Farkasasszony

A kristálytiszta vízbe gázolt. Kezében, egy botra erősített kőhegy volt erősítve. Csendes nyugalommal figyelte a víz alatti mozgást. A halak ide-oda cikáztak. Mozdulatlan volt, mintha hívogatta volna azt az élőlényt, aki később a táplálékául szolgálja majd őt. Pontosan célzott.

Ropogott a hó a talpam alatt.
Láttam, amint a tűz mellett helyet foglalt. Arcára barázdát rajzolt az  a sok-sok év, melyet ezen a Földön töltött. Vállára terítve a Farkas bőre, aminek a bőrős koponyája, koronaként ékesítette fejét. Őszülő haját hátul, az indián asszonyokra jellemzően fonatban viselte.
Rám nézett. Nem szólt, csak a szeme beszélt. Már várt engem.
Felállt, botjára támaszkodott és kérte, kövessem...
Elindultunk a hatalmas fenyőerdő belseje felé. Mintha nem is lépkedtünk volna, hanem inkább lebegtünk a talaj felett.
Megálltunk az erdő közepén. Fejemet lehajtottam, tiszteletet adva a Farkasasszonynak és az erdő Szellemeinek.
Mindkét tenyeremet felé nyújtottam.
Bal kezembe a Napot helyezte, jobb kezembe pedig a Holdat.
" Azért teszem bal kezedbe a Napot, hogy erejével táplálja a Holdadat.
A jobb kezedbe, pedig azért teszem a Holdat, hogy gyengédségével támogassa a Napodat.
Így egyensúlyban leszel, s kapcsolódhatsz a Végtelen Univerzumhoz.
A Csillagokkal megáldalak, hiszen a Csillagok Gyermeke vagy."
Fejem fölé emelte a kezében lévő Csillagokat és körkörös mozdulattal, beindította a keringésüket felettem.
Ezután a hasamra tette a kezét, pont oda, ahol a Méhem van. Láttam, amint, szárba szökken benne az Élet. Kezét a Szívem felé irányította, majd ismét a Méhem felé.
" Méhedtől a Szívedig, majd újra vissza a Méhedig.
Lásd és tápláld azt a Gyermeket, aki Te vagy. Szeretettel növesztgesd.
Emlékezz arra Ki voltál, s arra is, Ki vagy.
Most és Mindörökké...
Emlékezz a Tudásra, amit Magodban hordozol.
Emlékezz!
Emlékezz!"