Fura. Olyan, mintha valamiféle nyugalommal ötvözött üresség lenne bennem.
Olyan, mintha egy bárszéken üldögélve figyelném a körülöttem lévő forgatagot.
Az akciót és reakciót.
Én is számot vetettem.
Fordulatokban gazdag évet hagytam magam mögött. Megéltem mélységet és magasságot, úgy, mint más is. Találkoztam új emberekkel, valamint lemorzsolódtak mellőlem azok, akik nem tudtak azonosulni azzal, amit képviselek, vagy én hagytam ott azokat, akikkel én nem tudtam azonosulni.
De ez így van rendjén.
Viszont most más szemmel tudtam nézni a történéseket.
Rövidebb időt vett igénybe egy-egy helyzet elemzése és a megfelelő helyre tétele. Ettől függetlenül még lehetett intenzív a megélés. Az eddig megélt tapasztalások által az események sokkal kiszámíthatóbbak és egyszerűen levezethetőek lettek. Könnyebben át lehet látni a szándékot, a háttérben meghúzódó problémákat és a sebezhető embert, aki abban a helyzetben, a hozott mintája szerint tesz, vesz, cselekszik.
Nem sokkal ezelőtt, kudarcnak éltem meg, ha a kitűzött határidőre valamit nem valósítottam meg. A türelem gyakorlása nem tartozott az erősségeim közé. Még most is néha nehézséget okoz, ha nem mozdul valami azonnal körülöttem.
Igazából MOST értettem meg, mit is jelent valójában az, hogy mindennek eljön a maga ideje, s valóban be kell érnie a dolgoknak ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani azokat.
MOST kezdem megérteni azt is, a szavaknak varázserejük van. Nem mindegy, hogy az a mondat, ami elhagyja a számat, milyen szavakat tartalmaz. Honnan jönnek azok a szavak? Agyból vagy szívből. Mit szeretnék a másik felé közvetíteni?
Megtapasztalhattam már, amint egy gondosan megválasztott mondatot közvetítve egy szeretett személy felé, az micsoda hatást váltott ki belőle. Hogyan fordulhatott meg egy történet pozitív irányba csupán pár óra leforgása alatt. Ezáltal megoldhattam én is egy gyermekkorom óta bennem lévő blokkot. Hatalmas élmény volt. Óriási megkönnyebbülés. Szerettem volna abban a pillanatban mindenkit a keblemre ölelni.
MOST kezdem megérteni és érezni azt is, nem kell feltétlenül kapcsolódnom valakihez azért, hogy jól-, vagy szeretve érezzem magamat.
Kedves Barátném egy ülés alkalmával megkérdezte a körben ülőktől, így tőlem is, mennyire szeretjük magunkat. A válaszok többnyire ötven százalék alatt voltak. Én a harmincat vágtam rá. Ebben az a megdöbbentő, mondta, hogy akkor másokat is csak ennyi százalékban tudsz szeretni. A többi önzés, elvárás és a többi. Górcső alá vettem minden kapcsolatomat. Azt is ami volt, s azt is ami van.
MOST kezdem megérteni, miért is kell a jelen pillanatot megélni. A múltamat megérteni, a jövőmet nem kierőszakolva megtervezni. Nem tudom pontosan megfogalmazni ezeket az érzéseket. Érdekes állapot.
MOST belülről érzem. Onnan, középről.
Hálás vagyok azoknak az embereknek, akikkel az elmúlt évben kapcsolódtam. Hálás vagyok mindazért, amit megtapasztalhattam, megélhettem velük.
Azért ne higgyétek, hogy "megbuddhultam".
MOST tanultam meg azt is, hogy a sötét oldalamat bátran szabadjára engedhetem, hiszen nem az a célom, hogy kiöljem magamból a rosszat, hanem az, hogy teljes mértékben megismerhessem azt, aki ebben a némi súlyfelesleggel küszködő porhüvelyben lakozik.
Világunk a polaritás elvén működik. Ha mindkét oldal egyensúlyban van, akkor működünk ideálisan.
Nos, tehát, ezért belefér az is, hogy fel merem vállalni azt is, ha esetleg másokat megbotránkoztató a véleményem vagy nem a társadalmi normáknak megfelelően nyilvánulok meg a világ előtt. Ettől még nem leszek rosszabb.
MOST értettem meg azt is, hogy nem lehet segíteni MINDENKINEK. Most már nem is akarok. Nem feladatom megoldani mások problémáit. Akarata ellenére meg pláne nem. Ha segítséget kér, meghallgathatom, elmesélhetem, én mit éltem át és meg, de a probléma megoldására neki kell rájönnie és megoldania azt. Ennyit tudok csak vállalni.
MOST értettem meg azt is, hogy ha mindent úgy teszek, veszek, cselekszek, ahogy az nekem jó, akkor nem önzés, hanem szeretem magamat annyira, hogy megengedjem magamnak ezt a "luxust". Mert ha én jól vagyok, akkor mások is jól lesznek körülöttem. Már bátran ki merek állni MAGAMÉRT. Nem szégyenlek semmit, amit eddigi életem során tettem, vettem, cselekedtem. Felvállalom:)))
S tudjátok mi a legfantasztikusabb az egészben?
Hiába tűnnek üres, elkoptatott mondatoknak azok, amiket leírtam.
Az a csodálatos, most már tényleg elkezdtem érezni, az ezekben a szavakban rejlő energiát.
Közel tizenöt éve térképezem fel magamat, s most kezd összeállni a kép. Talán nemsokára eljön az a pillanat, amikor már mások segítésére használhatom majd a saját tapasztalataimat. Ezt a pillanatot közelinek érzem. Tudjuk, az idő relatív, ezért még nem tudom, mikor következhet be. Csak remélhetem, hogy akik hozzám kapcsolódnak bármilyen okból is, kapnak tőlem valami olyasmit, ami közelebb viszi őket egy lépéssel önmaguk megismeréséhez, és általuk én is egy lépéssel még közelebb kerülhetek a MAGOMHOZ.
(Hűűű, ez egy kicsit nagyképű mondat volt:)))))
Egy a lényeg: ezután is csak önmagamat tudom adni, másként már nem nagyon megy. És ez piszok jó érzés.
Szeretettel
Erzsó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése