Szent Iván napja előtt nem sokkal, szóltak a Borókák, ők elmennének ebből a világból, mert dolgukat elvégezték, nincs több feladatuk.
Kérték ne szomorkodjunk, csak engedjük el őket.
"Vessétek tűzre testünket, ágainkat s közben minden egyes részünkkel egy-egy terhet, mely nehéz súlyként nyomja vállatokat, lelketeket, engedjétek el. Hagyjátok, hogy a tűzben elemésztődjön, és mi boldogan elvisszük magunkkal odaátra."
Belépve a Borókák Templomába, megjelent előttem egy gyönyörűséges, harsogón, eleven zöld táj egy hatalmas vízeséssel.
A vízesésnél vártak engem.
Hívogatóan kinyújtotta kezét és kérte menjek vele. Azt mondta, megmutatja honnan jöttem, megmutatja Ki vagyok.
Eközben odabújtam Borókához. Halódó karjaival körbefont és biztatott.
"Engedd el! Kérlek engedd el! Ne cipeld, segíteni szeretnék. "
Szemem behunyva kértem, hogy minden neheztelésemet, haragomat és minden olyan cselekedetemet amivel másoknak bánatot okoztam vegyék el tőlem. És vigyenek Haza!
Ez a világ nem nekem való.
Míg gondolatban elsoroltam, miért nem akarok itt maradni, szememből folytak a könnyek.
Anyám képét látom magam előtt. Remélem jól van odaát és boldog.
Ősi, régi fájdalom. Kiszakadás, elengedés, öröm.
Negatív listám végére érve, már nem is tűnt negatívnak.
Odamentünk a tűzgyújtás helyszínére.
A Borókák teste felhalmozva egy hatalmas téren.
Az egymásra halmozott testek mint halotti máglyák. Porból lettünk, s porrá leszünk.
A nagy Transzformáció...
Nagyon furcsa látvány. Az első szikrából első lobbanás.
A lobbanásból hatalmas tűz.
Égnek, átalakulnak, visszatérnek...
Én még csak nézem, ahogy társaim megfogják az ágakat, a törzseket és a tűzre vetik.
Senkit nem érdekel, ki mekkora darabot vet a tűzre.
Egyre csak dobálják.
Füstje az égbe száll, melege pedig égeti az arcomat.
Egymás után érkeznek a félig megsárgult testek. Egyik halom a másik után.
Végre felállok, mert belülről mondja, kéri, hogy itt az idő!
Megragadok egyet.
Minden erőmet összeszedve a tűz felé viszem, koncentrálva arra, hogy a máglyára dobhassam.
Feldobom a tetejére, aki a lángban elviszi magával a terheimet.
Magas, zöld füstoszlop tör az ég felé, Ő pedig elolvad a tűzben, mintha alig várná, hogy ledobhassa magáról földi porhüvelyét.
Megszabadultam valamitől. Folyamatosan hordom az ágakat.
Szent Iván éjjelén nem szerelmet kérek, nem kérem, hogy szeressenek bármi áron, nem kérem, hogy minden könnyebb legyen.
Csak megnyugvást.
Mindenkinek megnyugvást.
Körben állok. A körben egyedül. A kört alkotók velem szemben, körülöttem .
Mindenki itt van. Nem vagyok egyedül. Együtt vagyunk.
Tudom KI VAGYOK.
ÉN és TE. MI vagyunk.
JÓL vagyunk....
2014. június
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése