2017. május 7., vasárnap

Beth- Negyedik lépcső



Az Emlékek Hálója- Az Ítélet



Itt vagyok. Mindegy, hogy hol. Itt, a semmiben. Annyi mindenen túl vagyok már. Igazából ez nem is jó kifejezés. Nem vagyok túl semmin. Dolgozom rajta. Könnyebben elteszem őket valahová. Nem szeretek túl sok időt szánni rájuk. Gátolnak. Túlságosan fájdalmasak. S mintha a Tudatom tudná ezt, jó mélyre eltemeti, hogy ne gátoljon az új célok kitűzésénél, s majd újra visszaköszönhessen néhány momentumban, észreveszem-e, újra és újra beleesek-e az érzelmi csapdába.

                                          
Kisgyermekként látom Magamat. Sokszor sírtam, sokszor bántottak. Vagy úgy, hogy ütöttek, vagy úgy hogy a lelkemet bántották azzal, nem vagyok jó ember, nem csinálok meg semmit elég jól.
Tőlem nem elég a hármas, nekem kiválóan kell telesíteni. A húgomtól elég volt, ha kevesebb energiát fektetett bele az éppen aktuális projektjébe. Nagyon megvertek a rossz jegyért. Féltem Anyám elé állni.
Emlékszem, egyszer egyest vittem haza. Napokig nem mertem elmondani. Egyszer csak elkérte az ellenőrzőmet. Egy vékonyka kis hálóingben voltam. Lent voltunk a pincében, éppen begyújtáshoz készülődtünk. Egyik sarokban nagy halom szén, amit mindig iskola után hordtuk ide le, a másikban fadarabok, gallyak, vesszők. A szerszámos asztalon, egy kopott, régi szíj feküdt. Lebaktattam a pincébe és már a testemen és az arcomon előre éreztem az ütéseket. Odanyújtottam neki a kis füzetet, én pedig ott álltam a vékony anyag fedte csenevész testemmel. Szinte meztelen voltam. Nagyon féltem. Anyám arca eltorzult az egyes láttán, s mintha nem is ő lett volna hirtelen a szíj után nyúlt, s artikulátlan hangon üvöltve ütésre emelte a kezét és rám mérte az elsőt. Aztán a másodikat és már nem számoltam hányszor sújtott le rám. Csak nyüszítve próbáltam menekülni, de utamat állta. Mikor kifáradt eltakarodtam a szobámba. A testemet ért fájdalom semmi sem volt a Lelkemet ért fájdalomhoz képest. Mint annyiszor az elmúlt életemben, most is kutattam az okát, kérdezem, mit vétettem?
Akkor nem tudtam.

Persze történtek jó dolgok is. Szép napjaink is voltak. Szerettem, amikor a varrógép elé ült, és csodálatos dolgok kerültek ki szorgos kezei közül. Láttam, amint a lakást Apámmal ketten kitapétázták, mert a festő egy pancser volt. Fáradtságot nem kímélve szépítgették a házat, a kertet. Imádtak táncolni. De szerettem nézni Őket tánc közben!
Úgy simultak egymáshoz, mintha a másik ruhaként öltötte volna fel magára a partnerét. Mozgásukban benne volt az egymás iránt érzett szerelmük. Ritka pillanatok egyike volt.                                
A lemezjátszót nyáron kivitték a teraszra, mely az erdőre nézett. Olajfák, akácos, galagonya bokrok. Imádtuk. A hatalmas ajtók kitárva, hogy a hangfalak is kint lehessenek a szabadban. Mi pedig Anyu készítette kis szoknyácskában és hímzett topban táncikáltunk Apuval. Anyu meg nézett minket. Büszke volt Ránk. Akkor szeretett Mindannyiunkat. Úgy hiszem. Még Engem is. Néha megláttuk Őket, amint összeölelkezve ülnek kint a széken. Sötét volt már. Beszélgettek, csókolóztak. Mi pedig a szobában sutyorogtunk a Húgommal. Amikor nagyon szerették egymást, a szeretkezésük zaja is áthallatszott a szobánkba. Emlékszem, amikor a legkisebb húgom született. Apu nagyon izgatott volt, Anyu anyja vigyázott ránk...
Amikor Apám megtudta, hogy harmadszor is lánya született, fénylő szemmel, kissé kapatosan, de rendkívül büszkén odaállt a nagyanyám elé s azt monda, "mama, megint Lányom lett."
 Apu átölelt Minket és elsírta magát, aztán hármasban birkóztunk az ágyon. Három a kislány, mondogatta. Boldog voltam. Nagyon szerettem az Apámat.

S most, ahogy itt ülök, látván azt, hogy nemcsak rossz dolgok, hanem szép pillanataink is voltak, elönt a határtalan Szeretet a Szüleim iránt. Ha Ők nem lettek volna, akkor Én sem lennék. Itt. Szerettek. És ha szerettek, akkor Én miért ne szerethetném Magam?   Miért ne szerethetném azt a L(é)ányt, aki vagyok? Nem szeretnék menekülni az emlékeim elől. Szembe állok velük, hadd jöjjenek. Ők az én kivetüléseim. Hogy újra létrehozhassam Magamat, el kell döntenem, mit is szeretnék valójában. Szeretnék-e megfelelni másoknak,?

Feldolgozok. Dolgozom. Támogatva vagyok Minden oldalról.

Itt Élet Volt. Itt Élet Van. Itt Élet Lesz.



Szeretettel

E.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése