Megbocsátás....

    Ma valaki felhívott és annyit mondott: "Eljött hozzám Édesanyád. Nyugodt volt."
Elkezdett remegni a  gyomrom, hiszen régóta szerettem volna tudni, mi van vele. Mindig azt a választ kaptam, hogy most ne akarj róla kérdezősködni.
"Mit szeretne mondani nekem?"-kérdeztem a hangot.
"Azt szeretné, ha megbocsátanál neki."-mondta. Hirtelen megszédültem.
" De hát én nem haragszom."
"Valóban? Nézz csak mélyen magadba."

   Igaza volt. Most szinte napra pontosan annyi idős vagyok, mint amikor Anyu öngyilkos lett. Amióta meghalt, azóta kutatok, nyomozok magamban, magam körül, mi lehetett az oka. Az elmúlt húsz évben, sok mindenre ráleltem, rájöttem...
Kutattam a gyermekkorát, próbáltam a lehető legrégebbi emlékeimet elővarázsolni egy szorosan lezárt dobozból...
Megismertem több technikát, eszközt, melyek segítségemre voltak. Nemcsak őt, magamat is egyre jobban megismertem. De még mindig nem volt elég.
Ahhoz, hogy bele tudjam helyezni magam az ő világába, ki kellett lépnem a régi, megszokott életemből. Na nem ezért válok, csak ez a döntésem sodort abba a létbe, ahol Anyu tartózkodott a halála előtti években.

   Irtózatosan nehéz volt. Nem is gondoltam volna, hogy belecsöppenek Anyám lelkébe, lenyomatába...
Szinte ugyanazok azok az érzések kerítenek hatalmunkba, amit ő is megélhetett.
Tehetetlenség, szomorúság, magárahagyatottság, elhagyatottság...
Soha nem sírtam ennyit még életemben, soha nem voltam ennyire tehetetlen, soha sem kerestem még ennyire az okát valaminek, mint az elmúlt egy évben.

    Most viszont úgy érzem, hogy szerencsés vagyok. És hálás. Hálás vagyok annak az Égi Rendezőnek, aki belehelyezett ebbe az emlék-sodrásba, hogy megfordíthassam vagy megszakíthassam azt a folyamatot, ami elindult bennem és ezáltal körülöttem.
Megértem és megélem Anyut. Megértem mi vezetett odáig, hogy a selyemövet a nyakába kösse. Megértem, hogy a tehetetlen dühe nem ellenem irányult, hanem saját maga ellen, én csak a kivetülése voltam. Nem haragszom.

   Az elmúlt egy hétben valami fura, csendes és néha teljesen üres nyugalom lett úrrá rajtam. Valami átalakult bennem. Valamit útjára engedtem. Csendben figyelem a külvilágot.


Anyu!
Úgy éreztem, hogy már rég megbocsátottam. De nem így volt. Nem tudok megbocsátani úgy, ha nem értem meg, nem élem meg azt, amint Te keresztül mentél. Megértés nélkül, hogyan lehetne megbocsátani? Igyekszem, hidd el! Igyekszem elfogadni, hogy nem én vagyok az oka annak, hogy elmentél. A Te döntésed volt. Tudom, hogy szerettél.
Nem haragszom azért, hogy az életemre törtél. Nem haragszom azért, hogy a lelkemet törted.
Szeretlek. Mindig szerettelek! Mert másként nem lehetséges. Csak így...


Szeretettel:

Lányod, Erzsike

Viharban....

        Elmentem a kutyákkal a forráshoz. Már be volt borulva, viharos szél fújt, dörgött az ég. Nem baj, ha elázok, gondoltam. Kívántam a vihart. Vörös hajamat kiengedtem, hagytam, hadd túrjon bele a szél. Fekete ruhám körül ölelte a testem, a hosszú szoknya része pedig ide-oda libbent a lábaim körül.
      A fák már néhol elhagyják a leveleiket, de a távolban még zöld bársony fedi el a hegyek felszínét.
Imádom ezt a látványt. Nem cserélném el semmiért.
         Senki sem volt odalent, csak mi hárman. Míg Mazsi játszott és pancsolt a forrásvízben, addig Főni őrt állt az erdőt figyelte. Beültem egy kicsit az oltár elé imádkozni. A csendbe belehasított az érett makkok koppanása az öreg, kék pléhtetőn.
        Teljes nyugalomban voltam. Gyönyörködtem a szürke fényben fürdő fákban.
Kísérőim kezdtek nyugtalankodni az egyre hevesebb széllökések miatt, ezért elindultunk a házikóm felé ugyanazon az úton, ahol jöttünk. Mindketten szorosan a lábam mellett haladtak. Teljesen az erdőre hangolódtam, a lábaim szinte gépiesen vittek hazafelé.
        Egyszer csak egy hatalmas szarvas vágott ki elénk. Gyönyörű agancsai voltak, csak úgy dübörgött a patái alatt a föld. Nem féltem. Elvágtatott az ismerős csapáson. Főni utána eredt, Mazsi pedig mellettem maradt.
      Közben az eső is eleredt. A langyos víz jólesően végigfolyt a fejem tetejétől a fülem mellett , a nyakam vonalán a vállaimra, onnan be a völgybe a ruhám alá. Élvezettel hagytam hadd öleljen körbe a vad vihar.

      Mindeközben rájöttem, hogy már nem félek. mert nincs mitől Kincsem! Nem félek már attól, hogyan fogom eltartani magamat. Nem félek az egyedülléttől, hiszen azt is most tapasztalom három hónapja . Nem félek a holnaptól. Már nem félek attól sem, hogy mit mondanak rólam az emberek.
       Nem féltem a szarvastól sem. Te tanítottál meg arra, hogy bízzak az erdőben és a lakóiban.. Gyönyörködtem benne. És most már a saját életemben is elkezdtem bízni és gyönyörködni.

      Kedvesem! Kívánom Neked, hogy Te is merj bízni  és gyönyörködni abban, amid van ! Saját Magadban...


Örök szerelemmel....

Erzsó

Útravalóul....

Kívánok Neked minden szépet és jót, ami ezen a Földön fellelhető.
Kívánom, hogy találd meg azt, Akit keresel...
Kívánom, hogy találd meg azt, Amit keresel...
Legfőképp ott, ahol a szívünk összeért...
Ott megtalálsz Mindent...

Örök szerelemmel

E.

Aludj Kincsem!

Két karommal átölellek.
Hunyd le a szemedet!
Kezemmel végigsimítom az arcodat.
Mosolyogva nézem a vonásaid.
A szemöldököd ívét, az orrod, az ajkad vonalát, az álladat...
Végigsimítom a fülcimpáidat, az íveket, s onnan lefelé, egészen a nyakadig...
Lassan elkezdelek ringatni, jobbra, majd balra...
Közben a szívem megnyílik s feléd árasztja minden szeretét .
Megfürösztelek benne, hogy minden  kínod, nyűgöd enyhülhessen.
Erőt kívánok Neked, hogy a mindennapok harcát könnyebben viselhesd.
Elfogadást és a megértést kérem Neked, hogy mindazt akivel kapcsolatban úgy érzed súlyos sebet ejt rajtad, valamiképp megérthesd őt, s elengedd a megélt fájdalmadat, neheztelést.
Kívánom Neked, hogy el tudd engedni a negatív befolyásolást.
Csak a szívedre hallgass Kedvesem! 
Higgy magadban!!
Tudod Te mit kíván a lelked.
Tudod Te azt.


Aludj Kincsem, aludj csak, én addig gyönyörködöm Benned.
Szeretlek tiszta szívemből.
Tiszta szívemből szeretlek.

E.

Hálaadás...

Köszönöm Uram, hogy itt ülhetek az asztalodnál.
Köszönöm Neked és Nektek, hogy befogadtatok és foghatom a kezeteket.
Hálát adok, hogy az elmúlt év megpróbáltatásait megélhettem.
Én választottam, az Én utam...
Köszönöm Neked, hogy a Magamba vetett hitem, ha néha el is tűnt, mindig visszatért hozzám.
Hálás vagyok a Gyermekeimért és Mindenkiért aki mellettem, vagy mögöttem van.
Hálás vagyok azért is, mert már Magamban is jól érzem Magam...
Köszönet Neked a Halálért, mert már tudom, hogy meg kell egy kicsit halni azért, hogy új életet kezdhessek.
Köszönet Neked azért a feltétel nélküli Szeretetért amellyel körülölelsz.
Amen


Szeretettel
Erzsó

Ha jobban....

Tudod, ha jobban hittem volna magamban, mint benned,
Ha jobban hallgattam volna a belső hangomra, mint a tiédre,
Ha hamarabb valósítottam volna meg a saját álmaimat, mint a tiédet,
Ha nem lett volna minden sokkal fontosabb, mint én saját magamnak,
Akkor sokkal könnyebb lenne most minden.
Negyed évszázadnyi idő telt el így.
Lehet, hogy még nem elég erős a magamba vetett hitem,
Lehet, hogy még a te hangod elnyomja az enyémet,
De már nem a te álmaid a fontosak számomra, hanem az enyémek.

Szeretettel:
E.

Szeretve...

Ha menni akar, úgyis talál valami kifogásolhatót, hogy becsukja maga mögött az ajtót.
Ha szeret és marad, bármit is teszel, azt elfogadja, nem akar megváltoztatni.
A szeretete által Te is könnyebben változol.
Ha akarsz...


Szeretettel:
Erzsó