Jeleztem Eszternek, nem készültem, agyam felfogóképessége egyenlő mínusz eggyel, úgyhogy kérem szépen, legyen velem elnéző. Az volt.
Közben izegtem, mozogtam, korgott a gyomrom-rettentő hangosan, mert bénult idegrendszerem indulás előtt nem adott utasítást a végtagoknak, hogy valami kaját adjon lemerült testem sejtjeinek-aztán már szinkronban korogtunk, majd véget ért az "óra" s uzsgyi Budapest.
A mai lényegem felé utazás, ismét megdöbbentő felismerésekkel gazdagított, s nem mehettem el bizonyos konzekvenciák leszűrése nélkül. Nagyon élvezem.
Ahogy zötyögtem a villamoson, mobilomon az éppen aktuális hírek után kutattam, mint más útitársam, megláttam az általam hőn áhított filmes kurzus eredményhirdetésében a nevemet, mint nyertes. Elsiklottam felette, majd hátba vágott, hogy Kisanyám, felfogtad?
Most már felfogtam.
Nagy boldogság volt.
Ez a dolog is úgy indult, mint egy mese-mese, melyet saját magunk írunk-, hiszen nemrég kerültem kapcsolatba ezzel a projekttel. Egy szintén nagyon kedves Lánytól hallottam felőle, hogy lesz egy ilyen kurzus és valami fantasztikus dolgot szeretnének elindítani a Szervezők.
Imádom a filmeket. Boldog voltam, hogy a Lány jó helyen van, élvezi a munkáját, örül, kivirult. Őszintén boldog lettem ettől. Jó lett volna részt venni, de sajnos nekem is vannak korlátaim.
De a Vágy magját elültettem. Aztán szárba szökkent, majd kivirágzott.
És most ebben gyönyörködöm.
Pedig aznap reggel még nem hittem, csak éreztem, valami történni fog. Most valami jónak kell jönnie!
Annyira nehéz volt az elmúlt időszak, annyira ködös, felkavaró, hogy már nagyon nehezen tudtam cipelni a vállamon.
Most pedig megnéztem azt a filmet, amit tegnap kaptam.
Szeretetotthon a címe.
Szeretetotthonban dolgozom.
Mégis végigsírtam a filmet, mert így látni azt, ami nap, mint nap körülvesz, még nehezebb. Elmúlás...
S most az jutott az eszembe, hogy a ha valamit nagyon szeretnénk, s szeretettel tápláljuk, nem akarattal, azt megkapjuk, elérjük, mert megérdemeljük.
Ne menj el mellette, mert ha Utad végére érsz és számadást készítesz az Életedről, mi az ami ott volt a szemed előtt s te nem vetted észre, vagy azért mert féltél, vagy azért, mert vannak szent meggyőződéseid amik meggátolnak, befalaznak, akkor már sajnos nem tudod visszafordítani az Idő Kerekét. Bánni fogod. Sajnálni.
Bánni, sajnálni azt, hogy nem beszéltél Anyáddal, Apáddal, Gyermekeddel, mert sértve érezted magad, vagy olyan "Bűnt" követtél el ellenük, ami szerinted nem megbocsátható s emiatt az elszigeteltséget választod.
Bánni, sajnálni azt, ha a Szerelmet hagytad elfutni a biztonságos életedért cserébe a megszokásba, magányba, szeretetlenségbe ragadván.
Sajnálni azt, hogy nem lettél Ön Magad.
A Lehetőség hiába állt eléd nagy táblával a mellkasán: "Engedj közelebb!"
Az Idős Bácsi a filmben felemel egy sétabotot. Megfogja a bot kapaszkodóját: "ez az élet eleje"- mondja, majd a bot végét markolja:"ez az élet vége".
Azt hiszem, elég beszédes kép. Mellbevágó.
Tudom, nehéz úgy élni az Életet, hogy az nekünk megfelelő legyen. Én is ezt az Utat járom.
De Te döntöd el, hogy miként élsz a két pont között! Legyen elég Hited!
Engedj közelebb!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése