Barátnémnak...

Mit jelentesz számomra?

Ott vagy mellettem, mégsem rágod a számba, mit kell tennem.
Hagyod, hadd tapasztaljak. Nem befolyásolsz, nem akarsz meggyőzni semmiről.
Észrevétlenül tanítasz.
Nem avatkozol bele a folyamatba.
Csak Vagy.
S ezzel segítesz, hogy megtaláljam az utat Magamhoz.

Az elmúlt két és fél hónap mindenkinek hozott kemény megtapasztalásokat. Neked is,Nekem is, Nekik is.
Most már úgy tudok visszanézni erre az időszakra, hogy TÚLÉLTEM!!!! Minden tekintetben. Voltak sötét, pusztító, öngyilkos gondolataim. Miért is tagadjam? Hiszen ez is én vagyok. Utóbbitól csak az tartott vissza, hogyha esetleg nem sikerül, akkor annak még nagyobb "szívás" lenne a következménye, mert így, a még hátralévő életemet ebben a vacak állapotban kellene eltöltenem. Na, azt már nem!!!
Annál azért jobban szeretem MAGamat !!!
Ennél  a pontnál kezdett megfordulni a dolog. Innen indultam felfelé. Ezt a "fent vagyok és így jó nekem" érzést, körülbelül pár napja tapasztalom. Nagyon jó. Már nagyjából tudom, hogy többet érdemlek annál, minthogy hagyjam magam használni vagy eldobni; alárendelődni.
A nekem nem tetsző helyzeteket, személyeket kiiktatom.

Szeretnék olyan személyeket bevonzani végre, akik a szintemnek megfelelőek.

Szeretnék mindent úgy csinálni, úgy megélni, hogy NEKEM JÓ LEGYEN.
Ez a legfontosabb.

Ezt a mondatot igen jól megtanultam.

Ma megkérdezték Tőled, hogyha a Barátnőd vagyok, miért hagytad, hogy két hónapig ilyen állapotban legyek bebábozódva. Egyszerre kérdeztünk vissza, miért is kellett volna beleavatkoznod? Miért is?
Hiszen ez is egy tapasztalás volt, amit én meg akartam élni. Szükségem volt rá. Az én szabad akaratomból. Még akkor is, ha másnak ez furán hangzik. A végén úgyis segítségért vinnyogtam, mert ott volt az a pont, ahol már nagyon nem volt jó, s elég volt.

Sokan azt, hiszik, mert Barátok vagyunk, ezáltal én kiváltságos helyzetben vagyok. Nem vagy lágyabb és elnézőbb velem. Sőt. Néha még a fejemre is koppintasz: biztosan megtanultad? Azt az információt, amit mások finomítva kapnak, azt én szinte az első lenyomatban kapom meg, oszt azt kezdek vele, amit tudok....Végül úgyis lefordítod nekem.
Fejlődni szeretnék, s igen, végül is, tényleg kiváltságos helyzetben vagyok...első, másod, illetve akárhányad kézből tanulhatok.
Figyelhetem a saját fejlődésemet (amit néha nem érzékelek annak), a Tiédet és az Övékét.
S mindez, valahogy más megvilágításba helyez MINDENT.

És ez így jó. Nekem.

Mester vagy, aki megtanítja, hogyan legyek a saját magam Mestere.

"És ez így van..."

Szerettelek volna

Nem tárgyként akartalak használni,
hanem egy embert szeretni.

E.

Elindultam...

Elindultam, hogy megkeresselek.
De inkább visszafordultam.
Senki sem lehet fontosabb, mint saját Magam...

G.E.

                                       Az összes, rólam készült fotóért, ezer köszönet Kedves Barátomnak!

                                                                      

                                 

Köztünk..

"Hogy érzed magad?"

"Vacakul. Úgy néz ki, van még lejjebb..."

"Az már a pokol kapuja. Addig nem szabad eljutni."

"Ott állsz a kapuban?"

"Igen. Én vagyok a jegyszedő. De Téged nem engedlek be oda."

" Miért kivételeznél velem?"

"Mert Te az Angyalokhoz tartozol."

"Hmmmm....Mióta?"

"Mióta megszülettél Madárka."

G.E.

Azt mondod...

Azt mondod, erős nő vagyok, kibírom, meg tudom oldani.
Én pedig úgy érzem, ez cserbenhagyásos gázolás.
S már nem először...


G.E.

A két végén...

Fény és Sötét...

Jó és Gonosz..

Szűz és a Szajha...

Életet Adó és Életet Elvevő...

Szeretet, Gyűlölet...

Béke és Düh...

Mindenkiben ott vannak.

Hajlandóak vagyunk tudomást venni mindkét oldalról, vagy szépen elnyomjuk az egyik, nekünk nem tetszőt?

Felfedeztem Valakit Magamban. 

Egy, az ebben az életemben, soha nem tapasztalt Erőt. 

A Nő, vagy ahogy ma megsúgták nekem, a bennünk, nőkben élő Istennő Sötét Arcát. 

Egy ideje már éreztem, hogy közeledik. Kemény, kihívó, harcra és győzni kész. Bármi áron.

Ha akarja, pusztítani sem rest. Akkora erővel rendelkezik, hogy akár egy kézmozdulattal rommá változtathatna egy biztonságosnak látszó várat.

Térdre kényszeríthetné azt, aki mélységesen megbántotta. Azt, akinek ismeri a gyenge pontját. Odavághatna, ahol a legjobban fáj. Hatalmas erővel, démonival...

Milyen érzés találkozni vele, az Énem Sötét Árnyékával?

Mondhatni hirtelen vágtam bele ebbe az utazásba. Hála, vannak segítőim, viszont az érzést nekem kell megélnem. 

Sok időt töltök el magamba fordulva, az érzéseimet elemezvén. S közben azon gondolkozom, miért van az, hogy el akarjuk tüntetni a sötét oldalunkat? Pedig ott van mélyen, létezik. Igen. 

Ha életet adok valaminek, éppúgy el is vehetem, ha már gyatrán pulzál. Minek tartsak életben valamit mindenáron, ha már nem életképes? Miért? Jogom van hozzá? Jogom van ahhoz, hogy szenvedésben tartsak valamit vagy valakiket ? Kinek teszek jót ezzel? 

Hogy elvegyem onnan az éltető energiát, igenis szükség van arra az erőre, amely képes rá. És ez Ő.

Miért kell mindenáron a fényesebbik oldalamat mutatni? Mert akkor talán szerethetőbb leszek? Könnyebben elfogadnak?

Érdekes amin most megélek. Mondhatnám, hogy olyan beavatás félén megyek keresztül. Mondhatnám. Az is lehet, hogy csak túlmisztifikálnám. 

Az is lehet, hogy van aki aggódik értem. 

Köszönöm, jól esik, hogy figyeltek rám. 

Most kezdem megérteni Anyámat. Felvillant ma az arca. Mély depresszióban szenvedett, majd önkezével véget vetett az életének. 

Nem, én jobban szeretek élni, mint hogy ezt megtegyem, viszont a depresszióhoz közeli állapotban vagyok most, Asszem...

Már hetek óta itt vagyok lent. Szerencsére van segítségem, s igénylem is azt. Nem jó itt lenni. Figyelek, mint a skorpió a fedezékből. Ha bántanak, kész vagyok sötét lepelbe burkolózva támadni. 

Bár, nem szeretnék...

S itt van a kutya elásva. 

Odavághatnék , de nem teszem, s nem is fogom, mert tudom, azt, ezzel magamnak ártok s nem neki. Kétségek közt hánykódva ülök autóba, s kimegyek a fák közé, a domb tetejére. Kiüvöltöm magamból énekelve azt ami fáj, fogva tart. Hagyom, hadd törjön fel. Tudja Ő azt, miként távozhat legálisan. Iszonyatos erőtől duzzad, lefáraszt. Ha magamba fojtom, akkor magam ellen fordítom Őt. Ezért inkább kiordítom. A természetben megnyugszom, csak hadd legyek egyedül...

Ne lásson senki. 

Mikor mindez eltávozott belőlem, akkor szeretném felemelni azt, akiről úgy érzem bántott, magamhoz ölelni...

Mellkasomat elárasztja az iránta érzett SZERETET...

Jó ez így...

Létjogosultságot kapott az Istennő Sötét Arca is....

Látlak, érezlek, kérlek segíts nekem, hogy a nekem megfelelő módon, együtt tudjunk működni. Szeretném megtartani az egyensúlyt. Minden legyen úgy, ahogyan nekem a legjobb, s akkor, amikor itt az ideje.

Namaste

  

Őszintén...

"Előbb teljesen tudatára kell ébredned érzelmeidnek, és képessé kell válnod arra, hogy érezd őket, mielőtt megérezheted azt, ami rajtuk túl van."

Eckhart Tolle

Merünk őszinték lenni saját magunkkal?
Meg merjük tenni azt, hogy a tükör elé állunk, s belenézünk?
Mi az, ami tetszik magunkban és mi az, ami nem?
Őszintén fel merjük vállalni azt az embert, akik vagyunk, vagy azt, amit gondolunk?
Merünk-e arra a szintre lépni, ahol Ő, Én vagyok?
ŐszintÉn...

Néhány napja, hatás alá kerültem. Mintha valami démoni szert csepegtettek volna belém vénásan, húzott egyre lejjebb és lejjebb.
Ez a hatalmas, fekete örvény elragadott, s elvitt lelkem legsötétebb zugaiba, ahol szembesülnöm kell olyan tulajdonságaimmal melyeket nem szeretek magamban, vagy éppen a társadalmi normák szerint, nem illik  viselkedni, megnyilvánulni.
Megtaláltam magamban a Nő sötét oldalát is. Sosem tapasztaltam még a női hatalmat. Azt a hatalmat mellyel bármikor megsemmisíthetsz valakit. Például, csaholó kutyává változtathatom...
Megengedtem, hadd borítson el a gyűlölet és a düh.....
Hagytam, hadd rohanjanak át rajtam ezek az érzések.hagytam hadd jöjjenek elő Lényem ezen darabkái, hiszen ők is az én részeim.
Nem akarom eltakarni őket, bedugni valami sötét lyukba, csakhogy ne kelljen velük együttműködnöm.
Kíváncsi voltam, milyen élményekhez kapcsolhatóak ezek az impulzusok, hol van az eredete?
Próbálom megtalálni azt az utat, amelyen ezeket a személyiség-darabokat egy olyan egységbe tudom befogni, hogy Lelkemet emeljék s ne pedig támadják.
Nehéz feladat, embert próbáló, ezért ebben az időszakban igencsak befelé fordultam, nem kívántam társaságot. Most sem kívánom...

Górcső alá vettem a körülöttem lévőkkel való kapcsolatomat. Körbejártam mindent. Nem volt mindig kellemes a végeredmény, s én sem voltam éppen kellemes társaság. Elismerem.
Rájöttem, miért kötődöm még azokhoz az emberekhez, akikkel igazából már "nincsen semmi dolgom".
Tök egyszerűen levezethető az egyenlet itt is.

Másokkal őszinte vagyok-e?
Igyekszem az lenni.
Az őszinteségnek viszont ára van.
A képet, amit másról alkottam magamban, nem biztos, hogy most be tudja fogadni.
Az én képem valószínűleg semmi más, mint vélemény, az én véleményem, az én szűrőmön keresztül...

Biztos vagy abban, hogy most akarod hallani? Jobb, ha hallgatok.
Halld meg Te is a saját gondolataidat.

G.E.