Nem fejeztem még be...
Beth története
A Tett-Erő
Tudta a férfi szereti őt, de sajnos a családja elég agresszív volt. Okos fiú volt, művelt, szeretett olvasni, rajzolni. A teste, mint egy görög istené. Magas, izmos, barna hajú, fekete szemekkel és egy hetyke kis bajusszal. Nagyon szeretett volna tovább tanulni, de sajnos nem lehetett, mert ők is olyan szegények voltak, mint az ő családja. Dolgoznia kellett.
Szeme izzott, ahogyan a lányt a karjában tartotta. Szerette, de ez a szerelem a vágyával karöltve irdatlan energiákat mozgósított benne. Akarta őt. Mindenestül. Most és mindörökké!
Nem érdekelte a családja. Tudta, hogy a lányt kicsi korában a nagynénjének dobták oda, hogy neveljék fel azt.
Tudta milyen mély sebeket hordoz magában, tudta, hogy az anyja gyűlöli, mert a saját botlására emlékezteti. Tudta, nehéz lesz megfelelni mind a saját, mind az ő családjának. De hitte, hogy meg tudnak majd oldani minden felmerülő problémát. Itt még erős volt a hite.
Szeme zöld volt, mint egy macskáé, hosszú barna haja a derekáig ért. Mindig csinosan öltözött. Szeretett varrni, igen kreatív teremtés volt. Ruhatervező lett volna szíve szerint, de nem engedték tovább tanulni, mondván menjen dolgozni, mert kell a pénz .Álljon a saját lábára.
És ebben a csodálatos pillanatban fogantam meg Én. Tudtam hová érkezem, láttam a szüleimet, láttam ezt a pillanatot, hallottam a gondolataikat, láttam nászukat. Izgatott lettem, s féltem kissé ettől a pillanattól, hiszen bármilyen pontos a terv, a szabad akarat azért komoly szerepet játszik a történetben. De igyekszem összehangolódni a feladatommal. Lebegtem felettük még egy kicsit, gyönyörködtem bennük.
Tudom azt is, hogy nem választottam kényelmes, babarózsaszín életet. Szeretnék egy nagyobb lépést megtenni. Előre és nem hátra.
Ahogy közeledek feléjük, egyre jobban elhatalmasodik rajtam egy fura érzés. Elbizonytalanodok. Beágyazódok a jó puha, meleg anyaméhbe, s megkezdem földi pályafutásomat.
Eltelt hat hét. Anyám megbizonyosodik afelől, hogy nincs egyedül. Boldogság tölti el a szívét. Ő nem szeretne olyan anya lenni, mint az övé, aki felhasználja a gyerekeit önző, alantas szándékaihoz. Ő szeretni fogja a gyermekét. Biztos benne, hogy lánya lesz. Hogy honnan, azt nem tudja. Ez a gyerek különleges lesz. Nemcsak azért, mert az övé, de egy olyan nagy szerelemből születik, amit ő csodának hisz. Szólnia kell a férfinek. Milyen boldog lesz ha megtudja!
Este szól neki, úgyis találkoznak a buszmegállónál. Eközben én biztonságban érzem magam és szeretve.
Apám a megállóban várja Anyámat. Mohón legelteti a szemét a Nő hosszú combján, ami kilátszik az aprócska szoknyából, pedig odakint még hideg van, szeszélyes az április. A lány arcán titokzatos mosoly látszik. Istenem- gondolja-,ez a nő az enyém!
Anyám leszállt a buszról s belekarolt a férfiba, elindultak hazafelé a tanyára. Izgult, kissé tartott apám reakciójától. Belekezdett. Elmondta, hogy pár hete késik a menstruációja s valószínűleg várandós. Apám csendben fogadta a hírt, mert tudta hogy nem a gólya hozza a kisbabát, mégis mellbe vágta a hír, hogy apává avanzsálódott. Aztán a köd kezdett felszállni, az öröm szépe lassan kezdett bekúszni a lelkébe. Átölelte anyámat s felkapta. Úgy álltak a réten, ölelkezve és önfeledten nevetve. Ez a pillanat már hármunké volt. Ebben az érzésben ringatóztam anyám méhében bent, ott legbelül.
Mikor hazaértek elköszöntek egymástól. Meg kell még mondaniuk otthon. Most már félni kezdtek, de az együvé tartozás érzete összekovácsolta őket ebben a pillanatban. becsukták maguk mögött a kaput, s belépett ki-ki a maga otthonának ajtaján.
Anyám nem tudott elaludni. csendben sírt. Tudta mi lesz anyja reakciója. Közömbös volt.
Nem nagyon érdekelte mi lesz a Lányával, végre legalább eltűnik a szeme elől s nem emlékezteti tovább arra a régi történetre, ami miatt mindennap szemrehányóan nézett rá a férje. Anyám erről mit sem sejtve, nem tudván anyja miért gyűlöli őt ennyire, apja felé fordult, akit annyira imádott.
Ő jelentette számára a nyugalmat, biztonságot a anyja rezignáltságával szemben. Nagyon szerette volna elnyerni az Apa szeretetét, bizalmát, de valahogy olyan nehezen ment. Fogalma sem volt róla, hogy miért. Ezt csak évekkel később vetette oda úgy foghegyről az a drága anyja, más gyereke ő, nem az Apjáé. Nem sokkal ezután már csak egy selyemövvel a nyakán talált rá a Húgom.
Bízott benne, hogy legalább apám jobb hírekkel jön holnap. Féltette a magzatot. Én pedig odabent félni kezdtem. Átéreztem anyám fájdalmát, félelmét. Mindent éreztem, mindent hallottam, mindent láttam.
Másnap reggel apám arcán zavar és tehetetlen düh ült. És részeg volt. Anyám félni kezdett, baljós félelem járta át a lelkét. Durván a nőnek esett. A gyereket el kell vetetni. Nem jöhet világra! Nem kell neki gyerek, főleg tőle nem. Anyám tudta, hogy a családja szépen lassan csepegteti a mérget szerelme poharába, hogy ő nem a neki megfelelő nő. Ő csak akadálya lenne boldogulása előtt. Nem kell neki gyerek. Nincs hol lakniuk és még sok más kifogást is kitalált, csakhogy meg tudjon felelni családja elvárásainak.
Anyám agyában cikáztak a gondolatok s a szíve hasadt meg. Gondolatai pedig belém égtek, mint a skarlátbetű.
Miért nem lehet engem szeretni? El akarnak pusztítani!
Az éppen beágyazódott kicsiny testem remegett a félelemtől. Hihetetlen Erővel dolgozni kezdett bennem ez a két mondat. Tudtam, hogy nehéz lesz ezzel a kóddal indulnom.
Az ERŐ.
Meg kell szelídítenem ezt az Oroszlánt s közben vigyáznom kell arra, nehogy rám omoljon az épület ahol tartózkodom. Még mindig ég bennem anyám fájdalma. Ettől a pillanattól kezdve minden erejével azon volt, hogy elpusztítson. Hiába próbált ellene tenni, annyira erős volt a generációkon át ívelő minta, hogy nem tehetett mást. Lehúzta az örvény. Letaszítottá váltam még az anyaméhben, mint anyám, nagyanyám és az ő anyja. Az ő bűnüket mind rám terhelték. Fel kell, hogy oldjam !!!
Ez az érzés elkísért közel negyven éven át..
S egy decemberi napon megszülettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése