Tárd fel, és tárd szét...

Tegnap elkezdődött. Elkezdődött az oly rég óta húzódó gerincfájdalmam kezelése. Be kell járnom nap mint nap, hogy egy kedves, fiatal, vékonyka Lány kezelésbe vegyen. Fájt már évek óta, de nem figyeltem oda kellőképpen. Nyögtem, bekaptam egy fájdalomcsillapítót, netán még el is bőgtem magam, amit csak úgy megsúgok, nem nagyon szoktam.
Ha a lelkem fáj, akkor hamarabb buggyan ki egy-egy könnycsepp...
Tűrök, összeszorítom a fogam...
Pedig nem kellene. Oda kellene figyelni, mi is az oka. Fel kell tárni.

Betegség, mint szimbólum. A betegség egyben szimbólum is.
Ruediger Dhalke szerint az "ágyéki csigolya
szimbolikus jelentése: az Élet legfőbb terhét (el)viselni, kettős teher, stabilitás és mozgékonyság, amit a gerinc és az oszlop kifejezések hangsúlyoznak; a világtengely problémás területe
(a porckorong előreesések 95% ebben a régióban történnek), ahol a konfliktusok, az alsó medence-impulzusok(ösztönök) és a felső impulzusok(fej, szív)között alakulnak ki.

Feladatköre, témája: a fizikai súly és az egzisztenciális felelősség terhét viselni, elviselni, felsőtestünk hordozása egy életen keresztül, a szent talapzat és a világtengely összekapcsolása
(os sacrum= keresztcsont)"

Mint megtudtam, tipikusan Nyilas betegség.
Az állati alsótest és az emberi felsőtest összehangolása feladatom, s ha meghaladja képességeimet, akkor bizony előfordulhat ez a kór.
De. Azért ez nem ennyire fehér-fekete. Nem árt a részletekre is odafigyelni.

Igen, most kapargatom annak a kis sebnek a felületét, mely odalent kőkeményen lobog.
Bent fortyogó, égő dolgok most kívánkoznak feltörni s nem adják magukat könnyen.
 Megdolgoztatnak, meggyötörnek.

Az Önismeret útja nem leányálom, nem sétagalopp. Amikor azt hitted, megtaláltad az Eredetet, képen törölnek, hogy Édesem, ez még csak a felszín, dolgozz, keress, kutass.
Vannak ennél még sötétebb, rejtettebb tartalmak is. Na, ez lesz igazán mélyre hatoló munka.
Áss, csak áss!

Ülök a folyosón, várom az orvost. Szorongatom a leleteimet. A munkahelyemen beharangoztam, hogy infúziós kezelést fogok kapni, mert annyira "rossz" a helyzet. Elgurul előttem egy fiatal férfi tolókocsiban, aztán egy idősebb úr is, akinek hiányzik az egyik lába, alig járni tudó hölgy, kerekesszékes fiatal lány...

A francba! Én nem akarok behúzni magamnak egy ilyen állapotot. Nem szeretnék idegen anyagot érezni az ereimben dübörögni, nem akarom roncsolni a szöveteimet, az ereimet tágítani. Jól vannak ők így is!
Istenem, nem szeretném, nem akarom!
Inkább arra koncentrálok, hogy ez a három hét legyen a "pihenésé". Nem kell emelgetnem, nem kell ürülékes alsó fertályokat mosnom, nem kell nehéz ebédes kocsit húzogatnom. Csak hagyom "másállapotú" gerincem gyógyítását.

A doktornő kiadta az utasítást. Nem kell infúzió. Hála!!! Torna szárazon és vízen.

A torna mellé masszírozást is kapok. Fruzsina, a gyógytornász lány(aki kellően határozott, empatikus, kommunikatív,s nem mellesleg még a gyógyítás is adott az esetében, hiszen a nevében ott leledzik), alaposan megdolgozott. Az izmaim, melyek tartják az oszlopomat nem adták könnyen magukat. Ragaszkodtak meglévő helyükhöz, nem szerettek volna ellazulni. Görcsösen tartották helytelen pozícióban gerincemet, húzták az ösztönök felé. Hiába húznám ki Magam, fájdalmat okoz.
Kiállni Lényemért? Igen. Nehéz feladat.

Bal oldalam zsibog.
Nőiségem. Befogadásom.
Miért nem működik? Tudom miért. Ez most nem ide tartozik.
Helyre kell hozni.
Közben hallom, amint kéri a Lány, tárjam szét lábaimat. Intim helyzet, intim kérés.
Bal oldalon szinte alig mozdul valami.
Lazít, tart, lazít, tart, behúzom, remeg, fáj, feszül.....
Azon morfondírozom, ha a lényegi valómat keresem, akkor a fizikai testemet ért fájdalmak is erősítenek.
Kibírom. Összeszorítom a fogam, s csinálom. Feszítek, tartok, lazítok. Még egyet, még egyet és még egy Utolsót...

Lazítani, elengedni, erősíteni, nem megfeszülni...