Zsóka fellege

A Tavasz küszöbén

Átlépve a Tavasz küszöbén a lelkem teljesen újjászületik. És nemcsak a lelkem, nemcsak az Én lelkem. Látom a körülöttem lévő dolgok szépen, csendben vagy éppen nem csendben, kezdenek új megvilágításba helyeződni. Szépen haladok előre, felfelé,befelé vagy éppen kifelé, ami azért nekem kissé nehéz feladat, mert pár hónappal ezelőtt szerettem volna, ha most azonnal történik. Van egyáltalán könnyű feladat? Na mindegy.
Tehát itt van a Tavasz.
Az ajtón kilépve megcsap a friss, üde levegő illata, a napsugár melegíti az arcomat, csicseregnek a madarak s belül ujjongok, hogy ma megint felkelhettem és részese lehetek az újjászületés misztériumának.
Mindennap ajándék. Persze ez a mondat közhelyesnek is tűnhet, de ha belegondolunk, ha egy kicsit lelassítunk, és nemcsak nézünk, hanem látunk is máris könnyebbnek, szebbnek véljük a körülöttünk zajló eseményeket, embereket.
Itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak  kívül s belül egyaránt. Idén ez most igen nehezemre esik. Azt is tudom, hogy miért. Régen fontos volt az, hogy tökéletes rend vegyen körül. Miközben ezt a tevékenységet végeztem, nagyon jól ki tudtam kapcsolni, szinte meditatív állapotba kerültem, viszont görcsösen ragaszkodtam az általam kialakított rend betartásához a körülöttem élőktől. Fontos volt, hogy megbecsüljék, vigyázzanak rá és lássák mennyi munkát fektettem be a tiszta környezet kialakításához. Fontos volt számomra, hogy a külső szemlélő azt lássa, tökéletes rend uralkodik nemcsak bennem, hanem körülöttem is. Ez csak a látszat, hiszen minden egyes nappal nagyobb ellenállásba ütköztem kamaszkorú csemetéimmel szemben, és a nagy Rend még nagyobb káoszba kezdett átcsapni. Rájöttem ez mind csak illúzió amit saját magamnak festettem fel s bennem kavarog ez a káosz. Mennyit bír el az ember, meddig akar még hiú ábrándokat kergetni akár saját magával vagy másokkal kapcsolatban? Az elmúlt egy év nagyon sok mindenre megtanított, sok mindent kellett átértékelnem. Sokat gondolkodtam, tapasztaltam.
Meg kell tanulnom szeretni saját magam. Magamra is időt kell szakítani, s olyan dolgokat kell behozni az életembe ami engem tölt fel, nekem okoz örömet. Nem fontos, hogy állandóan csillogjon-villogjon a lakás, meg tudják enni a maradékot is a hűtőből, meg kell tanulniuk saját maguk dolgait elintézni, hagyni kell őket szépen élni, elindulni. S eközben igenis egy kicsit önzőnek is kell lennem, még ha nehezemre is esik. A másik nagyon fontos dolog amit vissza kell hozni, az a SAJÁT NŐISÉGEM, hiszen már nemcsak Anya vagyok elsősorban.
Igen. Hiszen a gyerekek lassan kirepülnek, akik hála Istennek, úgy néz ki, jó úton vannak. De itt vagyok Én, aki most újra visszaváltozhat (persze Anya is itt van karöltve a Nővel), megvalósíthatom ÖnMagamat, elindíthatom azon az úton, ahol végre kiteljesedhetek...Gyengéden Őt is Világra segíthetem. Mert ez igenis fontos!
Igyekszem tudatosan  megélni ezt az időszakot, hiszen ez most a vajúdás ideje. A gyermekeimet is így szültem meg. Befelé figyeltem, kihasználtam a fájások közti időt és pihenéssel töltöttem. És EgyEdÜl voltam, senki nem zavart meg. Magam voltam a Gyermekemmel. Feltöltött az a pár perc, ami a születés időpontjához közeledve egyre rövidebb volt, de kellő erőt adva a kitoláshoz, ahonnan már nincs visszaút,  a Gyermek segítése volt a fő szempont, az ő gyengéd születése.
Persze a szülés fájdalommal, kínnal jár ez így természetes. Ki könnyebben, ki nehezebben viseli a fájdalmat. Igyekeztem a belső középpontban maradni, befelé figyelni s e nagyon sokat segített. Most is ezt teszem.
A mai nappal, a Tavaszba lépve, éppen az egyik fájásszünetben tartózkodok. Erőt gyűjtök. És milyen csodálatos, mert a Tarot 21-s lapja az Újjászületést szimbolizálja, ahol egy táncoló alak a négy elem angyalának támogatásával egy Új világba segíti önmagát, megtalálva belső egyensúlyát, kellő bölcsességgel és akarattal egy új élet bevezető szakaszán.

Kívánom Mindenkinek, Férfinak és Nőnek egyaránt, hogy teljék öröme az előttünk álló gyönyörű Tavaszban. Élvezzék a napsütést, a meleget, a madarakat és a természetet, egyszóval az Életet...