A Szégyen és más öngyilkos gondolat...

Most szálltam ki a levendulás fürdővízből. Nyugalom van körülöttem és csend. Már egy hónapja lakom a hegy tetején. Ott, ahol sokan szeretnének eltölteni legalább egy órácskát. Tavaly tavasszal, amikor  erre jártam, felsóhajtottam, milyen jó lenne ide elvonulni, vagy itt lakni!
A vágy, melyet felküldtem és elengedtem az Univerzumba , most Valósággá vált.
Milyen klassz dolog a Vonzás Törvénye! Ugye?

Míg eljutottam idáig, nehéz utat tettem meg. Mérlegelnem kellett.
Vagy továbbra is úgy élek, hogy a MEGSZOKÁSAIM uralják a mindennapjaimat és teszik egyre szűkebbé a mozgásteremet, vagy megpróbálok kiállni magamért és megtalálni azt az utat, mely újra megmutatja nekem ki is vagyok én ?

Rengeteg időm van elmélkedni. Az elmúlt hetek alaposan megrángattak. Elhangzott néhány mondat, melyek olyan blokkokat aktiváltak, amikkel ugyan tisztában voltam, de még csendben vártak a felszín alatt.
Egy ideje már nagyjából kezdem érteni azt a rendszert, amelyben létezem. Látom a működését, tapasztalom a saját bőrömön vagy a lelkemen. Mégis, a megélése az, ami rengeteg energiát visz és piszkosul nehezen élem meg.
Magamba fordultam, kezdtem elszigetelődni az emberektől. A hangulatom kilengése őrületes volt.
Múlt héten kedves Barátnőm alaposan megrángatott. Rávilágított, hogy most éppen a szégyen állapotában vagyok.

Mi is a szégyen?

Egy olyan állapot, melyet gyermekkorban egy külső hatásra élhetünk meg. Elég ehhez néhány mondat, mint például, "ezt te nem érdemled meg", vagy "takarodj", vagy "nem szeretlek, mert ilyen és ilyen vagy", vagy "nem vagy képes rá".
Ezek az élmények bevésődnek az ember lelkébe, és egy szép napon valaki aktiválhatja ezt. Ilyenkor az ember vagy magába fordul, vagy dühössé válik.
Én magamba fordultam.

Költözésemnek volt, aki örült és ennek hangot is adott. Helyemet próbálta átvenni a családban.
Volt, aki bosszút akart állni rajtam olyasmiért, amihez közöm sem volt. Volt, aki csak szimplán nem tudott dönteni és inkább megbántott.
Látom és értem mi miért történik. Mégis, a megélése volt iszonyatosan nehéz.

Felsejlett Anyám elszigeteltsége. Nem tudtam mit érezhetett. Most viszont igen. Előkúszott mindenféle gondolat bennem. Az autóban ülve bevillant néha, hogy mi lenne, ha elengedném a kormányt, tapostam a gázpedált, hátha történik valami ami kiemel innen, hiszen úgysem hiányzom senkinek, otthon is minden működik nélkülem.
Feleslegessé váltam,gondoltam magamban. Anyu érzései egyre erősebbé váltak. Mint valami szürke démon keringett körülöttem. Fura találkozás volt. Úgy gondoltam, hagyom, hadd kússzon belém. Kíváncsi voltam arra, mit kapcsol be nálam. Abban a furcsa ürességben, ahol tompa fájdalomban lüktetett a lelkem, valahogy hidegen fogadta a közeledést. Körbe-körbe járt, hívogatott, csalogatott, gyomorszájon vágott.
Azt mondta úgyis elvesztettem mindent, mi tart még itt? Egyedül maradtál, vinnyogta.
Tényleg, mi az ami itt tart?

Aztán képek jöttek elő Anyuról. Mit csinálhatott az utolsó pillanataiban? Mire gondolhatott?
Áramlott bennem az a fura energia, ami tele volt információval, majd ezzel egy időben, beépültek szépen minden sejtembe. Ott kell, hogy maradjanak, hogy aztán később emlékezni tudjak rájuk.

Ültem az autóban és eközben a fák harsogó zöldjét figyeltem. A nap sugarai áthatoltak a lombokon. Élet van az erdőben. Élet van az út mellett. Élet van bennem is. Nagyobb az élni akarásom, mint az öngyilkos hajlamom.
Anyám öröksége. Tudom, hogy szembe kellett néznem ezzel az érzéssel is.
Minél mélyebbre kerülök, annál magasabbra szárnyalhatok majd.

Két hét leforgása alatt lefogytam majd tíz kilót.Szarul nézek ki. Azt mondják.

Mind eközben tudtam, hogy mégsem vagyok egyedül. Segítséget kell KÉRNEM.
Sőt! A segítséget fogadnom is kell. Tehát, az ELFOGADÁST is gyakorolnom kell.

Volt amikor úgy éreztem feladom, nem tudom végigcsinálni. Rengeteg akadály gördült elém. Görcsösen próbáltam fogni a dolgokat. Tehát, az ELENGEDÉST is komolyan kell vennem. Szó szerint.

Mégis miként tudom majd megélni ezeket az érzéseket?

Úgy kérem szépen, hogy el kell hinnem MAGAMRÓL, hogy szerethető vagyok. Úgy, ahogy vagyok.

Olyan emberek vannak körülöttem, akik azért szeretnek, amilyen vagyok. Ők tartják bennem a HITET miszerint, amit adtam az embereknek, azt most visszakapom. Tényleg ennyien szerettek engem?
És tényleg. Nagyon sok támogatást kapok. Megható. Van, aki tárgyi segítséget, anyagi segítséget nyújt. Van, aki a lelkemet pátyolgatja, próbálja az önbizalmamat megerősíteni, eljön minden héten, hogy lássa miként vagyok. Van, aki felhív....
És sorolhatnám.
NEM VAGYOK MAGÁNYOS!
Csak EGYEDÜL-LÉTben vagyok. És ez nagyon nagy különbség.

Most fordult át bennem minden.
Megtanulok KÉRNI.
Megtanulok ELFOGADNI.
Megtanulok ELENGEDNI.
Megtanulok kilépni a SZÉGYEN állapotából.
Megtanulom SZERETNI MAGamat 100%-ig, hogy másokat is ugyanennyire szerethessek.

Mindehhez szükségem volt a VÁLTOZÁSRA.

Úgy gondolom, amikor az ember eldönti azt, hogy változni szeretne, akkor sajnos sok támadással találkozhat a folyamat közben. Lesznek olyanok, akik nem hisznek benne, próbálják lehúzni, odaláncolni magukhoz, bármilyen eszközt választva.
Csak rajtam múlik, van e bennem annyi BÁTORSÁG, hogy végig tudom csinálni azt.
Vállalom az egyedüllétet, ami nem jelenti azt, hogy egyedül maradok, hiszen olyan emberekkel találkozhatok, akik támogató szándékkal közeledhetnek hozzám.Meg kell lennie a BIZALOMNAK bennem a SORS és az EMBEREK felé.

Most már úgy gondolom, Anyu szellemi örökségét lassan- lassan feldolgoztam. Hosszú folyamat volt, s talán még nincs vége, de azért már sokkal könnyebben és vélhetően rövidebb idő alatt tudom eltenni a megfelelő helyre.

(Azért be kell, hogy valljam, a mínusz tíz kilónak örülök. talán megboldogult leány koromban voltam ennyire "vékony":)))
Végre rám jönnek az M-s ruhák is :)))

Köszönet Mindenkinek !!!!

Szeretettel

Erzsó