2016. július 29., péntek

Fél-elemben

Álmot láttam.
Erős, fájdalmas szorítást éreztem a bal csuklómon. Mikor lenéztem a két kezemre, elképedve láttam, hogy bal oldalamon, két vipera arany színű, fémes csillogással, egymása fonódva, ellentétes irányból indulva, körbefogták a csuklómat. A két fej a radiálison pihent, mintha szemmel szerették volna tartani lelkem pulzálását.
Jobb csuklómon pedig egy fekete kobra foglalta el a helyét. Nem szorított, csak némán figyelt. Mintha nem is érdekelte volna, hogy ott van. Nem moccantam, mert féltem tőle, hogy egy rossz mozdulat és támadni fog. Valami azt súgta, egyáltalán nem érdekli őt, bármit is teszek.
Ez a gondolat csak az ÉN fejemben született meg, s nem az övében. A megtestesül nyugalom áradt belőle.

A bal oldalamon már fájt a szorítás, nem akart enyhülni.
Aztán egy hangot hallottam valahonnan az éterből: "Keresd  meg őket!"
Mintegy varázsütésre a kígyók életre keltek, lehullottak rólam, s tekergőző mozdulattal gyorsan eltűntek előlem.
Engedelmeskedvén a hangnak, keresésükre indultam.
Benéztem minden résbe, ajtók mögé, szekrények, lépcsők alá, félve attól, hogy bármikor megmarhatnak.
Benéztem az ágy alá is. Egy hatalmas pitont találtam ott összetekeredve, aki egyenesen a szemembe nézett. Zöld és magenta színekben pompázott. Érdekes módon tőle nem féltem, viszont  a mellkasomban szorító fájdalmat éreztem...

Meglátogatott álmomban a Fél-Elem...
Tudom, hogy valami nincs rendben pár hete. Sosem tapasztalt érzések borítanak el, tartanak gúzsba kötve.
Félelem a jövőtől, attól, hogy nem vagyok szerethető akkor, ha ÖnMAGomat adom, a félelem attól, hogy megtalálom-e a nekem való munkát, a nőiségem megélésétől való félelmem.....
Egyszóval, egyszerre rohant le minden, amitől eddig tartottam.

Elindítottam valamit, ami nagy változást hoz az életemben, amivel magammal húzok egy csomó olyan dolgot, ami nem csak engem érint. Ezért felmerült most bennem az, hogy lesz-e erőm mindezt végigcsinálni. Eddig álltam a sarat. Most egy kis pihenőt kértem, s ez idő alatt lerohant, maga alá temetett...

Mindennap felteszem a kérdést, jól döntöttem-e. A válasz rendre meg is érkezik. Tudom a választ, mégis újra és újra megkérdőjelezem.
Halványan dereng előttem a jövőkép és ez elbizonytalanít. Hagynom kellene, hogy hadd vigyenek magukkal a történések. Valahol meg kellene találnom az aranyközéputat.
Próbálkozom vele...

Ezek a kígyók csupán figyelmeztetésként jelentek meg.

Fél- Elemeben nem jó lenni.
Mégis le kell szállnunk a pokolba ahhoz, hogy aztán felül tudjunk emelkedni magunkon. Muszáj megélni a mélységeinket is, bármilyen rémisztőek.

Nándi azt mondta, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...

Jelentem, most valóban leszálltam a saját alvilágomba, viszont nem szeretnék sokáig itt tartózkodni, csak amennyit muszáj.


G.E.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése