Széles vállamon egyensúlyoznak a hétköznapi gondok. Az éppen 17 éves "Hormonbomba"aki a fülembe üvölti a "piszkosul szar nekem, mert gondom nincsen" refrénjét, egyensúlyozik a vállfájdalommal, mert éppen Toldi Miklóst játszok mindennap a munkahelyen, betegeket emlegetvén. Ehhez még csatlakozik a Lelkemet szétrobbantó esemény, és a velőig hatoló fáradtság is.
Nos ha ezeket szépen beletesszük egy shakerbe, majd összerázzuk, megkapjuk az "Úristen! Most őrülök meg!" koktélt.
Nem elég, hogy belső szerveimet magam után húzva közlekedek az utcán vagy csak a lakásban, még össze is kellene rittyenteni egy ebédet.
Az időt húzva barangolok a világhálón, hátha valahogy megúszom....
Elolvastam Eszter blogját, majd bevillant egy tavalyi bejegyzésem a vörösboros marhapörköltről.
Eszembe jutott a pléden elfogyasztott étel, mely szeretettel készült...
Látom, ahogyan az első falatot a szájához emeli és élvezi minden pillanatát, az ízek orgiáját...
Szeretek főzni. Akik kóstolták, azt mondják jól űzöm eme tevékenységet.
Hirtelen elillant a fáradtság és minden rossz érzés.
Hátam mögött a Vad Fruttik, Mi lenne jó című száma bömbölt.
Készítsünk akkor egy csirkepaprikást, máglyarakással.
Az alapanyagok megteltek élettel. Már nem dobálom a combokat a fazékba, mint a késdobáló a késeit a artistanő köré, hanem finoman belehelyezem a szépen, üvegesre dinsztelt hagyma és paprikaágyra. Jöhet a gyönyörű pirospaprika, só, bors, majoránna és a fedő. Imádom az illatát és a színeit.
Készül mellette a máglyarakás is. Az almát megmosom, piros mosolyával felderít. Leheletvékonyra szeletelem, s azon vigyorgok, ahogy az almaszeletkék szívet formáznak.
Nem lehet másként finomat főzni, csak szívvel-lélekkel...
Mazsola, körte, szilva, tej, tojás, fahéj, szegfűszeg és még más hozzávalókkal egyetemben, összeáll a sütemény. Aztán mehet be a forró sütőbe, hogy a tűz segítségével az ízek egybeolvadhassanak.
Kiviharzik a Hormonbombám és elrikkantja magát, hogy most boldog. Miért is kedves fiacskám? Kérdem. Azért, jön a válasz, mert ilyen finom ebédet főztél...
Finom illatok terjengenek a lakásban....
Most nem fáj, nem gyötör. Most jó...
Ne sötétítsd be a szobát!
Idegyűlnek a fekete fák.
A plafon a végtelen ég,
a szőnyeg a májusi rét.
Hadd, higgyem azt,
hogy így igaz.
Most semmi se bánt, amit érzek az jó. Most jó.
Ha a felhők fölé futok,
fejemből a gondolatot
akkor se a szél fújja ki,
nekem kell kimozdítani.
Elveszni most kéne nagyon,
sodródni lenne, most tudom jó.
Mi dolgozik mégis belül,
ha a harag megszelídül,
ha a vihar lecsendesül?
Mégis, mi dolgozik belül?
Mondhatom azt, hogy megérte?
Mégis, mi lesz a vége, és mi lenne jó? Most jó?
Jó lenne tudni, hogy mi lenne jó.
Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.
Nincsen cél, hiába is képzelem.
Nincsen út, nincs semmilyen történetem.
Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.
Most jó!
Idegyűlnek a fekete fák.
A plafon a végtelen ég,
a szőnyeg a májusi rét.
Hadd, higgyem azt,
hogy így igaz.
Most semmi se bánt, amit érzek az jó. Most jó.
Ha a felhők fölé futok,
fejemből a gondolatot
akkor se a szél fújja ki,
nekem kell kimozdítani.
Elveszni most kéne nagyon,
sodródni lenne, most tudom jó.
Mi dolgozik mégis belül,
ha a harag megszelídül,
ha a vihar lecsendesül?
Mégis, mi dolgozik belül?
Mondhatom azt, hogy megérte?
Mégis, mi lesz a vége, és mi lenne jó? Most jó?
Jó lenne tudni, hogy mi lenne jó.
Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.
Nincsen cél, hiába is képzelem.
Nincsen út, nincs semmilyen történetem.
Azt hiszem, hogy nem számít most semmi sem.
Most jó!
/ Vad Fruttik: Mi lenne jó/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése