon a tisztáson. Szerette volna karjába zárni, magához ölelni a lányt, és csak ölelni és ölelni. De nem voltak egyedül, s ő nem léphetett vissza. Meg kell tennie, mert ezt várják tőle. Ölje meg a Boszorkányt. Tudta, óriási baklövést követnek el az emberek ott a faluban, hogy azt a lányt küldik a halálba, aki egész életében csak segített nekik, de elég volt egy félreértelmezett történet s ők azonnal az Életét követelték. Ő is tapasztalta magán a gyógyítást, ő is hallotta a tanításait, a közvetítéseit.  De egy idő után, már bántotta hogy többen néznek fel az egyszerű, különös Lányra, mint Őrá. Pedig Ő a Földesúr Fia volt. Neki több tisztelet, több figyelem jár...
  A felajzott férfiak feszülten figyelték, amint a kard a Lány szívéhez közeledik. Csend volt. Semmi sem mozdult, csak a fáklyák tüze ropogott, .
  A Lány csak a Férfit nézte. Különös ErőTér vette körül. Köré álltak az Őt Várók. Az Öreg Bölcs pedig óvta Lényét, s várta a pillanatot, hogy a megfelelő pillanatban szabadítsa ki burkából, hogy minél kevesebbet lásson, szenvedjen. A Lány szíve hevesen dobogott. Tekintete a Férfiéba fúródott, az pedig beleveszve a barna tengerbe, acélos szemével és kezével végzett a Lánnyal.
  A Tölgy ekkor átadta Föld Anyának Gyermekét, rábízta a Drága Lelket és megköszönte, hogy ebben a röpke húsz évben taníthatta eme Ajándékot. A Drága Lélek pedig egyre távolodott attól a helytől, ahol zöld ruhás alakját körbe állták a férfiak, s döbbent csendben azt az Embert Nézték, akinek a kezében még ott volt a véres kard, amivel kioltotta a Szerelme életét. Visszanyerte helyét a körben, viszont egy lyuk tátongott a szíve helyén....







2015. augusztus 31., hétfő

Hegyi beszélgetés

Addig nem fekszem le, míg meg nem írom. Éjszaka már papírra vetettem, de újra és újra átfogalmazódik bennem, másképp kívánkozik a sorok közé annak a szombat estének minden pillanata. Bence itt szuszog mellettem az ágyán, én pedig próbálok halkan kopogni a  klvaiatúrán, Lolka a kis yorki pedig az ölembe kucorodik. Idilli kép egy ismét lelket próbáló műszak után. Ma éjszaka volt időm és lehetőségem a szombat estén elhangzottakon elmerengni.

Elolvastam már sok könyvet az elmúlt évek során. Tízen évvel ezelőtt  kaptam ajándékba az első "angyalos" könyvemet. Faltam, éhezte a kíváncsi lelkem az ott leírtakat. Ezután a többi könyv mind elébem került. Elmentem Tarot tanfolyamra, és más tanfolyamokra s azt hittem itt meg fogom tudni, mi is az én rendeltetésem ezen a bolygón. Titkos vágyam volt, hogy egyszer találkozhassak egy olyan Emberrel, aki tud az Angyalokkal társalogni, képes más dimenziókba belátni, képes olyan dolgokra, amit emberi elme nem képes befogadni. Volt olvasmányaim között egy olyan könyv is, melynek írója egy Mágus Tanítványa volt. Milyen fantasztikus dolog lehet mellette ülni, hallgatni, látni ahogyan gyógyít, mekkora öröm lehetett befogadni a tanításait, észrevételeit, kritikáit, bölcsességeit. Úgy szeretnék én is lekucorodni mellé s jelen lenni abban a szent pillanatban.

Szombat este döbbentem rá, hogy ez megadatott nekem. S most nem szeretnék ráaggatni semmilyen táblát, amin a "rangjelzése"áll, hiszen ezt Ő, úgy ahogy van kikérné magának, s ezt meg is értem. Egyszerűen, egy emberi lény, akit megáldott a Teremtő azon képességgel, hogy gyógyíthasson, láthassa, érezhesse és hallhassa a Másik Világot. Hogy ez átok-e vagy áldás? Erre Ő tudna válaszolni. Megküzd Ő is a földi lét nehézségeivel, élvezi annak szépségét. Ismerem már tizenvalahány éve. Volt időszak, hogy eltűntünk egymás életéből akármilyen okból kifolyólag, ami alatt én rengeteget tanultam a saját bőrömön.Megtapasztalhattam a saját életemen keresztül azokat a tanításokat, amikről olvastam. Micsoda felismerés volt!

S most ott ültünk a hegyen. Este volt és Telihold. A Holdnak különös sárgás fénye volt mely az előttünk lévő hegy tetejét megfestette. Beszélgettünk teljesen hétköznapi dolgokról. Munka, kapcsolatok, gyerekek......
Meséltem neki az Otthonban végzett munkámról, a Halállal való munkáról, a Lélekről. Elmondtam neki, hogy milyen nehéz az Élettelen Test.
"Persze, hogy nehéz. Ugye milyen nehéz a ruhásszekrény? Mekkora erőt kell kifejtened, mire csak egy centire is elmozdítod? Nincs Lelke. A Lélek könnyű. Aminek Lelke van, arra vigyázol. Ha eszméletét veszti valaki, még közel sem olyan nehéz, mint amikor a Lélek eltávozik a testéből."
Fáradt volt. Halkan megjegyezte, milyen szép hangjuk van a Növényeknek. Milyen kár, hogy az Emberek elzárják a fülük elől ezt az Éneket. Elzárják azt az Énjüket mely fogékony rá.
Szomorú, hogy Föld Anya szenved. Megbetegítettük, kizsákmányoltuk. Pedig mennyire egyszerű lenne a Vele való együttműködés.

Szerettem volna én is hallani azt az Éneket, a Hangjukat. Szerettem volna látni és hallani Föld Anya szívének dobogását.
Már-már ott volt a nyelvem hegyén, hogy engedje meg nekem is hallani, csak egy pillanatra. De nem tettem. Csak ültem és figyeltem.
Ott voltam abban a pillanatban. Akkor döbbentem rá, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy olyan Emberek vesznek körül, akiktől rengeteget TANULHATOK. És visznek magukkal az Ismeretlen, de mégis réges-régen Ismert felé....






2015. augusztus 22., szombat

Majd meglátjuk...

       A minap megnéztem egy, a facebookon lévő kis filmet arról, hogy merre tarunk eben a világban. Merre tartunk, ha továbbra is a szürke, uniformizáló, agymosó elveket követve éljük a mindennapjainkat ahelyett, hogy felébrednénk ebből a mély hipnózisból, ami azt követeli tőlünk, hogy adjuk fel egyéniségünket, ne legyen szabad akaratunk, szabad véleményünk, egy célt szolgáljunk, mert különben büntetésben fogunk részesülni.
És ugyebár ki ne tartana a büntetéstől. Senki sem szereti a pofonokat, a testi vagy lelki fenyítést.

    Vakon követjük a
vezető vonalat, amit felfestettek előttünk, mert kell a pénz, a hatalom, a jólét s a jóllét, kell a nagyobb ház, autó, fiatal lány, férfi, a luxus nyaralás erőn felül, mert a másik ezt meg tudja engedni ilyen vagy olyan okból. Ember, embernek farkasa. Bár ez is megérne egy külön bejegyzést, hogy miért éppen egy farkas szerepel ebben a hasonlatban, holott nem is szolgált rá. Ebből is látszik szerintem, mennyire lenézzük a Földet, a Természet Csodáit, ezen belül is az Állatokat. A Farkas nem öl haszonszerzés céljából. Egy állat sem.

    Szokták mondani, majd meglátjuk. Ezt már egy másik bejegyzésben kifejtettem, de akkor a fizikai vaksággal kapcsolatban, "Érzékeink vaksága " címmel.
Én most arra a vakságra gondolok, amikor nem vesszük észre, nem látjuk a bennünk rejtező értékeket, lehetőségeket.
Furán néznek arra az embere, aki felvállalja magát. Mosolyognak rajta vagy kinevetik. "MÁS VAGY."
Aztán egyszer csak azt veszik észre rajta, hogy jól érzi magát a saját bőrében, boldogul a mindennapokban, nehezen billentik ki a napi rutin során szembejövő akadályok és telve van optimizmussal. Neki nem fontos az, hogy első legyen bárhol is, nem fontos ki mit gondol róla. Ő csak Élni szeretne. Megélni a Pillanatokat. Az Örömöt, a Bánatot, a Szerelmet, a Szakítást, a Születést vagy éppen a Halált, a Szövetséget és az Egységet.

    Persze  néhányan irigyen figyelik, de vannak, akik fogékonyak rá és ők is szeretnék elérni ezt az állapotot vagy legalábbis megközelíteni. Kitartó munkával, önvizsgálattal elérhetjük. Jó érzés, amikor a Valót színesben látjuk. Ahogyan szépen bekapcsolnak újra azok az érzékeny receptoraink, amik segítségével kitágulhat a Világ. Megérthetjük mi, miért történik velünk, milyen Hatással vagyunk Másokra, és Ő hogyan Hat vissza Ránk. Ezek a receptorok megtanítanak minket begyűjteni a környezetünkből beszűrődő fontos információkat. Információként szolgál az, hogy a családtagjaink, kollégáink, a szomszédaink milyen kölcsönhatásba kerülnek velünk. Erre érdemes odafigyelnünk. Kiben milyen érzéseket váltunk ki.

Újra kell tanulnunk magunkat, felfedezhetjük a bennünk lévő Univerzumot. Nem kell ide hatalmas teleszkóp. Csak kitartó belső munka.

A "majd meglátjuk" kifejezés is egy kissé pesszimista, halogató érzést kelt bennem. Persze még hozzáteszik a "vak is ezt mondta" kis szösszenetet.
Én úgy gondolom, hogy egy kissé mindannyian vakok vagyunk. Ezért is fűzöm hozzá rendszeresen azt, " ÉS Ő MEGLÁTTA A SAJÁT MAGA VALÓSÁGÁT".

Mint mondtam volt, ezért engem mindig kinevetnek. De legyen. Én szeretném látni a magam valóságát. Ami nem csak az Én Valóságom, hiszen még sokan tartoztok ide. Az Én Univerzumomba. Szeretem, ha itt vagytok Velem.

Legyen ez az én Színes valóságom :)






2015. augusztus 21., péntek

A Szövetség

Körülbelül egy vagy két hónapja beköltözött az Otthonba a Bácsi. Aranyos, kicsit furcsán beszélő emberke. Reggelente beült a kerekes székébe, megreggelizett és kitárt ablak előtt napozott a napszemüvegében. Ami rajta volt akkor is, mikor éppen be volt borulva az ég...
Hallgatta a rádiót, legfőképpen olyan adót kereset, ahol igazi magyar muzsika szólt.
Néha olyan érzésem volt, mint régen otthon, ahol a vasárnapi asztalt ültük éppen körbe, gőzölgött rajta a  finom tyúkhúsleves sok zöldséggel, anyám keze által készült csigatészta betéttel, majd ezt követte a az igazi rántott csirke, mely nem sokkal előtte még  a baromfiudvarban kapirgált. Közben a rádióban a "Jó ebédhez szól a nóta " című műsor szólt. Azok voltak a boldog szép napok.

Amikor találkoztunk éppen fürdős napja volt. Az én kezeim közé került. Szóba elegyedtünk, és kiderült, hogy  Jászfalun lakott. Megkérdeztem tőle, emlékszik-e a családomra. A Bácsi arca felderült és mesélni kezdet Apámról és még emlékezett arra is, hogy volt három lánya, a legidősebbet Erzsikének hívták. A lelkem nagyon megörült s elmondtam neki, hogy én vagyok az a legidősebb leányzó. Nevetve beszélgettünk tovább. Olyan érzés volt nekem, mintha egy kis résnyire elhúztak volna egy függönyt, mely Apám múltját takarta. Nagyon keveset tudok róla és a családjáról.

Megszerettem a Bácsit.
Tegnap éjszakára mentem dolgozni. Az asztalon egy paksaméta, melynek a tetején egy halottvizsgáló nyomtatvány feküdt. Gondoltam biztosan az egyik néni aludt el. Mellbe vágott a hír, hogy Ő ment el. Valószínűleg elaludt. Ledöbbentem . Első gondolatom, hogy "Édes Bogár" ! Miért pont ő? Persze nem más halálát kívántam, de ez annyira váratlan volt. Pedig a látszat ellenére nagyon is beteg volt.
Aztán a szokásos protokoll: ügyelet, papírok kitöltése, halottszállító rendelése. De van egy momentuma az egésznek, amit nagyon nehéz megtenni. A hozzátartozókat kell felhívni és közölni a szomorú hírt.
Már másodszor jön velem szembe ez a feladat.
 Remegett a gyomrom, a lelkem. A Lánya számát tárcsázom, kicsöng és beleszólnak. Meg kell szólalnom! Bemutatkozom, elcsukló hangon közlöm, hogy az Édesapja délután elhunyt. A vonal másik végén döbbent csend. Elmondom a körülményeket, mik a fontos információk, kérdem, szeretne-e elbúcsúzni a papától. Közben  a hangom elcsuklik. Ő nem szeretné látni. Nem bírja.Teljesen megértem.
Aztán a Fia száma következik. Nagyon nehezen bírom. A hangja, a sokk, amit  a hír kivált, a feltett kérdések. a részvét nyilvánítás. Őrületesen nehéz. A fiának véletlenül azt találtam mondani, hogy "Édes Kincsem"...Nem tudtam másként működni...Elbőgtem magam.

Nem tudom, mi tart még ezen a helyen. Néha nagyon szeretnék innen elmenekülni. De nagyon. És tényleg nem tudom mi az ami visszatart. Persze, a menekülés  nem megoldás, hiszen, sehol sem lesz jobb, ha menekülünk. Talán. Azt hiszem.

Lehet, hogy szövetséget kötöttem Vele?






2015. augusztus 12., szerda

A szemükben...

Ma délelőtt is asztrológiát tanultam.
Élve boncolás. Ezt tapasztalom múlt hét óta  csak igazán. 
Eddig is komoly feladat volt a saját Lényem és Élettervem térképének tanulmányozása.
Néha Rocky Balboának érzem magam, aki a nagy darab ruszkival áll szemben a ringben. Vártam a szemben állótól az ütéseket. A Szemben Álló ebben az esetben Én Magam volnék. Vártam a váratlant. S csak úgy záporoztak a bal horgok..."Ez is Te vagy", "Az is Te vagy" felirattal a bokszkesztyűjén.
Álltam az ütéseket. Némelyik piszkosul érzékeny ponton talált el. Körülbelül a szívtájékon.

A Nap-Hold viszonya, Apa- és Anya-kép a képletben. 
A sajátomban, a gyermekeimében és a női felmenőimében. Döbbenetes. 
Döbbenetes, ahogy egy képletből látni lehet az Egyén viszonyát a szüleivel. Miként látja őket, milyen elvárásokat támasztanak a gyermekkel szemben. Legalábbis ahogyan a Gyermek érzékeli őket és az elvárásokat.
Az hagyján, én milyennek láttam Apámat- rajta keresztül a férfiakat-, Anyámat, ők az övékét, majd hogyan örökítettem át a sajátomba az ő tapasztalásukat. 
De azt, hogy én milyen stratégiát választottam annak érdekében, hogy az én magzataim ne éljék át mind azt a rosszat amit én érzékeltem gyermekromban, próbáltam egy teljesen új Anya-képet felállítani magamnak és nekik, ez igazán megdöbbentett. 

Elevenembe talált, hogyan lát engem, mint Anyát a Lányom és  a Fiam....
Soha nem szeretnék nekik ártani. Tudatosan nem. Sem tudattalanul. De én is Ember vagyok. Követek el hibákat. Megtanultam felvállalni őket, s elébük állni, beismerve azt. Szeretem Őket. Életem legszebb és legjobb pillanatai hozzájuk kapcsolódnak. 

De tudomásul kell vennem, hogy Ők választottak engem annak tudatában, milyen Anyjuk leszek. S nem tehettem mást, nem lehettem más, mint azt amit, vagy az akit abban a helyzetben és pillanatban Helyesnek véltem.
Tudták azt is, milyen az életem, milyen tervekkel jöttem erre a bolygóra. Nem védhetem meg Őket minden negatív tapasztalástól, hiszen minden tapasztalat építi a Lényüket. Még attól sem, milyennek látnak engem Anyaként. 

Terelgethetek, figyelemmel kísérhetek, lehetek menedék, félthetek, itt lehetek, szerethetek....
Az Életet Adó vagyok. S ez HatAlom. Az Anya HatAlma. Az Élet adása és nem elvétele, birtoklása...

Ezentúl jobban figyelek Rátok. Tudatosabban.





2015. augusztus 5., szerda

Várok, de nem elvárok...

Nagyon jól hangzik, hogy próbáljunk elvárások nélkül élni.

Ne várjuk el, hogy kinyissák előttünk az ajtót, ne várjuk el, hogy most azonnal, de lehetőleg minél hamarabb hívjon, még ha meg is ígérte, ne várjuk el, hogy írjon, jelentkezzen, ne várjuk el azt, hogy bármikor rendelkezésünkre álljon, ne várjuk el azt, hogy megértsen, ha mi sem értjük saját magunkat, ne várjuk el, hogy tárt karokkal várjon, ne várjuk el, hogy mindig jó kedve legyen, ne várjuk el, hogy találja ki minden gondolatunkat vagy legalábbis a legtöbb gondolatunkat...

Elvárások, elvárások, elvárások....

De mit is jelenthet ez a szó? Elvárlak Hozzám, ha kedved van. Gyere Hozzám, ha kedved van. Hívlak Hozzám, ha kedved van. Én itt vagyok. Itt ülök és figyelem a kaput. Várok, telik az idő. Addig elfoglalom Magam. Leheveredek a pázsitra és a fellegeket figyelem. Hallom a madarak szárnyának suhogását, hallom a szelet, a Nap melegíti az arcomat. Ha Ma nem jössz, majd jössz Holnap. Gyere akkor, ha kedved van .....

Nem kell, hogy kitaláld, nem kell, hogy kinyisd előttem, nem kell, hogy írj, nem kell, hogy  hívj, nem kell, hogy jó kedved legyen....

Jó úgy, ahogy Vagy. Ha itt Vagy. Úgyis megérezzük egymást. Együtt rezgünk. Egy hullámhosszon...
Te látod a gondolataimat, én érzem a Tiédet. Tudom, akkor is itt vagy, hogyha városok választanak el Minket. 

Régóta várlak. Majd gyere vagy keress, ha kedved van. Én itt ülök. És napozok.