2017. május 3., szerda

Bátor vagyok..

Olyan régen nem írtam, talán  az is lehet, hogy már több hónapja. Nem számolom.
Egyáltalán nem éreztem késztetést. Úgy gondoltam, elég megosztani a régieket.
Néha megdöbbentem azon, milyen sorok jöttek elő belőlem.

Most valamiféle üresség van a helyén. Nagyon sok most körülöttem az  információ.
Próbálom őket a helyükre tenni. Van köztük fájdalmas, van köztük olyan is, amitől csak VAGYOK.
Érdekes és furcsa érzés ez a CSAK VAGYOK. Szavakkal nehezen kifejezhető.

Közel négy hete kiléptem a komfortzónámból. Nagyon sokat tépelődtem. Mérlegeltem. Közben rettenetesen féltem. Mitől is féltem?
Attól, hogy másokat megbántok. Attól, hogy elvesztem az anyagi egzisztenciámat.
Attól, hogy egyedül leszek. Az egyedülléttől. Attól, hogy nem lesz olyan, aki szeret.
Közben tudtam, nincs más megoldás, magam védelmében muszáj meglépnem. Nem tehetem meg, hogy továbbra is azok között a keretek között létezzek, melyek beszorítanak és beteggé tesznek. Igen, beteggé. És szomorúvá. Persze a külső szemlélő ezt nem láthatta rajtam, hiszen nagyon sokat nevetek. Ez az én terápiám, magam számára. Vannak, akik szeretnek a közelemben lenni, mert olyan erőt, vagy energiát kapnak tőlem, ami átsegíti őket egy láthatatlannak vélt akadályon...gondolom...
Úgy tűnik kívülről. egy erős, magabiztos nő vagyok, mondta volt egy kedves Barátom. Egyáltalán nem látszik rajtam az önbizalomhiány, a tétovaság, vagy a félelem.

Pedig ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit!

Igen, én is piszkosul félek. Igen, engem is megvisel, ha megbántanak.
Szomorúvá tesz, ha kihasználnak vagy vélt sérelmüket rám vetítve, bosszút állnak "rajtam", másokat is belerángatva, átgázolva rajtunk.
Egyre nehezebben tudok azonosulni ezekkel a viselkedésformákkal.

Viszont úgy érzem, BÁTOR VAGYOK!!

BÁTOR VAGYOK azért, mert szembe mertem állni azokkal az elvárásokkal, melyeket nagyon nehezen tudunk felrúgni.
Itt akár a személyes, családi vagy társadalmi elvárásokra gondolok.

BÁTOR VAGYOK  azért, mert felvállalom azt, aki vagyok.

BÁTOR VAGYOK azért, mert el merem mondani azt, ha nem vagyok jól. Azt is, ha jól vagyok.

BÁTOR VAGYOK azért, mert bele tudok nézni a tükörbe, hogy én mindent megtettem. Elmentem a végsőkig. Sőt, azon is túl.

BÁTOR VAGYOK AZÉRT, MERT MERTEM ELKEZDENI EGY ÚJ ÉLETET.
AZÉRT, HOGY NEKEM JÓ LEGYEN.
ÚGY, HOGY EZZEL NEM BÁNTOK MÁSOKAT.
MERT NEM BÁNTOK MÁSOKAT.

E.






1 megjegyzés: