Ázott, csatakos föld. Agyagos. Mocskossá tehet, betemet, eltemet, vagy a Nap melegétől szilárd építőanyaggá transzformálódik, vagy egyszerűen porrá mállik...
Víz.
Életet adó. Ringatózó, hűsítő, áradó, befogadó, elfedő, szomjat oltó...
Vér.
Az Életet hordozó, emlékek forrása, pezsgő, forrongó, elfolyó, univerzális kapcsolat...
Keverd össze őket!
Vér, víz, sár.
Láthatatlan kezek alakká formálják. A Nap melegét segítségül hívva megszilárdul.
Kezek, lábak, törzs, nyak, fej...
S odabent s a vér edénye megdobban.
Élet költözik belé lepkeszárnyon.
Érez, érzékel, de sár-páncélja túl merev.
Nem mozdulhat. Megkötött. Hiába dübörög ereiben a vér. Száguld, rohan...
"Engedjetek ki!"
Báb-állapotban tovább figyeli Benső Életét és a Külvilágot.
Süt a Nap, kék az ég, zöld a fű, virágok a réten,
"Hajh, ha majd én is szaladhatok azon a réten!"
Mélyet levegőt vesz, arcát az ég felé fordítja. Sejtjei elraktározzák ezt a finom érzetet.
Gyönyörködik.
"Még így bezárva is szeretem. Szeretni is fogom. Amíg ÉLEK!!!"
Aztán egy pöttöm változás elindította.
Ujjat be tudta hajlítani, lábait megmozdította. A burok megrepedt.
Szárnyait kipréselte a hasítékon.
A Szél alá kapott, s vitte magával a Föld felett.
"Ne vigyél olyan magasra -kérte a Szelet-, szeretnék a Föld közelében maradni, hiszen Ő szült engemet."
"Legyen úgy, ahogyan szeretnéd"
Válaszolta, s elengedte, hagyta, hadd repüljön most már Egyedül.
"Boldogul Ő EgyMaga is ebben a Világban. Ha segítségre van szükség, úgyis tudja hol talál meg."
Gondolta a Szél.
Ő pedig elrepült a rét felett, s felfedezhette saját erejét s a Végtelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése